Éjszaka van, a hajnalnak hűvös lehelete kezemhez ér. Ébren vagyok, nézem, ahogy alszol. Csodállak, némán hallgatom légzésednek halk moraját. Szívem erősen dobban, szinte mosolyra fakad boldogságában. Ilyenkor már nincsenek szavak. Érzések, mint Angyal-szárnyak érintik meg lelkemet, lényed finomsága, bensőséges szeretete az egekig emel. Így emelsz engem és építed lelkemet. 

Utcák fényei villóddzanak, furcsa játéka az éjjel hallgatag és csendbe hulló pillanatának. Mélyen alszik a város, benne mindketten várakozunk, Te drága Csodám álmodban, Én ébren. Múlik az Idő, felettünk, mellettünk és mélyen bennünk, elmúló életünknek hallhatatlan ikonjai lettünk, Te és Én, Mi- ketten! Megérintenélek, de felébred bennem az aggódás szeretete, hogy talán így éppen álmodból felébresztelek!

Nézlek, és közben emlékezek mindenre, ami bennünk kelt életre és bontott végül szárnyakat. Észrevétlenül talál meg a hajnal, még mindig ébren vigyázlak! Érdekes, de közeledben nem érzem az Időnek múló szavát és jelenvalóságát. Megmagyarázhatatlan érzések lobbannak fel lelkemnek mélyén, mégis megérintelek!

Kezemnek érintése egy halk sóhaja lelkemnek, ezt adom Feléd most ebben a pillanatban. Önmagam lényét Neked ajándékozom. Köszönlek az Örökkévalónak, ki mélyen bennem él, az Angyaloknak, akik vigyáznak ránk, mindkettőnkre. Életem magja, szeretete és csodálatossága vagy ebben az elmúló életben. Benned önmagamra találtam, otthonom vagy és igaz szeretetem lettél. Áldása és örökkévaló pillanata vagy szívemnek.

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Álmomban újra láttalak, mikor némán és hallgatagon emlékeidet kerested régi fényképeid között. Mennyi érzés, el nem feledhető pillanat mutatja Feléd múltbéli önmagát. Emlékeid apró mozaikok, amikből néha- gyakran szépséges és egyedi képet építesz. Szemeidet néztem, kerestem benne azt a ragyogást, amit mindig is láttam és átéreztem, amikor közelemben voltál. Kutattam a fényt, a lángot, amit magamból lobbantva lángra Neked ajándékoztam és lelkedbe ültettem el.

Megtaláltam! Őrzöd még mindig féltő és elmondhatatlan gondossággal, mint egy Édesanya első szülött gyermekét. Szobádnak sötét árnyékában ülsz, magadra maradtan régi emlékeiddel. Emlékezni sosem késő, minden szép és jó, ami megtörtént Veled. Egyedülléted nem más, mint lelkednek és szívednek kagylója, melyben igazgyöngyként vigyázol engem. Mondd, mikor volt olyan pillanat, mikor nem gondoltál rám?

Érezlek most is, annyira mélyen magamban, hogy szinte fáj, hogy nem érinthetlek meg, hiszen csak álmodom. Álmom voltál, igaz szavam lettél, minden érzéseddel, amit adtál felém. Titkom és szívemnek valósága vagy mindenkor, és minden pillanatban. Őrizlek most is! Álomban vagy ébren, már teljesen mindegy, mert részem vagy örökre és igazul, ajándéka szívemnek Te vagy! Álmodj rólam, hívj Magadhoz, hidd el nekem, hogy úton vagyok Feléd! 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Tétova várakozása nappalod az estnek, szíved hívó szavának mélyén még mindig ott vagyok! Hitedben ringatod el azt a mély érzést, ami szívedben életre lobbantotta azt a fényt, amibe lelked lép és teljességgel elmerül. Egyszerre kérsz, vársz és vágysz arra, hogy átöleljelek és magamba emelve szívemnek oltárán ragyogtassalak. Fénylő Napom és csillagom lettél, létemnek halandóvá lett vonalán igazgyöngyként mutatva meg szívednek legmélyebb tisztaságát felém.

Egy elmúló nappal kevesebb lett az élet ismét, a Nap korongja már túllépte a hegyek hágóit. Szívednek dobbanását mélyen magamban érzem és hallom. Hitedben Angyalok vigyáznak arra, aki Jó és tiszta. Szívedben adsz önzetlen szeretetet az életnek és jeleket küldesz felém. Kezednek bársonya még most is jeleket rajzol lelkemen, bármikor gondolok is Rád!

Utat mutatnak az Angyalok, hogy melyik ösvény az, amelyen elérsz hozzám egy eljövendő napon. Talán sokat hibáztunk, sokat csalódtunk, de egymásba elmerülve mindig meghalljuk az Örökkévalónak halk dallamát. Szívemnek ajtaján nevednek szépséges betűi, mint vallomások, amik Téged szólítanak és hívnak! Régóta várok egy hangra, egy szóra, tudd: hívó szava lettél létezésemnek! Szeretlek.

 

 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Magam vagyok, egyedüllétem tengerén hajóm, mint elküldött hírnök, úgy utazik a semmibe tartva szívednek partja felé. Magamban őrizlek. Féltelek, óvlak, dédelgetlek, mint napsugár egy korai hajnalon elhulló harmatcseppet. Szívemmel ringatlak, lelkemnek dallamával hívlak közel magamhoz. Végtelenből fakadó a lelkünk, így halandó létünkben is ragyogó fényei vagyunk egy távoli csillagnak.

Önzetlenül adunk egymás felé szavakat, amelyben ott van mélyen a szeretetnek tiszta rezdülése. Tudom, érzed minden szavamnak őszinte ölelését, amit elküldök Feléd. Ébren és álmaidnak mélyén is vigyázok Rád! Hajnalok hajnalán éppen a szobámnak csendjében meghallom hirtelen hangodat. Rádöbbenek, lelkem mély emlékei szólnak felém, emlékeznek és Téged mutatnak szívemnek.

Boldog vagyok, mert tudom, hogy vagy, hogy létezel! Megváltó pillanat, mikor érzem lelkedet, magamban élem át szívednek lüktető csodálatosságát. Mindenségem vagy, Angyalom, aki kihúz a földi pokolnak megfásult szürkeségéből. Életet adtál belém, hangot, amely csodaszép nevedet súgja felém. Életem vagy és el nem múló pillanatom! 

 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Lélek láng, ami tüzet lobbantott lelkednek néma udvarán. Várakozásod, végtelen türelmed így lett érzéseidnek oltára, amelyen egyszerre őrzöl szívedben és vigyázol engem. Óvsz és féltesz, tudom, mert érezlek mélyen a szívemmel. Halk sóhajodban ott vagyok, szemeidnek ragyogásában lobbanok, mint elmúló éjjelnek csendes susogása.

Nem kellenek már szavak, így is tudom lelkednek kérdéseit és szívednek válaszait. Távol vagy tőlem, de mégis oly’ közel, szinte lelkemmel átölellek, bárhol is jársz. Testemmel követem utadat, amit előttem halk lépteiddel megjártál. Követlek és egy azon pillanatban Rád emlékezek, mert a szívem és a lelkemnek igaz szava lettél. Ösvényeket jártunk, megélt érzéseinknek elültetett fáit könnyeinkkel locsoltuk.

Talán nem volt minden hiába! Lényedben ott van az igazságnak hívó és valós szava, amely egyszerre hív és átölel. Tudom, mindig vártál rám, hol titokban, hol álmaidnak mélyén, de vártál engem. Éjjel van, túl az éjfélnek csodálatosan misztikus varázsán átlépve érzem, hogy lelkeddel megérintesz. Én most is ott vagyok lényem teljességével, mélyen a szívedben, mélyen a lelkedben.

Imára kulcsolod kezed, tudom, most is rám gondolsz éppen. Hívsz, és egyszerre kérdezel: milyen tiszta vagy Te különleges Angyal, aki életemnek része lettél! Szemeid lehunyva, így még mélyebbre engedsz magadban, belépek lelkednek kapuján, így közeledek lényednek legmélye felé. Itt állok a szívednek ajtaja előtt és kopogtatni készülök éppen, de már nem kell, mert ajtód nyitva áll! Ragyogásodban elmerülve szívednek fényébe lépek Veled! Oda, ahol már az Angyalok kitárt szárnyakkal énekelnek. Otthonom lettél, Benned végleg hazaértem! 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »