Itthon vagyunk, meghitt szobánk számunkra nagyon fontos kellékeivel. Emlékeket őriznek ezek a tárgyak, pillanatok és sosem múló érzések egész sorát. Szívünkben újra együtt vagyunk, álmodunk ébren és lelkünk legmélyebb tisztaságával. Eső esik, az égboltnak könnyei már nem fájnak nekünk, szemünk fényében egy csodálatos szerelem lobban. Ezek vagyunk, Mi- ketten: csillagok az eső cseppjeiben. 

Ablakunk közelségében mindent érzékelünk, ami ebben a pillanatban rajtunk kívül zajlik. Előttem ülsz, karjaimmal szorosan átölellek, magamhoz húzlak. Úgy vágyom közelségedre, mint megfáradt vándor az esti tábortűznek melegére. Érezlek, féltelek, magamba rejtelek, nem tudok betelni lényednek szépséges valóságával. Minden elhalkul hirtelen, az esőcseppek ablakunk üvegén egyedi dallamot kezdenek játszani. Ezt hallgatjuk éppen. 

Elmerültél gondolataidba, észrevétlenül figyellek, fejemet válladra hajtom. Kezem kezedben megpihent, simogatom és szorítom, hogy soha el ne engedj engem! Megtaláltalak, megleltem Benned a létezésnek szépséges és csodálatos jelenét. Vártalak, hittem Benned, életben tartottam a lángot, ami Benned is életre lobbantotta szerelmem tüzét. Nincsenek szavak, csak egy érzés, amiben minden benne van. Szívednek ütemes dobbanása válaszod felém. 

Lassan beesteledik, az utcák eddig alvó fénye fellobban, mint fáklyák, úgy mutatnak utat a csillagok felé. Halkul az utcának zaja, a nappal lassan behódol az éjszakának. Sötét vászon kabátját reá teríti, így a nappal minden szépségével aludni tér. Álmodni kezd a város, a kettőnk szerelme még most is őrtűzként lobog. A félhomályban kirajzolódik gyönyörű arcodnak egyedi vonala. Ezt csodálom és rejtem magamba. Szerelmet adtál és a szívedbe gravíroztad nevemet. 

Az eső nem csendesedik. Dallama elringat bennünket, meghittségében együtt megélt szerelmünk rózsája újra szirmot bont. Egy új színt, egy új illatot adva így az Örökkévalóság felé. Közeledik az este, átkarol bennünket, úgy és olyan észrevétlenül, ahogyan ezt én tettem Veled. Álom és valóság keveredik az eső áztatta éjszakában, szerelmünk lobbanó fénye jelzés az Angyalok felé: boldogok vagyunk! 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Ágyadon ülsz, szótlanul, némán és hangtalan, mint egy hajnali harmatcsepp a rózsa szirmán. Magadba rejted emlékeidet, szótlannak tűnsz, de valójában befelé lépve lelkednek udvarába múltadra emlékezel. Kezedben elhullt szirmok, amik egykoron ragyogtak, színűket mutatva, illatukat árasztva a világ és mások szíve felé. Egyedül vagy lelkeddel. Önmagad házához értél, kopogtass be ajtaján!

Tőlem álmokat kaptál, érzéseket, reményt, hogy ne add fel soha! Lépésekről meséltem Neked, amiket meg kell tenned akkor is, amikor elfáradt lelked megpihenni szeretne, akár csak egy pillanatra. Féltésem és aggódásom irányodban töretlen, tiszta és őszinte, nem is lehet más, mivel a szeretetnek nincs és sosem volt ellentettje. Lépj egyszerre a jelen és a jövőd felé, itt vagyok Veled, érzel lényed mélyén igazán?

Szobád sarkában ülök, a lenyugvó Nap sugara egyszerre ad fényt és vetít árnyékot irányomba. Érdekes pillanatai ez a délutánnak, misztikus és mégis magában szunnyadó, akár egy mese, amely egyszerre igaz és mégsem valóság. Életemben mindig Téged kerestelek. Ezt úgy is tudod, érzed és magadban őrzöd. Tudom, hogy múltadban hibákat követtél el, de minden, ami volt orvosolható, éppen ezért nyújtok Feléd segítő kezet.

Vágyak ölelésében ringatózik testednek minden pólusa. Érinteni akar a lényednek legbelső lénye, adni és átölelni szeretne. Szemedben egy ellobbanó apró parázs lobbantja fel a szerelemnek vággyal telített tüzét, robban a lényed mélyében egy szunnyadó izgalom. Bőrödnek bársonya, mint a legfinomabb selyem, úgy érinti testemet. Érezni Téged magasztos és mindenek fölött álló, kivételes! Lobban a láng, egy felvillanó tűz egyedi fénye ragyogni kezd, ezek vagyunk Mi- ketten: Te és Én, két eltévedt csillag az Örökkévalónak lét óceánjába elmerülve.

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Lélek, szív, szeretet. Ez vagy nekem, aki eljöttél létem óceánján és partot érve lelkeddel hívogatsz. Érezlek, hangod simogatja lelkem arcát, mely elpirulva sosem rejti el mélyen legbelülre, hogy mennyit jelentesz nekem. Hol voltál eddig, elküldött Angyal, kiben érzem, hogy most végre megpihenhetek, merre jártál? Szívemnek fénylő udvarában királynővé leszel, nemes Hölgyem, köszöntelek fenség!

Ablakom, mint nyitott szem, úgy tekint az utcának előttem álló forgatagára és Rád várakozik szívem elhalkult dobbanása. Léptednek koppanására várok, mely jelzi, hogy már közel vagy és hozzám igyekszel. Szíved udvarán kis kosarak állnak néma sorfalat, melyben szerelmednek apró szépségei vannak elrejtve, ezt adod és hozod felém. Lényed, mint egy rózsa, mikor szirmot bont, úgy vágyakozik!

Eső kezd hullni, apró esőcseppek az égboltnak könnyei, melyben minden egyszerre jelen van: múlt és jelen és a még meg nem született jövő. Halk dallam, mint egy álom, kibomlik lelkemnek legmélyebb árkában és dalolni kezdi szerelmes dallamát. Ébredni kezd a szív és a lélek. Szerelembe burkolja magát a végtelen, hirtelen minden mosolyra fakad! Belső lényed sírni kezd, de ezek az örömnek halk könnyei.

Szívemnek érzései kitárt karokkal várnak. Az utcán megpillantva Téged, gyönyörű alakodnak kecses vonásai jeleket küld felém: szólít és megérint a szerelem szava. Belém hatol ez a csodálatosság, egyszerre ölel át szorosan és közben elringat, magasságok felé emelve így lelkemet. Ajtómon koppanások jelzik, hogy megérkeztél! Izgatott szívem heves dobbanásai Angyali éneket dalolnak!

Kezem az ajtóm kilincsén, a kulcs a zárban kattan, egyszerre nyílik szobámnak és lelkemnek ajtaja. Lépj be, gyönyörű Angyal és tárd ki szárnyaid! Ölelj át engem, ringass el, emeld szívedbe álmaimat! Szemedbe nézek, és ragyogásában hirtelen elveszek, feloldódom Benned, egész lényedben, mert részed és mindenséged vagyok! Érezni akarlak, adni Feléd bennem szunnyadó ős- szerelemnek minden csodáját, ami a hegyeken túlra lépve az égnek boltozatáig emel mindkettőnket. Megtaláltalak!

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Álmodni akarsz, de még ébren vagy ebben a pillanatban. Szobádnak minden szegletében apró fali lámpádnak fénye kelt életre árnyakat. Emlékek sorakoznak polcodon, érzéseidet mélyen Magadba rejtetted mindig, féltve és vigyázva őrködsz felettük. Múlhatnak évek, percek milliói haladnak önmaguk útját járva a múltnak kitaposott ösvényén, de Téged már nem érintenek. 

Csend kopogtat ajtódon, alig hallható ez a jel, ez a hang, amit csak a szíved érzékel igazán. Beengedjem Őt ezen az ajtón, ahol minden érzésemmel, csalódásommal tisztán és egymagam vagyok? Kérdéseid életre kelnek és hirtelen álomba zuhannak, nem engedik, hogy misztikus álmod Magadra hagyjon. A csend ajtód előtt áll: beengeded. Meghitt nyugalom simít végig arcodon. Megnyugvást hozva így szívednek. 

Hajadon végigsimítasz, szemedben hirtelen egy könnycsepp jelenik meg, utat találva a szemed sarkából válladra hull. Szobádnak színei mind emlékeidnek szivárványai. Fényképek sokasága őrzi azt az érzést, amikor tisztán és boldogan ragyogtál. Múltad kezével megérinti szívedet, nem akar többé elvenni Tőled semmit ma már. Jövőd ágyad mellett álldogál és könnybe lábadt szemmel Rád vigyáz és várakozik.

 

 

 

 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Vársz rám! Nem mondod ki, de érzem szívedben a várakozásnak halk sóhaját. Nem láttalak, nem érintettelek a valóságban, de mégis bennem élsz. Féltelek és óvlak, minden reményem hű őrzője lettél. Bátortalannak tűnök, de szívem lángjában lobban a szerelem tüze, emlékeiddel virrasztok mostantól. Ébredésem első pillanatában lelkemmel kiáltok Feléd! Hol vagy, merre jársz? 

Szívemnek ajtaját minden reggel kinyitom, nyitva hagyom, hogy besétálj ebbe a csodálatossá varázsolt Éden- kertnek Érted sóvárgó kapuján. Várlak, hívlak Téged, hol némán, magányom csendjével, hol szavakkal, amiket írok Neked. Kérdeznék Tőled, de inkább szemem lecsukom és szívemmel idézlek fel, akár egy pillanatra is, így boldoggá leszek! Érzed ezt a mély vágyat, amit én?

Éjjel az emlékeim színes képei ölelnek át, szólítanak, emlékeztetnek arra, ami egykoron voltam. Ma már minden szépséges pillanat itt él mélyen bennem, Neked tartogatom! Adni akarok Feléd, önzetlen szeretettel küldeni lelkemből-, szívemből öröm- tüzem lobbanó lángját, ami életre kelti Benned a vágyat, amire mindig is vágytál. Szeretetemmel meggyógyítom magányos szívedet. Érezni akarlak!

Ajtóm küszöbén állok, mint vitorlás hajón az árbockosárban a megfigyelő, aki partot szeretne érni végre. Végzetem vagy! Néha magamba fojtott szavaimmal beszélgetek Rólad, mélyen a lelkemben. Gyakran látlak belépni álmaimba, ajtómnak megkopott küszöbén. Még mindig várok Rád. Egész életemben ezt tettem, vártam és hittem Benned! Álmaimnak felhőjén utazom Hozzád.

Szavaidban érzem, hogy megérintettelek! Nem mondod, de érzem, amit szívednek mélyén hordozol. Sok időn át magányodnak rabja lettél. Érintéseid magadba fojtva, reményekkel szívedben álmodozol. Érett és felnőtt lettél. Sok sebet kaptál, talán sokat is ejtettél. Ösvényeket járva, néha vesztett csatákból magányodba fordulva, elveszettnek érezted Magad. Ez a múlt, most itt vagyok Neked! Várlak haza, szívemnek oltárán egy levél, amiben kérlek és hívlak, hogy legyél velem! Itt és most, Örökké!

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »