Átkelés a hídon.

Az életünk jelenében vannak kezdési és befejezési pontok. Szakaszok, mérföldkövek, amelyek egymástól távol, de mégis oly’ közel vannak! Startvonal csak egyszer van, amikor testet öltve a megszületés mellett voksolunk az Égi hatalom által. Létünkbe és annak álmába egy leheletnyi életet ad a végtelen és az időtlen Örökkévaló!

Születésünk egyszerre kiinduló pont és egy lehetőség is! Arra, hogy jobbá legyünk és megtegyük, megcselekedjük mindazt, amire megszületve megérkezünk ide a halandóságba. Értelem, gondolat egyesül és válik egy pillanattá és merül el egy Földi életnek apró mozdulatában! Születésünk fájdalmakkal teli az Édesanya számára, aki ezt a testi próbatételt át- és megéli, értünk!

Milyen csodálatos pillanattá nemesül a végén egy fizikális emberi testnek sajgó, összeroppantó, kegyetlen fájdalma: maga a szülés jelenvalósága! Édesanyává lenni felelősséget jelent! Életet kapni és adni egy hatalmas próbatétel! Az Édesanya, mint egy csodálatosan szép és egyedi fa az erdőnek mélyén életre hívta Önmaga lelkének és szívének tiszta gyümölcsét!

Az ajándék ebben az esetben maga a kisgyermek, aki jelenvalóságával megmutatkozik a halandó létben, idelenn! Születni egy lehetőség, egy esély arra, hogy elindulj az életnek folyamában, így megismerve a létednek valós és igaz arculatát! Az apró, talán sokszor jelentéktelennek tűnő pillanatok is egy addig nem ismert tudást rejthetnek mélyen magukban. Érdemes ezért kutatni, keresni őket!

A gyermek egy szerepvállalásban mutatkozik meg és így elkezdődik számára az életnek színházában egy addig nem ismert és sosem játszott szerep! Életnapok, elmúló évek, megtapasztalások veszik kezdetét. Kiragadott pillanatok összessége ez, amely megjelenve a halandó létben egy új színt rajzol önmaga ecsetjével az égboltnak tiszta vásznára.

A tanulás és a megismerés hasznos és felemelő pillanatokat rejt és titkol magában. A titok minden esetben egy új felismeréssel párosult Tanítás, ami a Szívet érinti, és a Lelket szólítja önmaga nyelvezetén keresztül. Egész életükben képesek vagyunk azt hinni, hogy mindenki más ezen a planétán felhőtlen és igaz életet él. Tudjuk jól, hogy ez nem így van!

A valóságnak egy illúziója ez a jelen pillanatban megmutatkozó gondolat. Megismerni két módon lehet az életet: megtisztulva, igazul, végső szembenézéssel a hátunk mögött és alázattal! Gondolva így az életre, önmagunknak lelkének őszinteségével. Ez lesz később az Igazak útja, akik az életnek tiszta és értékes pillanatát választották! Minden választásban van egy időtlen pillanat! Önmagunk!

Az időtlen jelenvalóság, a tisztaság, és a tisztulni vágyás lehetőségét adják és mutatják meg az életnek, de leginkább saját önmagunknak. Az ösvény, amit járunk egyéni döntésünk végső eredménye és megmutatkozása. Végig menni sokszor nem egyszerű, de megmaradni rajta a legnehezebb talán!

Próbálkozásaink néha ügyetlenek és nem teljesedhettek ki úgy és olyan mélységükben, ahogyan azt elképzeltük, de a legfontosabb, hogy a szándék mindvégig jelen volt! Az életben vannak átkelő helyek! Összekötő folyósok, hidak, amik egy átlépésre adnak lehetőséget számunkra ebben a halandó világban.

Ez egy lehetőség arra, hogy megtisztulva lépjél végre a tiszta, és őszinte szépséggel megáldott, valós és jelen Önmagad felé! Az átlépésnek megtorpanó jelenvalósága nem a bátortalanságnak végső megmutatkozása, hanem egy éretté vált léleknek egy új, addig ismeretlen felbukkanása! 

Átkelés: egy új életre elhívás! Ilyen pillanat csak teljesen tiszta és őszinte Lélekkel történhet meg igazán! Akkor tud beteljesedni egy megélt élet folyam és a benne életre hívott sok-sok emlék, amikor megértettük életünk értelmét. Egyedi ecsetvonásaivá lehetünk halandó létünknek, így rajzolva egy Időtlenné lett színt önmagunk halandóságából fakadóan az égboltnak Örökkévaló, végtelen kupolájába!

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

A múltunk árnyéka. Valamikor régen reményekkel teli pillanatként ragyogott a lelkünknek mélyén! Egy régmúltban felejtett pillanat éppen kopogtat a jelenben megélt magányunk nyikorgó ajtaján. Tétován és meglepetten állunk fel fotelünk kérlelő öleléséből. Minden önbizalmunk egy pillanat alatt porrá lesz a váratlan és meglepett izgalomtól. Ajtót nyissak a múltam hosszú utat megtett, megtépázott utasának, aki éppen lakásom előtt bebocsájtásra vár? Mi ilyenkor a jó döntés? Mit szeretne a lélek és mit akar a szívünk? Vajon helyes döntés létezik ezen pillanatokban?

Tétován, félig remegő térddel elindulni kell az ajtónk felé. Oda érve megtorpanunk hirtelen! Titokban talán abban reménykedve, hogy ajtót nyitva nem áll ott senki, elménk furcsa, múltba vágyódó játéka ez csupán. Egy önmagától elfáradt illúzióvá lettünk! Egy kábultan éledni akaró, de reménytelen sóvárgássá roppantuk össze múltunk súlya alatt! Kezünk hideggé lett és egy azon pillanatban izzadni kezd! A jéghideg verejték tenyerünk belsején a félelemnek a végső szembenézéstől való riadtságát jelzi éppen. A kezünk az ajtó kilincsére fonódik, mint egy hínár, ami gúzsba köt, és nem enged hirtelen szabadon! 

A lélek még várakozik, a szív hallgat csendesen. Minden elhalkulni igyekszik és váratlanul megtorpan velünk együtt az elmúló Időnek faliórája. Ajtónk nyikorogva roppan és megnyílik a jelen pillanata felé! Megdermedve állunk meglepettségünk hűvös és érzéketlenné lett zuhatagában. Az ajtónk előtt nem áll senki! Mi ez az egész? Mi történik éppen? Valóság az, amit élünk és tapasztalunk vagy csak egy álom, amely utat törve lelkünk felé a szívűnkben bontotta ki elmúló önmagát? Kinézünk ajtókon kívülre, keresve valamit vagy valakit, aki talán emlékeztet arra, akit éppen a múltunkban felejtettünk. 

Pillanatra megremegünk, kezünkkel még erősebben markolva az ajtónk kilincsét. Gondolatok törnek felszínre váratlan ijedtséggel. Minden elhomályosulni látszik egy hirtelen pillanat által és szinte életre kelnek a múltunknak régi, megkopott filmjei életünk megfakulttá lett vásznán. Az emlékezésben újra fiatalokká lettünk, egy pillanat által a régmúltban evezünk akkori boldogságunk csónakján. Repít bennünket a széppé lett érzéseink feltörő hulláma. Egy érintés, ami életre kelt bennünk, minden fájdalmat elhomályosít. Jó emlékezni, akitől kaptuk! Mindenre, de közben senkire!

A folyosó néma csendjét egy idegen hang rombolja szét! Egy bejárati ajtó halk moraja robban fel csendünknek meghitt mezejében. Újra a jelen pillanatában vagyunk! Hátrább lépve ajtónk küszöbén a kezünkkel bezárjuk lakásunk ajtaját. A múlt kint maradt! Döbbenettől megrémült arccal ismerjük fel, hogy életünkben először sikerült ezt a pillanatot megtalálni és megszeretni! Barátunkká lett! A felismerés, amely életre próbál kelni még ijedten és félve keresi új helyét. A valós életösztöntől vezérelve arra invitál bennünket a jelennek valósága, hogy jól megszokott, öreg fotelunkba helyet foglalva nézzünk szembe újra önmagunkkal! 

Kényelembe helyezve fizikális testünket a lelkünk szólni kíván: megérzése, megtapasztalása Tanítássá lett az elmúlt pillanatokban! Felismerésünk legnagyobb titka abban rejlett, hogy a Szív és a Lélek őszinte Szeretetével adtunk lehetőséget múltunknak, hogy jóváíródjon bennünk, hogy végre újjászülessen! Megbocsájtani minden gondolatunkat, amelyek egykoron megalázóak, érzéketlenek és bántóak voltak csak tiszta Szívből lehet újra életre kelteni! A lélek várt éveken át! Meghatódottsága és megfakadt könnyei a jelen pillanatának őszinte, megbocsájtó Szeretetét adják vissza maradéktalanul. Valami a végére ért! Egy megtépázott múltnak, egy  soha el nem múlónak hitt és vélt borzalmas lelki fájdalomnak a tébolyodott, útvesztők tengerén hánykolódott bolyongásai végül is partot értek! 

A múlt megtisztult ismét! A léleknek elhulló könnyeiben minden tisztára mosta magát! A  néma csend elhatalmasul ismét körülöttünk! A falióránk elüti az egész órának jelenvalóságát, szinte jelezve így lezárult múltunknak újjászülető jelenét. Megváltásra vártunk, de csak önmagunk romos tengerén magányunkba bele roppanva hajóztunk partot sosem érve. Az ablakunkhoz lépve egy madár száll fel hirtelen a párkánynak vékony szegélyéről. A múltunknak madara! – merül fel bennünk a gondolat. Megfáradtan, de egy belső mosollyal ismét tudunk önmagunkkal újra farkasszemet nézni! Tisztának és nem megtépázottnak élve így meg jelen önmagunkat! A végső szembenézés végre megtörtént a lelkünknek mélyén! Minden emlék egy Igaz gondolattá nemesült! 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Időutazó.

Nehéz szavakat találni, ami igazán kifejezné az Ő valódi énjének valódi arculatát. Egyszerre volt Ő egy ember, aki a halandó világba született le. Fizikális testének minden rezgése, kisugárzása egy egyedi és nagyon sok esetben szinte megmagyarázhatatlan érzéseket és gondolatokat keltett életre más emberek lelkének mélyén. Egyszerre volt Ő halandóvá lett lélek, Férfiú, aki a Női szíveket lobbantotta lángra.

Harcos, aki küzdött önmaga életének démonaival és minden olyan pillanattal, ami nem a jót, hanem a negatívat akarta és próbálta az emberekre és a jelen világra erőltetni. Bölcs gondolatok és szavak megfogalmazója volt Ő, aki életeinek el nem múló, örökérvényű tapasztalatát rejtette el önmaga tiszta jelenvalóságába. Egyszerre volt jelen benne a múltnak eltemetett mély emléke és minden rezdülése.

A jelen pillanatának kereső és kérdező, mindent megismerni akaró ős- vágya. A jövő, amire mindig várt és várt hosszú évmilliárdok alatt. Titkok őrzője és megtalálója volt, aki Hitével minden porba hullt érzést és emléket új élettel ruházott fel! Szerelmek ismerője, aki életeiben mindent megadott a szeretett és megtalált lélektársnak, annak a Nőnek, aki az egyetlen-Egy volt minden megélt életében!

Korokon át üldözte és kereste önmaga igaz jelenét. A válaszait kereste mindarra, hogy miért is maradt Ő ennyire hosszú időre idelenn? Boldogságot adott és kapott, de sokat csalódott! Megélte a szerelemnek perzselő tüzeit és azt a lángot, amely életet lehel minden olyan elporladt érzésbe, ami a szívünkben újra dobbanva életre képes újra önmagát emelni!

Megtapasztalója volt minden hazugságnak és ármánynak! Missziója nem volt más csak annyi, hogy igaz jelenvalóságával fényt lobbantson fel a létnek sötétjében. Elküldött hírnöke volt Ő, az Örökkévalónak! Egy Férfiú volt Ő idelenn, aki megmutatta önmagából őszintén fakadóan, hogy mi is az Igaz Szeretet!

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Az Anya-természet a kezdetek kezdete! Mindennek kiinduló és befejező pontja. Minden pillanatnak, amely életre vár elringató bölcsője és végül koporsója. Az örök körforgása életünknek. Meghatározó jelenvalósága mindenre rányomja bélyegét. A jelei, mint ős-karcolatok messziről jelzik időtlen mivoltát a világ és azon belül az emberek felé. A természet színe a zöld, ami nem véletlen! Nyugtató szín, amely harmonikus.

Ringatja a lelket, érinti a szívet és a szavai tanításokká lesznek egy eljövendő napon, amennyiben éberek és tudatosak vagyunk! Megfejthetetlen és titokzatos pillanatok kerülnek felszínre és mutatkoznak meg ezernyi arculatában, mind-mind más rezdülés jelenik meg szemeink előtt. Az ember élete során nem először tévedett! Sok alkalommal élt vissza azzal a tiszta és őszinte szeretettel, amit a természettől kapott.

Elherdált lehetőségek és utak tűntek el nyomtalan, amelyekből sosem lett egy megjárt ösvény, ami aztán felismeréssé és tanítássá nemesedhetett volna. Elkésett és elmúlt az idő ma már, ami egykoron életre kelt. Amikor csendre és megnyugvásra vágyunk mindig Ő az, aki segítő kezet nyújt felénk! Szeretete és igazságérzete megnyugtató és határtalan, minden rezzenésével és néma, alig hallható hangjával üzen felénk. Őszinte pillanatra vágysz? – fordul kérdően felénk.

Kérdezd a lelkeddel együtt az Anya-természetnek ősi bölcsességét! Csalódástól ne félj, mert itt ebben a pillanatban minden a tisztaságból és a tiszta Hitből kerül felszínre! Bánatunkat a fák lombjainak susogása mesélte el egykoron vagy akár napjainkban. A megélt szerelmet megtapasztalva a virágok egyedi illatukat árasztották szerteszét. Egy ősi pillanatban minden jelen volt: a tiszta szerelem érzése és a természetnek boldog, velünk együtt örvendő, egyedi illata.

Boldogságunk ezen önfeledt mámorában minden egy mederbe tért vissza, akár csak az ős-eredetnek minden villanása. Amikor reménytelen az életünk akkor hozzá fordulunk. Megtaláljuk Őt, amikor a léleknek egyedi mélységéhez szólni kell. Tanácsot kérünk tőle, tiszta, őszinte és bátorító gondolatokat várunk és remélünk. Szavaink néha halkan és alig érthetően értelmezhetők, de az érzés, amely jelen van, benne minden titkot felismerve megértésre kerül általa. A természet válaszol nekünk!

Csodálatos bölcsessége mély múltat hordoz minden pillanatában! Felmerül a kérdés bennünk, halandó emberekben, hogy valójában tisztelettel közelítünk felé? Igazán és őszintén viszonozzuk azt a tiszta jelenvalóságot, amelyet elénk tárja ős szeretetét és át adja nekünk minden tanítását? Kérdések robbannak felszínre. Az emberi gyarlóság mélyben húzódó lelkiismeret furdalása egyszer csak ajtót nyit a léleknek áttörhetetlen várfalán. Bizalom nélkül nincsen tovább lépés, sem őszinte önismeret!

Reményt kaptunk, hogy sosem szabad feladni, bármennyire is kilátástalan és megtépázott is legyen az adott és szóban forgó pillanat! Hitet, hogy van valami bennünk és körülöttünk, ami túlmutat halandó léten és minden elmúláson! Vágyat arra, hogy megismerhessük kellő mohósággal minden titkának rejtekét. Szerelmet, hogy egymást átölelve kiteljesedjen egy pillanatban az elmúló és az örökkévalónak megfáradt, de reményekkel teli jelenvalósága. Szeretetet, amely megérinti arcunkat, mint egy anyai kéz. 

Megtanultuk a leckét, amit az Anya-természet adott nekünk? A lelkünkkel olvastuk és a szívűnkkel láttuk e mondatokat, amely sorok az örökkévalónak titkos üzenetei? Szembenézés és őszinteség nélkül nincsen tovább lépés! Ez a legnagyobb tanítások egyike! Minden ígért szó egy elmorzsolt könnyé lehet a szemünk sarkában. Minden remélt őszinte szó egy elfáradt falevél, amely mélybe hulló pillanattá lehet a halandóságban. Minden meg nem értett gondolat, amelyre fejet bólintva igent mondtunk egykoron és a jelen pillanatában súlyos és ránk nehezedő kövekkel teli zsákká nehezedhet akár egy pillanat alatt. 

Őszinteségre bíztasd magad! Szerelemmel éld meg a szívednek mélységét! Igaz bizalommal önmagad felé próbálj új napot kezdeni minden eljövendő reggelen! Hittel a lelkedben remélj, hogy van olyan jó ez a jelen világ, amelyben igazán boldogan és jól érezheted magad! Tiszta és ragyogó szemekkel lásd meg mindazt, amely csodát elrejtett és beléd kódolt egykoron a feletted álló és benned élő világegyetem! Élj tiszta szívvel és éld meg újra a csodát, amelyet úgy hívnak ezen a bolygón: élet!

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

A kék szín egy egyedi rezgés! Egyedi, mint a felettünk álló kék égboltnak végtelen tengere. A színek nem véletlenül választanak formát és mutatkoznak meg! Nincsenek véletlenek! A szín és a forma egymásra találása egy közös pillanatnak a megtestesülése.

Így lesz egységes az, ami addig kettéválva, külön-külön létezett. A kék szín az egyik legspirituálisabb színek egyike. Ő a zászlóshajó ezen a színes tengeren! Önmaga mélységét álmodja bele az adott formába és ezen kívül a halandó világba.

Minden szín nem csak önmaga eredetét keresi, kutatja, hanem azt a formát is, amiben önmagára lel, és végül talál! Várakozása a színek életre jöttének sosem elkésett pillanatok, amelyek a mélybe hulltak el nyomtalan! A szín egy megmutatkozása az Örökkévalónak!

A kék szín egy egyetemes rezgésnek egy apró, de annál fontosabb ecsetvonása! Igazi színe az Örök Létezőnek és végtelen lét óceánnak! Milyen érdekes a végtelen Teremtő pillanata és annak is végső megmutatkozása: kék a tenger és az égboltnak színe ezen a planétán! A kék gitár egy egyedi dallamot hordoz magában: önmaga és az Örökkévalónak dallamát!

Minden hangszer egy érintése annak a hangnak, ami mélyen bennünk él. Fájdalmak, csalódások és elmúlt szerelmekkel a hátunk mögött minden pillanat egy dallá nemesül. Egy ékezete, egy felkiáltó jele lehet valami régi emlékünknek! A kék gitárban minden benne van! Elfáradt múltunk, megroppant jelenünk és reményekkel várakozó jövőnk! A kék színében pedig az újrakezdésnek utolsó reménye.

 

 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »