Menü

Hajnalok hajnalán

2017. december 5.

Ébren vagyok, de a lelkem még álmodik. Kereslek, kutatlak szüntelen, hol megélt életemnek szürke valóságában, hol az álmaimnak titkos rejtekében: kereslek Téged! Szív és lélek kell ahhoz, hogy felismerjelek mélyen önmagam belső világában, ahol minden értelmet nyer és válaszokat fogad tisztán magába. Kezembe hajtom fejem, az ébredésemnek küszöbén állok éppen, kilépni akarok ebből a megélt és magam mögött hagyott álomból, hívlak és kereslek!

Faliórám számlapján az elmúló órákat számolom, emlékezni akarok és próbálok egész lényemmel. Évek múltak el, percek koptatták el az Idő kerekét, amiről egykoron azt hittük és éreztük, hogy az Időnek múlása minket sosem érhet el. Emlékeimet magamban őrzöm, néha életre hívom-e régi, belső fényképeket. Szembenézni lehet, és kell a múlttal, mindennel, amire egyszer fogadalmat tettünk együtt vagy egyedül, ki tudja ma már? 

Kimondatlan szavak sorakoznak bennem, éppen az ablakomnak dőlve az utca forgatagát bámulom. Reménykedek abban, hogy talán erre jársz és felnézel ablakom felé, tekintetem fürkészve keres most is Téged, vajon most merre jársz? Bennem csend honol, a város lüktet és lobbanni készül téli mivoltában egy új életre. Hívó szavam elért Hozzád? Minden áldott napon gondolok Rád! Jeleket véstél belém, mikor először megláttalak ott a hídon! Emlékszel még erre a csodálatos pillanatra?

Valóságból álomba léptünk, álmot álmodtunk együtt minden pillanatunkkal. Valóságom voltál és ma már ismét egyedül létezem, így csak álmaimban élsz tovább! Várok Rád, még akkor is, ha megtagadsz engem vagy éppen kiábrándultságot színlelve elfordulsz tőlem, így teszel, de tudom szívedben nem így létezek! Álarcokat viselsz gyönyörű arcodon, én csak Téged látlak és érezlek! Hófehér ruhádban ott álltál a hídon, és tudd: az Örökkévalóságig belém égetted akkor szívedet.


« Újabb bejegyzésekRégebbi bejegyzések »

Havazásban sétálva

2017. november 30.

Lépteidben minden ott dereng, múltad és magányos jelened. Frissen hullott hóban lépkedve távolodsz attól a pillanattól, amiben szíved már nem mártózik meg soha többé. Érzések vad viharában álltál, lelkedben apró, de annál mélyebb törésekkel kerültél szembe önmagaddal. Vigaszt, reményt és megértést vártál halkan és titokban. Lépkedsz a frissen esett havon, mindent elborít a vakítóan tiszta és fehér fény: lelkedben újra önmagad dallamát hallgatod. 

Emlékeidben már nem a múltat keresed, engem idézel mostantól mélyen magadban. Egyedüllétednek kicsi szobájában mikor teljesen egyedül vagy már nem riaszt többé sem fájdalom, sem érzések és lelki fájdalmak áradó folyama. Belső lélek- folyódnak partján álldogálsz, némán és hangtalan. Emlékszel mit meséltem és mondtam Neked? Emlékezz szavaimra: mindig a jelenben élj! Próbáld kezeddel széthúzni magad előtt az életed színpadán a nagy függönynek néma takarását: lásd meg újra a fényt! 

Sétálsz és most is ott vagyok Veled, mindenkor és minden időben. Egy elmúlásra ítélt mozdulatban, a szemedben szikrázó, frissen hullott hó kristálytiszta fehér takaróján. Lelkeddel hívsz engem és a szívemmel válaszolok, ezek a hangtalan és néma szavak. Közös nyelvet beszél és érez szívünk, mindketten önmagunk lelkének mélyén magunkban egymásról beszélgetünk. Hazafelé indulsz, lépteidben jelek sokasága rejlik, amik valós és igaz önmagukat adják a világ felé. 

Hazaérkezel, kezed- ajtód kilincsén, bőrödnek bársonyán a hidegnek még hűvös lehelete. Szemedben a belső lelki békének csodaszép madara éppen szárnyat bontani készül. Talán nem volt minden hiába való, minden tetted és létednek megmutatkozása szívem felé üzenet és egyszerre kiáltás. Itt vagy és Én is ott vagyok, érted és miattad! Figyellek Téged belső szememmel. Érezlek, mint égbolt a tovaszálló bárányfelhőket. Az ég felé emeled tekinteted, még egy utolsó pillanat a belépésed előtt házadnak ajtaján.

Mosoly rajzolódik ki csodaszép arcodon: tudom, ez lelkednek fénylő mosolya felém! Újra otthonodba léptél, de ma már nem vagy egyedül. Mélyen Magadba emelve őrzöl és féltesz engem. Örök jelened vagyok!


« Újabb bejegyzésekRégebbi bejegyzések »

Múltból a jelenbe

2017. szeptember 28.

Már nem aggódsz múltadon. Nem kopogtat létednek belső fájdalma lelkednek ajtaján, nem kér bebocsájtást többé. Most Ő maradt magára, némán, lehajtott fejjel hiába vár Téged. Nélküled létezése értelmetlenné lett és szertefoszlott, akár egy ereszről mélybe hulló esőcsepp. Minden szeglete szobádnak egyszerre sóhajt fel és könnyeket hullat, de ezek most nem a bánatnak könnyei. Ébredésednek felszabadult jelenvalósága, tiszta lelkednek őszinte megmutatkozása.

Itt és most! Ez a pillanat csak Rólad szól! Önmagad fényében hirtelen elmerülsz. Vágyak nélkül ébredsz és így próbálod keresni válaszaidat. Befelé figyelsz, hallgatod lelkednek visszhangját. Mit üzen Feléd? Érted valós szavát? Sok fájdalmat megéltél, könnyeiddel lélek- folyóid medrét árasztottad el. Viharban hajózva hánykolódott lelkednek óceánján szívednek vitorlása. Magadra maradtál megvívott csatáidnak kellős közepén.

Éj múlik, nappal váltakozik, minden pillanatával egy új arcát mutatja Feléd létezésed. Utat akar mutatni Neked, hogy megtaláld az ösvényt, amire lépve szíved hazatalál. Lélek ajtó. Tudtál róla, mégsem értetted valós üzenetét. Ma már tudod, hogy mit rejt magában. Ajtódnak kilincsét félve markolod, kilépni eddig még nem volt erőd, de most már tudod, nincs többé vissza út. Indulj el végre halandó önmagadtól – Időtlen Önmagad felé! Én itt vagyok Veled, szívem kezedben, lelkem- lelkednek völgyében várakozik Rád. Itt vagyok, térj haza és szorosan ölelj át.


« Újabb bejegyzésekRégebbi bejegyzések »

Változás

2017. szeptember 23.

Egy szóra vártál a lelkednek mélyén. Hívtad és szólítottad. Megérkezett és végül megtalált. Reményeid szívednek mélyén virágba borultak, lelkednek árnyéka egyre kisebb lett és semmivé lett. Vágyakat őriztél szívedben, álmokat, amiben talán csak félve és titokban hittél és nem teljesen. Valóság az, amiben élsz vagy csak az álomnak előszobájában álldogálsz egyedül, magadra maradtan?

Kérdeznélek, de már hangtalanul és csendesen magadba, befelé figyelsz, szívednek szavára vársz. Kételyek fognak körbe, álmodat magadba fojtva a fény felé igyekszel. Álmodat életté akarod tenni. Leveleim asztalodon hevernek, szavaim betűi, mint apró gyöngyszemek, előtted mondják el Neked, szívemnek igazát, mondd hallod lelkemnek vallomását, amit elküldtem Feléd?

Ősz van, minden lassan elhalkul ilyenkor, olyan ez, mint egy számvetés önmagunk felé. Kérdéseid sorfalat állnak és szorosan körbe vesznek. Belső üvegtornyod kalitkájába zártad Magad. Mesékben hittél és így reméltél igaz szerelmet, de a valóságot teljesen figyelmen kívül hagytad. Magadat tetted céltáblává, csalódásaid nyílvesszője éppen Feléd száll, vajon eltalál? Te tudod rég a választ. Miért nem hívtál, miért nem engedtél közel Magadhoz? Mi tartott vissza? Félelem, egy elfojtott és ki nem mondott vágy, amit szégyelltél még előttem is? Mondd, mire vársz? Beszélj hozzám, kérlek! 


« Újabb bejegyzésekRégebbi bejegyzések »

Emlékedben élek

2017. szeptember 21.

Emlékek, érzések, képek és pillanatok, érzések, közös álmok. Lelkednek szobájában őrzöd. Ritka pillanat Nálad mostanában a szerelem. Várod Őt, mint egy megfáradt vándort, kit elküldött Hozzád az élet. Miközben vacsorát készítesz, akkor is emlékeidben kutatsz, keresel engem. Még nem voltam az életedben, még nem láttál, még nem érintettél, de mégis, Benned élek. Vársz rám türelemmel, szívedben magányod madara éppen szárnya szegetten várakozik, repülni akarna, de nem teszi, mert még fél legbelül.

Mondd mitől félsz igazán? Csalódásaid sebei talán még mindig nem gyógyultak be szívednek mélységes erdejében. Tükör elé lépsz, hajadon végig simítasz, csak nézed némán és hangtalan Magad. Elmerülsz Önmagad látványába, szemedbe könny szökik, mert érzed a múló Idő zakatolását lelkednek mélyén. Kinti zajok törik meg a csendet, melyben elmerengtél eddigi éltednek csalódásai és történései felett, mondd, kinek tartogatod szerelmed igaz kincsét?

Telefonod látótávolságban Tőled, közel, de mégis oly’ távol van. Hívást vársz, egy hangot. Szívednek ismerős hangját, aki újra megszólít és átölel. Tenyeredben életednek vonalai rajzolódnak ki. Olvasni szeretnél belőle. Faliórád hangja ismét megmutatta, hogy a múló Idő telik és múlik. Minden elhalványul lassan.

Este közeleg, minden nap vendégként kopogtat be szobád ablakán, Ő köszönt Téged. Egy belső mosoly jelenik meg csodaszép arcodon. Érzed, hogy a szerelem lelki érintése egy karnyújtásnyira van Tőled. Miért nem engeded be szívednek vigaszát? Lépj közelebb, érintsd meg, öleld át. Vétkezz és ébredj vele egy új napra. Lásd meg Magadban a várva várt csodát!


« Újabb bejegyzésekRégebbi bejegyzések »