Hajnali ébredésem ős-eszmélés, hogy szerelmet hoztál, mint fénylő lángot, ami még jobban átölel és magához húz. Lehunyom szemem és újra érzem, hogy milyen szenvedéllyel ölelsz. Álmokat látok és élek meg mélyen magamban, itt vagy akkor is, amikor távol vagy tőlem. Ablakomhoz lépve elmerengek a messzi távolba: vajon most merre jársz?

Érezlek, hiszek Benned, hívlak és kérlek: ölelj át szorosan! Mai napom eltűnőben van, éppen kabátját ölti magára, indulás előtt még hátranéz és kezével int: higgyek mélyen Benned, ezt üzeni felém. Arcomon mosoly, a Szívemben egy ős- Szerelem lángja éget és lobbant újabb őrtüzeket, amely lelkemnek fénye és üzenete, hogy mennyire Szeretlek Téged!

Hangod életre kel szobámnak falai között, egyszerre érezlek és hallak, érzem a jelenlétednek édes illatát. Maradj itt velem! Szívednek völgyében az Éden-kertje vár, éppen oda tartok. Múltam, jelenem, jövőm vagy és lettél, megéreztelek és végül megtaláltalak! Fényképeket nézek, egyszerre bukkannak fel életemnek szépséges pillanatai és áraszt el lelkednek mély szerelme: mindig itt vagy velem.

Fényképalbumom egy csodálatos emlék, jelen ős-szerelem állapota, amelyben egyszerre vagyok hős és álmodó lélek. Van ennél igazabb és mélyebb Szeretet-szerelem? Válasz nem érkezik, csak a néma csend maradt. Melyben ott vagy maradéktalanul. Lehunyom szemem és átölelsz, aztán kinyitva szemem itt állsz előttem. Érezlek, ölellek, szorítalak magamhoz: vágylak és magamnak akarlak, mostantól: Örökre! 

Előttem fehér papír, régi tollam az asztalon hever. Írnom kellene szavakat, hogy elmondjam Neked az elmondhatatlant. Szívem az ajtó előtted, a lelkem a szárnyam, ami átkarol. Egyszerre hívlak és álmodlak mélyen magamban. Amikor alszol, én ébren vigyázok Rád. Nézlek és csendben hallgatok. Szívednek ritmikus dobbanása lenyomatként ott van a testeden, féltelek és óvlak: vigyázlak! Szemeimmel végig simítalak, tested szinte megremeg, mert még így is érzed a lelkemet.

Érzed a lelkeddel azt a törődést, amit csak én adhatok Neked: ikerlángod vagyok!  Hangod ős-emlékem, Szíved a tükör előttem, amiben újra felismerem egykori Önmagam. Érintésedben óceán hullámok simítása hullámzik, adsz, és újra adsz felém önzetlen Szeretettel. Lényedben fogantam és Benned élek ős- Idők óta. Éppen alszol, amikor írni kezdek Hozzád szavakat, amik aztán mondatokká és vallomásokká lesznek Szívedhez.

Testemben szívem nagyot dobban, mély-szerelme visszhangzik szerte szét a szobának néma csendjében. Gondolataim az ablakra rajzolnak egy színes virágot, hogy felébredve lásd, mennyire szeretlek Téged! Önzetlenül Szeretlek, önmagamat adhatom Feléd: a lelkemet. Igaz szavam, és néma Csodám vagy. Hangtalan is érezlek, érintésem nélkül is a lelkedben vagyok. Szárnyaimat magamra öltöm, Szívedhez hajolok közel. Dobbanásában visszhangként ezt a szót hallom újra és újra és újra: Szeretlek!  

 

 

Elvesztem Benned. Lelkednek szépséges erdejében járom szerelemmel átérzett ösvényét annak az útnak, ami vagy nekem. Szobámban emlékek sorakoznak némán és engem figyelnek. Hallgatag szavuk megérint, és egy mosolyt rajzol az arcomra, mert nem vagyok többé egymagam: megérkeztél! Egy régi, kedvenc könyvem lapjának sorai Téged idéznek, szépséges lelked szavak és mondatok formájában rám mosolyognak. Érintenek, végig simítanak tarkómon, aztán csókot lehelnek arcomra. 

Szavak nélkül is megértelek, hangok nélkül is hallom lelkednek dallamát, Szívemmel mindennél mélyebben érezlek, pedig még nem karoltalak és öleltelek át. Mégis: érezlek! Mert részem vagy és csodája életemnek. Lelkedet viszem magammal, bárhová is vezessen utam. Minden érzésem húrjai Benned szólalnak meg hirtelen, dallamuk egy vallomásom Feléd! Sétám közben az utca zajától borítva csak Téged hallak, csak Téged hívlak és csak Rád emlékezem!

Egy nap ismét elmúlt, lelkünk óceán- partján állunk éppen. Kicsit álom, kicsit valóság, de mindennél fontosabb az érzés, hogy érezhetem Szívedet! Két part vagyunk, az óceán a Szerelmünk, ami közénk állva nem eltép vagy eltaszít minket egymástól, éppen ellenkezőleg: elvezet az Örök Szerelembe! Oda, ahol már csak az számít, hogy adhatunk egymásnak önzetlenül. Szeretni akarlak, Szeretni szeretnélek mindennél jobban. Adni jöttem, Téged emelni a csillagokon át az Időtlenségnek szépséges kertjébe, oda, ahová az Angyalok is a legmélyebb ős- Szeretettel vágynak, ahol nincs más út, csak a szerelem!

Amikor útra kelek és neki indulok utamnak, már nem egyedül teszem. Itt vagy velem, magamba emelve lelkednek szépséges csodáját, útra készen állok. Már indulásom előtt emlékemmé lettél! Hazavártalak mindig és szobámnak minden szegletében lelked jelen van. Szívem árasztotta szerte szét az illatod, ami számomra egyszerre álom és valóság és teljességében egy szerelmi vallomás!

Hajnalban érkezek, az utcának néma hangja szinte visszhangzik bennem. Az éjszakának fekete függönyén pereg egy film, amit Szívem vetít ki minden éjszakán. Nézem ezt a filmet, Rád gondolok és mélyen elmerülök abban a szavakkal körül nem írható érzésben, amit így hívnak: Szerelem! Az éjszaka egy vallomás, a hajnal egy új ébredés. 

Itt minden tiszta, hazug vagy félreértett mondatok itt már nincsenek, mert a Fényed egy kristálytiszta jelet rajzolt lelkem házának bejárata fölé: Igaz lelkedet hazavárom! Amikor az álom valósággá, az elfojtott vágy és érzékiség egy csodálatos Szerelemmé alakul át, ott már nincsenek többé szavak! A lelkeink tisztasága csendet hoz magával, melyben vallomást ad mindkettőnknek: a Szerelem és a Szerelmünk valódi, Igaz voltáról. Lelked a házam, ahol megpihenek, Szíved a belső tó, ahol minden ébredő reggelen újjászületek. Szeretlek!

 

 

Egy fényképet őrzök Rólad. Egy megörökített pillanatot, amelyben ott vagy maradéktalanul. Szíved a szívemnek oltárán, lelked a lelkemnek ős- Templomában várja azt a pillanatot, amikor újra megölelsz, és aztán Magadba emelsz. Magamban elrejtelek, féltelek és óvlak, némán, és szerelemtől áradó lelkem vad sodrású folyójának vízében elmerülök. Érezlek és hívlak lelkemmel. Téged várlak szüntelen!

Éjszaka van, mindent elborít az éjnek fekete függönye. Misztikus és egyben magányosnak tűnő pillanat kel életre. Hangodat felidézem mélyen magamban, egyszerre hallak és érezlek! Megfáradt fotelomnak ölelésében ismét álmodni kezd lelkem: Téged akarlak újra álmodni, mert lelkem nem tud sosem betelni Veled. Minden sejtedet, minden rezdülésed mostantól már bennem is él: újjászülettél bennem!

Lehunyom szemem, ettől a pillanattól kezdve befelé nézek, hallgatok, és még mélyebben érezlek. Várlak Téged! Ajtómhoz lépve megmarkolom a kilincset, ahol még érezni kezednek bársonyos lenyomatát. Itt hagytál egy apró, de annál mélyebb részt ismét Magadból. Ablakomhoz lépve érzem a leheletednek hűvös érzéki bársonyát, ami a Szívembe rajzolta szépséges nevedet. Szemeidben ott vagyok: Szívedben- Szívemmel álmot álmodok, lelkedben- lelkemmel szerelmeskedni hívlak. Őrizlek, mert így még nem szerettem Nőt, csak Téged!