A 66-os út ugyan olyan egyedi legendává lett, mint maga az emberi élet. Az út, mint egy érhálózat a fizikális testben szerteszét ágazik a Földünknek teljes felszínén. Út és a remény egy pillanat! Emberek elindulása nem más, mint egy remélt és dédelgetett jövő felé áhított belső álom. Minden út egy cél vagy éppen egy állomásnak a megtestesítője.

Rajta futott millió és milliárd autók végtelen sokasága, amelyek kerekeikkel nyomokat és jeleket rajzoltak megkopott felszínük nyári naptól áthevült aszfalt tengerébe. Amikor a felhevült aszfalton a forró levegő remegve délibábot rajzol és mutat felénk, hirtelen elfog bennünket a lelkünk mélyén egy különös érzés, ami a mélyből tör elő: indulnunk kell!

Az elindulásnak e különös ösztöne egyszerre megdöbbentő és félelmetes, ami a váratlanságából fakad! Jelenvalóságának létrejötte és megmutatkozása szinte egy pillanat töredéke alatt mutatkozott meg! A lélek meglepetten válaszokat vár ilyen pillanatokban, de a szív mosollyal árasztja szét önmaga tiszta és őszinte jelenét. Ő már indulásra vár! 

Az út minden esetben egy újabb mérföldkő. Telve meglepetéssel, nyugalommal és sok esetben izgalommal. Pillanatoknak és életeknek egyedi megmutatkozása jelenik meg rajta és tűnik el szinte nyomtalanul a semmibe. Mégis karcolatot hagyva öntudatlanul önmaga időtlenné lett jelenéből. Jelek rajzolódnak ki, amik éjszaka fénycsíkokká alakulnak át a csillagok végtelen ragyogásának fényétől.

Micsoda leírhatatlan pillanatok ezek, amelyek nappal élettelennek látszanak, de éjjel hirtelen életre kelnek! Ez az út egyedi csodája, hogy képes megújulni és egyedi pillanattá lenni mindenkori jelenvaló pillanatában. A tájakat az út összeköti. Városok, metropoliszok, gigantikus óriás-városok kapaszkodnak így össze és álmodnak egy közös, de mégis magányos álmot.

Az út egy lehetőség arra, hogy megismerj sok mindent,- mindenkit és végül önmagadat a megtett és elkezdett utad során! Az út a segítőd, a társad, aki veled követi el az esendőségednek minden gyermeki hibáját. Egy olyan segítség melletted, aki nem rest arra, hogy idejét neked szentelve kiemeljen és elrepítsen a megkopott hétköznapjaidból egy sosem látott új pillanat felé.

Szárnyalni hív Téged! Utak és legendák, egyedivé lett pillanatok kötődnek egy bizonyos úthoz: ez a 66-os út! Ez az út a maga jelenével miért emelkedett ki ennyire sajátos módon a többiek közül? Mi volt az a pillanat, ami felülbírálta az elmúlásba megrögzült és halandóvá lett jelenét egy pillanat alatt? Mitől vált egyedivé? A megmutatkozásában van az örök és egyetlen egy válasz: mert és tudott Önmaga lenni!

Önmagát adni, önmaga teljességében megmutatkozni! Nem volt benne többé félelem! A múltjával megbékélve kezet fogott, a jövőjét álmainak mélyére ültette el, a jelen pillanatába bele szerelmesedett és végül így lett teljessé! Ez a 66-os út sajátos története és valós arculata, amelyet nem mindenki érez vagy éppen lát lelkének belső szemével. Egy út, amihez számok tartoznak! A számok önmagukért beszélnek.

Megjelenésük sosem véletlen! Ők is jelek, amelyek jelölnek és mutatnak valamit abból, amit szem nem láthat, fül nem hallhat! Érezni viszont lehet és kell is azért, hogy megértsük,- megérthessük valódiságának és különcségének mindenkori jelenét. 66-os út, tisztelettel és végtelen Szeretettel gondolok és küldök egyedi álmokat Feléd! Köszönöm Neked, hogy megjárhattam rajtad életemnek egy addig ismeretlen, de általad legendává lett ösvényét!

 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Egy megfáradt napnak a végére érve jó elcsendesedve lenni és megérezni így a bennünk élő léleknek igaz és őszintén tiszta pillanatát. A parton ülve megcsodálni egy önmagába visszahajló és vörösen izzó naplementét! Az érzés felemelő és magasztos! Ilyenkor megérint bennünket valami, ami túlmutat mindenen, életen és halálon. A villanás csak egy pillanatnak a törtrésze, de ettől függetlenül hatása a lélekre leírhatatlan és maradandó!

A szívünk sok mindent őriz és félt, hol rejtegetve kincseit, hol kitárulkozva és árulva őket, mint olcsó portékát egy vásári forgatagban. A két lélek egy pillanatban ülve várakozik! A Férfiú és a Hölgy nem egymásra néznek, ezt nem dacból vagy érdektelenségből teszik. Éppen ellenkezőleg, egy magasztos pillanatot élnek át együtt! Ezen pillanat egy lélekegyesülés a két lélekpár között!

Nem csak a testiségnek egyedi összeforrásában lehet csak megtapasztalni azt az örökkévalót, akit kimondva-kimondatlanul, de egész létünk során folyamatosan keresünk. Magunkban vagy lélektársunkban. Milyen szép és meghitt pillanatokat képes kreálni és élettel feltölteni a halandóvá lett időtlen pillanat! Ilyenkor szinte belassul minden mozgás, akár egy megkopott mozivásznon futó filmet néznénk, ahol ma már mi vagyunk a főszereplők.

A kézben egy pohár bor, a léleknek nedűje. A frissítő és ellazító, édes-keserű szomorúságot feledtető ízek összessége! A külvilág ebben a meghitt pillanatban egyre jobban háttérbe szorul. A lélek ajtaján kukucskál egy félig megfáradt pillanat, bebocsájtást remélve a jelennek megtisztult pillanatába. Emlékezni kezd ilyenkor az ember! Az emlékek hirtelen örömtáncot lejtenek!

A bornak mámorító hatása egy lágy dallamra kezd a léleknek mélyén és a testünk visszajelez! Minden egy időtlen harmóniába kerül ilyenkor. A Férfiú a mellette lévő Hölgy kezéhez ér, most értette meg igazán, hogy mit is kapott személyében az örökkévalótól idelenn, ebben a jelen létezésében. A szívnek hallgatag és megfáradt madara életre kap hirtelen. 

Az életnek minden energia részecskéje egyesül és összpontosul egy pillanatban. A napkorong egyre hátrébb esik a látómezőnek síkján. A levegő atmoszférája, illata is megváltozik ilyenkor. Valami előkészületben várakozik önmagára. Mindez a pillanat az éjnek eljövetelét jelzi és mutatja a világ felé. Az éjszaka egy mindenki által félt és mégis csodált pillanatoknak összesége, része az életünknek.

Ilyenkor már minden elcsendesedik és néma magányába borulva hallgatni és befelé figyelni kezd. Az elveszett és rommá tört emlékek apró darabkái egymást keresik. A kép, amely a lelkünknek mélyén minden pillanatával minket szólít, kitartóan és igaz szeretettel vár bennünket. A pohár alján egy utolsó korty bor rezdül meg, szinte alig láthatóan.  

A testünk kéri, szinte követeli ennek a csodálatosan egyedi íznek utolsó ízét, illatát! Önző pillanatában a test csak önmagára figyel, a lélek mosolyogva figyeli tettét. Nem haragszik rá ezért, inkább éberen nézi a jelenvalóságának érdekes, mámortól elgyengült pillanatát. A két lélek egymásra pillantva megérzett valami időtlen szót, amelyet önmaguk titkos kertjében rejtettek el a tolakodó és érzéketlen külvilág elöl.

Az elindulás kezdetét veszi. Minden tárgy, pohár, nemes bornak kiüresedett üvege a helyére kerül, valami ismét a végére ért. Az este fekete függönye már kibontotta sötét színét és hagyta lobogni szabadon fekete vásznát a halandóságnak ebben a csodálatossá lett percében mindenek felett. Fények gyúlnak és elindulnak a meghitt pillanatok újra önmaguk mély álmai felé. Minden megnyugodni látszik. A megfáradt napnak legvégén egymás kezét megfogva elmondhatjuk, hogy újra közös élményt éltünk és szereztünk. Meghittségében újra éltük az örökkévalónak nemes és megtisztult szavát! Két lélek, aki egy szívdobbanás! 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Az út mindenkiben jelen van. Elindulni, felkészülni testben és lélekben nagyon nehéz! A szándék már készen áll, de a remény még a kapuban várakozik. Vajon kire vagy éppen mire vár? A tétlenség ilyenkor egy nyugtalansággal párosult fejfájással egyesül. A fej elnehezedve félig álmosan és kicsit dacosan egyedüllétre vágyik, a léleknek belső tava csendes, de a mélyben egy új pillanat ismét megszületőben van. A sivatag már hívogat bennünket, utunk ereje már feszülten nyújtózik egy újabb kihívás felé.

A csomagunk, amit magunkkal viszünk nem más, mint felesleg, amit el kell hagyni és útjára kell indítani. Ne terheljen bennünket minden kínjával és nem létező egoista bajával. A magánynak szele körbe lengi egész testünket. Egyedül indulsz az útra? – kérdezi a léleknek mélysége. Tehetünk ellene valamit? Mit lehetne tenni azért, hogy a múltunk árnyéka ne nehezedjen folyton a vállunkra? Kezünkkel keresünk újra és újra kapaszkodót!

Az életünknek egy újabb kihívását éljük meg éppen, ami inkább a mélységnek egyedi szépsége felé hív bennünket. Így gyakorolva ránk idegen gondolatokat és lelki nyomást, hogy talán feladunk mindent még így, indulás előtt. A jelenvalóságnak jéghideg kezével ismét kezet fogtunk, a tenyerünk a feszült izgalom izzadásától szinte beleragad a kézfogásnak váratlan pillanatába, hínárként tekeredve így kezünkre az egoista ellen akarat, amelynek legnagyobb örömét az jelenti, mikor letérünk utunkról véglegesen!

Mire ez az elvakult gyűlölet? Miért kell ennyire gyűlölni és megsérteni a jelen varázsának szépséges pillanatát? Mire jó ez? Kinek jó ez? Kérdések váltják egymást, de válasz nem érkezik. Gondolatban szabadulni szeretnénk, de köt az életnek elmúlása. Nincsen szabad lélek szabadon kibontott szárnyak nélkül! A kietlen sivatag, amely megjelenik és megmutatkozik egy aranyló tengerre emlékeztet. Egyszerre jelenti a mindenséget és egyszerre a poklok poklát, amelyet emberi lélek kerülni és megtagadni akar!

Minden apró homokszem egy örökkévaló csillagot jelez és ír fel az életnek táblájára. A fáradtságtól és belső izgalomtól kifáradt test már indulni szeretne. A lélek tétovázik. Vajon miért tesz így? Elindulni csak szívből lehet! Másképpen az út nem más, mint erőltetett és élettelen mozdulat, amelynek érintése jelentéktelen és nem szívből fakadó. A belső hangunk- felénk kiáltva küldi el némaságtól megdermedt hangját. Visszajelzést remél és vár! A lelkünk hallgat, és csendben mosolyra fakad hirtelen!

A szív hirtelen dalolni kezd, önmaga álmának dallamát dúdolja. Minden elcsendesül ekkor. A léleknek füle szinte már azt is hallja, amit még nem adott nekünk a felettünk álló végtelen égnek boltozata. Az éjszaka sivataga már hideg és kegyetlen. Nem tűr ellentmondást! Itt már csak két szó az, amit válaszként elfogad a felettünk és bennünk élő világegyetem: igen vagy nem? Mi a válaszod?- kérdezik Tőlünk indulásunk és jelen tétovázásunk estéjén.

A megváltozott életünk minden pillanata megbocsájtásért esedezik, de a lélek ettől ugyan olyan hajthatatlan, mint korábbi éveiben. Az életnek sivataga a kapuját ránk tárja kendőzetlenül. A kapu elöttünk újra nyitva áll! Pirkad, hajnalodik az égboltnak végtelen óceánja. Reményt ébreszt a felkelő Napkorongnak minden sugara! Ebben a pillanatban még szelíd és simulékony, nem forrón égeti arcunkat örökkévaló fénye.

A lábunk elindul hirtelen és a lelkünk egy fázissal, de követi őt, az út kezdetét veszi. A sivatagnak óceánja ugyan olyan kegyetlen és könyörtelen, mint lélektársa. A végtelen hullámokat életre keltő hullámok tengere. Mindkettő egy közös út, egy zarándoklattal teli kihívás, amiben önmagunkra ismerhetünk és lelhetünk! A szívünk dobbanása felerősödik, a lábunk a forró homokba süppedve követi önmaga megálmodott útját. Ösvényeket keresünk, kutatunk és járunk be maradéktalanul!

Megkeseredve csak a múltunk néz ránk a jelen pillanatában. Számára minden változás egy hirtelen halál, ami az Ő életének elmúlását idézi fel. Nem lehet könyörületességből élni és új álmokat álmodni! Indulni kell és újabb élményeket szerezni, megélni, átélni mindent újra és újra, mindenek felett! Boldognak lenni csak szívből lehet! Egy hamis álmot dédelgetve éltünk eddig és egy valótlanná lett  sosem volt álmot keblünkön melengettünk. Miért tettük ezt? Ez egy élettelen lét pillanat, amelyben szabadon már nem lehet új álmot remélni! Csupán örökre elveszíteni!

Egyszer ránk talál valami, ami talán túlmutat életen és elmúláson! Indulj el végre utadon, Vándor! Élj úgy, ahogyan egykoron megálmodtad szívednek mélyén minden éjjelen! Légy hű végre Önmagad felé!

 

 

 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

New York. A szimbólum, a jelkép, az élő legenda a maga sajátos hangulatával és arculatával! Mennyi érzés és emlék szabadul fel egy pillanatba sűrítve. Emlékeink ezen a helyen új értelmet nyernek. Itt minden szinte egy pillanat alatt megváltozik bennünk. Érzéseink, amiről biztosan hittük egykoron, hogy rendíthetetlen pilléreken állnak! Nem érkezhet felénk több meglepetés. A fények minden este mikor a Napnak korongja eljárja utolsó táncát egy megismételhetetlen de mégis új násztáncba kezdenek. A lélekben ilyenkor valami elindul és életre kel!

Lüktetni kezd az érzelmeink tárházában egy emlékekkel párosult érzés, ami a távoli házak fölé emel bennünket. A sárga taxik elsuhanó fénye és jelenvalósága egyedi érzéseket lobbantanak életre lelkünkben. Az utcákon árusok, kéregetők és koldusok, utca zenészek. Minden arculata jelen van az emberi életnek! Emberek zuhatagában elveszve sodródhatunk, szinte elfeledkezve így valós önmagunkról akár egy pillanatra is. Az érzés, ami elragad bennünket ilyenkor csak és kizárólag ennek a különlegesen egyedi városnak az utóhatása!

Ezt érezzük ekkor, ezt a dallamot és minden dobbanását a szívünkben. A felhőkarcolók az égre írják önmaguk nevét, próbálnak elérni így az Istenek oltáráig. Merészségüknek, az égboltnak felső határa szab végső korlátot. A határtalan magasság, de a taszító mélység is jelen van. A meglepetéseknek városában sosem volt lehetetlen! Itt az emberi képzelőerőnek csak egy eltompult és elfásult megtorpanás szabhat csak végső határt! Minden lüktet ebben a városban. Élet, nyomor, gazdagság és hétköznapi élet, mind egybe sűrítve önmaga ízének egyedi zamatát.

Az életnek és a megtapasztalásoknak egyedi éden kertje New York! Kiismerhetetlensége elsőre talán rettenet ébreszt a lélekben, de barátságos kezet nyújtva felénk már biztonságban érezhetjük magunkat érzelmeinket illetően. A városnak sok arculata van. Felhőkarcolók, végtelen sugárutak, kisebb utcák a maguk meghitt, emberközeli nyugalmával olyan érzéseket keltenek bennünk, mintha egy vidéki kisvárosban lennék, de ez is New York, a királynőnek titkos kertje. Telve meglepetéssel és sokszínű pillanatok sokaságával.

Éttermek és kultúrák ragadják ki egymásnak kezéből önző módon az utca emberét! Maguknak akarva így önkényesen az embereknek érző kegyeit. Minden idegen ember szinte egy kicsit otthon érezheti magát, bárhonnan is érkezzen a világból ebbe különösen egyedi hangulatú városba. Az estére várni egy reményteljes dolog. Napközbeni arca ennek a gigantikus városnak egészen új maszkjában tetszeleg, mint az estének eljövetelkor az éjszakába lépve. Éberen kell megjárni utcáinak fényekben pompázó vonalát, ahol az emberi gyarlóság és önzőség itt éjjel minden pillanatában felfokozottan jelen van.

Éberség és figyelem, ami tanít túlélésre bennünket éjjelente! A város épületei fegyelmezetten állnak, mint sakktáblán a figurák. Minden épületnek saját története van. Minden pillanatukban mesélnek önmagukról az Örökkévalóságnak! Mi emberek szavaink közepette vagy éppen néma hallgatásunkkal hagyjuk itt számukra névjegyünk írásjelét. Minden utca szinte egy új mérföldő és megtapasztalás! Számtalan meglepetés várat magára! 

A város méretét megszokva szinte egy új nézőpontból érezzük minden zugát, sikátorainak vadságát és önmagáért küzdő elegyét. Egy város, ahol egyszerre születik élet és vele együtt halál. Minden kettőség itt új arcra lel és végletekig ismétli önmagát. Bátorítsuk magunkat arra, hogy az életben legalább egyszer megcsodáljuk Őt, a királynőt! New York egyedi és kivételes pillanatát! Szívét adta és lelkét próbára tette értünk ez a város, éppen kegyeinkért esedezve, kitárt karokkal vár bennünket! Engedjünk végre csábításának! 

 

 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

A szem a lélek tükre! Sokan mondják, talán így is gondolják, de valójában érzik ennek a meghatározásnak valódi súlyát? A szemünkben látszik visszatükröződni a jelen világnak minden elmúló és apró mozzanata. Minden történésünk lenyomatot képez ebben a ragyogó szempárban.

Tisztasága megkérdőjelezhetetlen! Ő a lelkünknek tiszta tava. Az emlékeink ebben a tóban tisztulnak örök érvényű csodákká. A lélek megújulni kíván! Ez a régi, Ős-erő hajtja a megvilágosodás felé. Ébredni minden reggelen lehet, de a testünket a lélek is követi ebben a folyamatban?

Sokszor nem ébred fel velünk együtt, csupán az emberi test kezdi meg halandóvá lett útjának újabb szakaszát. Ébredése az izmoknak küld egy jelet, hogy indulni és mozdulni kell! A lélek… Az örök titkok rejteke, a lényünk csodálatosan egyedi szobája, ahová hazatérni lehet egy megfáradt napon.

Ebben a kis szobában minden egy régi, ős- archívum, ami rólunk őriz emlékeket. Szépséges pillanatokat, megtépázott életeknek lenyomatát, elbukásokat és újra kezdéseket. Szerelmeknek örök érvényű érzéseit, amik sosem fakulnak, de általunk halhatatlanná lesznek!

A szemünk sok mindent elárul és megmutat rólunk, hogy éppen boldogok vagy szomorúak vagyunk-e az éppen adott jelen pillanatban? A lélek egyedi hangszere, lehelet finomságú húrja a szem. A rezgése lényünknek azonnal megmutatkozik. Olvasni lehet belőle, akár egy nyitott könyvből.

Kíváncsi vagy igazán Rám? Nyisd ki ezt a megkopott régi könyvet! Olvasd el életeimnek végtelen történéseit! Lépjél be ebbe a különleges és egyedi világba, lelkemnek titkos kertjébe. Szembesülj azzal, hogy minden, ami magasztosan szép és felbecsülhetetlenül értékes mégis csak elmúló és halandó!

Ebben a korlátok közé szorított és halandóságra ítélt világban. A szemünk titkos világa a menedék, ahol újra Önmagad lehetsz együtt az Örökkévalóval és minden emlékeddel! Újra egy meghitt pillanatban!

 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »