Menü

Szívedben dobbanok

2018. október 27.

Egy pillanatban elmerülve, nem érezni a múlt fájdalmát, ez kettőnk igaz pillanata. Mikor a szívűnk egy ütemre dobban, a lelkünk egy életre esküdve érez. Érintésünk egy pillanattá lesz az Örökkévalóval, ami mélyen ott lüktet bennünk, akkor vagy bennem, lélekben jelen. Érezlek! Amikor a kimondott szó már néma őrként vigyázza árnyékunk csendes magányát, érintésednek szavát hallgatom.

Átölelsz, a tested a testemhez ér, együtt lobbanunk, dobbanunk, mint két Szív, ami már egy időtlen öleléssé lett az első pillanattól kezdve. Arcodon ragyogó fény simít végig, égi- Angyali érintés, amelyet Én adok Feléd. Részem vagy, bennem visszhangzik teljes lényednek minden rezdülése és lassan elhalkuló, szívedből fakadó szava. Szavaimnak titkát Neked adom, lényemnek mélyére emellek, magamban féltve őrizlek!

Nézlek és odaadóan figyelem minden mozdulatod. Lassú ütemben hullámzik a tested, néma dallamát játszva küldi el felém, ki nem mondott hangtalan szavait. Őszinte álmaidnak mostantól őrzője és védelmezője vagyok! Amilyen mélyen hiszel, úgy Én is hiszek Benned! Lelkemnek néma vallomása egy örök jelként ég szívednek oltárán. Hangtalan érintésem minden pillanatával Téged hívlak!

Sebeidre gyógyír, lelkednek egy gyönyörű álom vagyok. Ébredve is engem hívsz mostantól mélyen Magadban: önvallomásodnak szépséges költeménye lettem. Illatodban elmerülve egy ős-álomnak képe sejlik fel bennem: látlak időtlen szépségedben csodaszép, tündöklő Angyal! Akiben hittem mindig, mindennél jobban és mélyebben, annyira, hogy a szív itt már nem dobban, hanem igazán él: akárcsak Te- Bennem!  

 


« Újabb bejegyzésekRégebbi bejegyzések »

Álmaidnak mélyén

2018. október 23.

Mindig őriztél mélyen magadban egy nagyon mély álmot, amit még sosem mertél megálmodni. Éjjel mindig emlékezni vágyik szíved. Lelkedben régóta egy kalitkába zárt madár várja a pillanatot, mikor szárnyat bontva el dalolhatja szívének ős-dallamát. Vigyázol erre a madárra, mert Ő csak annak dalolhat, akit még Önmagadnál is jobban szeretsz. 

Szerelemre gondolsz, de az érzés mélyen elkerült. Az egy és oszthatatlan szerelemnek érzése, ami lángra borítja lelkednek szépséges hegyeit. Hegyeken túlra vágyik lelked, útra kelni már nem egyedül akarsz. Szívednek fényében ott van Ő, akit mindig is hívtál és kerestél. Talán egy mosollyal, egy hanggal, egy szemeidben megcsillanó apró villanással: de vártad és hívtad. 

Kezedben egy régi könyv, lapjainak érintés egy emlékezés, ami mélyen érint. Szerelemről olvastál benne, éreztél mélyen, legbelül csodálatos és egyedi érzéseket, de mindez halványulni látszik. Életednek valóságában keresed azt, aki Téged álmaidnak határához elkísér és együtt léptek be ebbe a belső Éden-kertbe. Remélsz, vársz, hiszel és érzel: tudod, hogy Ő van. Te is keresed és Ő is hív Téged. Szüntelenül és némán, hangtalan szavakkal a szívében. Lépj közelebb és engedd, hogy átöleljen úgy igazán!


« Újabb bejegyzésekRégebbi bejegyzések »

Tündöklő Angyal

2018. október 21.

Tündöklő Angyal vagy nekem. Szívedben és lelkedben apró csillagok születnek és ragyogtatják időtlenné lett jelenvalóságukat önnön fényükkel. Egyszerre vagy kérdésem és válaszom. Láthatatlan szárnyaidat magamban érzem, mikor távol vagy tőlem és nagyon messze jársz. Elmúlás és időtlen lét keveredik Benned, érzel, látsz, hallasz, de mégis Angyal vagy, aki megváltott engem abból a Földi-pokolból, aminek kapujához értem.

Figyellek, érezni akarlak, engedd, hogy végre tiszta szívvel szerethesselek! Reményem és végzetem vagy és kiérdemelt ajándéka lettél elmúlásra ítélt életemnek. Bizalmat kerestél bennünk, emberekben, de velem szerelemre leltél. Megmutattad, mi az igaz szerelem. Ragyogó fényednek kapujában állva miden titkomat Neked ajándékoztam. Bízok, hiszek Benned és elmondhatatlanul szeretlek!

Napnyugta közelít, érzem, lassan indulnod kell, célodtól senki el nem tántorít. Szívemnek dobbanását ültettem el Beléd, lelkemnek apró rezdülését karcoltam csodálatos lelkednek várfalára. Örök jeleket adtál, szerelmet adtam. Hitet adtam és végtelen áldást kaptam. Tőled, kiben egyszerre van jelen az Angyal, aki a fénybe merülve önmaga létét festi az Örökkévalónak színes vásznára. Szeretlek!


« Újabb bejegyzésekRégebbi bejegyzések »

Esőcsepp

2018. október 20.

Hajnalban ébredve egy pillanatban elmerülsz és érzed, hogy egyedül vagy a lelkednek mélyén. Tétova pillanatok sorakoznak kivetült árnyékod mögött, sorfalat állnak és Veled álmodnak minden egyedüli éjszakán. Szívedben vágyak és remények, gondolataidban mindig valahol messze jársz, de mégis: magadba nézve itthon vagy, várakozol, halkan és csendben.

Reggel ébredve a függönyt megérintve az ablakodon át a felkelő Napnak fényében elmerülsz. Lehunyt szemeidnek mélyén titokban rám gondolsz, mert ott élek már Benned. Őrzöl, féltesz és vigyázol. Annyira őszinte szeretettel, hogy ezt a titkot senkinek sem mondod el. Szobádban a tárgyak szinte életre kelnek, mert érzik, szívedben rám emlékezel. Engem idézel, mint egy szép verset, költeményt.

Hirtelen elhalkul minden, még mélyen alszik a város, bár a Fény utat vág magának az életnek sötétjében. Magadban is a fényt hordozod. Emlékeidet, mint régi fotó albumot megőrizve elrejtetted. Tükörbe nézel és egy mosolyt rajzolsz az arcodnak szépséges vonásaira. Szíved erősen dobban és lelkedben lángra lobbannak az érzések, amit nekem őrzöl: féltve dédelgetsz Magadban. 

Újra elindul egy nap, még mindig a tükör előtt állsz. Érzed, hogy ott vagyok Veled. Mögéd lépve lágyan, de mégis magamhoz húzva szorosan átölellek. Erre vártál már az este óta, minden reggelnek kezdetén ezt éled át velem, lelkednek hűséges társa vagyok. Együtt néz a lelkünk a tükörnek feszített víztükrébe. Felismerjük, hogy utunk eggyé lett megmásíthatatlanul. Utak, életek, pillanatok, amik egyesülnek bennünk. Ez a szerelem. A belső hívó szó egymás és az Örökkévaló felé.


« Újabb bejegyzésekRégebbi bejegyzések »

Szívedben- szívemben

2018. augusztus 11.

Amikor azt hiszed, hogy nem gondolok Rád, én akkor is Téged hívlak szívemnek soha el nem múló morajával. Befelé hallgatózol mélyen önmagad szíve felé: hol mosollyal ajkaidnak szegletén, hol apró, de annál mélyebb kétségekkel szívednek udvarán. Egyszerre vágysz és várakozol. Engem hívsz. Talán túl sokszor próbáltál felejteni, de nem tudtál túllépni emlékeidnek árnyékán. Ezért vársz és várakozol. Tétova mozdulatlanságba hajlik egész lényed, lelkednek udvarán a múltad holdjának árnyéka rajzol furcsa rajzokat. Egy félig ébren, félig álomban lévő pillanatnak szorító ölelésében éled napjaidat.

Este van: elérkezik a misztikus pillanat, amikor minden tárgy és emlék, ami körülvesz Téged, árnyékával hirtelen átölel. Nem vagy egyedül. Hangok szűrődnek ablakodon át. Számodra ismeretlen érzések bontakozni ki és ablakodnak párkányára ülnek: némán figyelnek Téged. Boldog vagyok? – kérdezed önmagadtól! Válaszokat vársz és tiszta, szerelmes ölelésről ábrándozol. Vágysz és akarsz ölelni, szeretni, élni a teljes extázisnak sosem múló pillanatát. Mondd, mire vársz? Próbáltál kitörni nem létező ketrecednek ajtaján, de sosem volt bátorságod hozzá. 

Este és az éjjel számodra misztikum. Ilyenkor elhalkul minden és végül aludni tér. Minden és mindenki álomba szenderül és ki nem mondott vágyait álmodja önmaga felé. Szívednek ajtaja lakattal lezárva, csupán önmaga rabságát éli meg Veled. Szíved dobban: lobbanni akar! Lelked hívó szavára vár egész lényednek szerelme és végtelen óceánja. Lélektársad vitorlása már Feléd hajózik. Nálad egy napon partot ér. Ő keres és Te is keresed Őt. Ezer vagy év- milliárdok óta? Talán nincsen erre igaz válasz, csupán a felismerés, hogy a szeretet- szerelem, ami hallhatatlan, csak egyetlen egy van! Ezt keresd, ezt hívd! Meglásd: átölel.


« Újabb bejegyzésekRégebbi bejegyzések »