A bohóc.
Gyermekkorunk egyedi és bohókás figurája Ő, aki puszta létezésével és megmutatkozásával már az első pillanatban mosolyt csalt egykoron az arcunkra. Egész lénye kivételes ajándéka a létezésnek, mert nevetésre és vidámságra született! Egy különleges Sors vagy éppen életút az Övé, mert arra hivatott, hogy nevetést adjon a világ felé! A nevető bohóc ilyen! Mosoly tengerben úszik minden és mindenki! Akár gyermekről vagy éppen felnőtt éveit megélő, de lelkében örök gyermekként jelen lévő és önmagát így megtapasztaló felnőtt emberről legyen szó.
Színes ruháján minden szín egy egyéni villanás! Egy rajzolata annak a vidám léleknek, aki a ruha alatt ezen Emberi testben őrzi mélyen önmaga varázsát. Az évek múlásával egyedivé lett önzetlen szeretetét, amit a világnak ajándékoz éppen. Minden előadáson más a mosoly és a mozdulat, ami magában hordozza a komédiások furcsa és mégis nevetésre sarkalló, minden egyénivé vált mozdulatát. Olyan hivatás ez, amely jelen pillanatában szül újabb és újabb vicces és nevetésre ösztönző pillanatokat! Ez a felszín, ami mindenki által látható, de a valódi arc vajon mi mindent rejthet vagy éppen titkolhat el az érdeklődő és kíváncsi szemek elől?
A bohóc minden este kifesti arcának minden pólusát és színek egyedi hatásával arcán hirtelen előkerül egy váratlan mosoly, amely beragyog mindent és mindenkit szinte kivétel nélkül! Valójában szíve mélyén Ő is egy ugyan olyan ember, mint bárki más közölünk, aki szeretetét átadni hivatott az emberek felé mindenek felett! Az előadásnak előkészülete mindig fontos a számára, mert ilyenkor ölti fel önmaga ál-ruháját és születik újra bohóccá. Sok nevetést adott és sok minden mást, ami Ő volt igazán. Titokban tartott és mélyen magába őrzött mély emlékeket.
Mosoly tengert árasztott minden estének ismétlődő pillanatában. Vele volt ez a különleges tehetsége minden szívdobbanásában, de a lelkében más emlékeket is őrzött. Szépeket és jókat. Magányba hajló, magukra maradt pillanatokat, amiktől többé már nem remélt álmokat. Sosem valósult meg szerelmeket, amiket szeretett volna át- és megélni. Magányát mély zsebeibe rejtette el, kezét mélyen erszényébe dugva mindig nevetett, de szívének mélyen mindeközben a múltjára emlékezett! Bolondos vagy bohókás Ő? Vajon melyik az Igaz- arculata?
Az előadások sikere volt az élete! A megmutatkozás szeretett közönsége felé, aki megállás nélkül és önfeledten csak nevetett! A bohóc meghajolva, integetve elköszönt és kalapjából virágcsokrot varázsolva nagyokat hajlongva a függöny mögé lépve ismét önmagává lett egy pillanat alatt. A függöny egy határvonal volt, ahol elvált egymástól a két világnak kontúros különbözősége. Ott, ahol a valós és kiszínezett világ elkülönül és végül elválik egymástól teljesen. A cirkuszi kocsinak magányába találta magát újra a bohóc.
Emberi teste, ami még percekkel ezelőtt még szivárványba hajló módon nevetésre sarkallta szeretett közönségét most néma csendjének valóságában van jelen. Maga elé bámulva keresi önmaga boldogságának maradék kis apró morzsáit. Az életében voltak szerelmek, amik kapni szerettek, de adni önzetlenül már nem, és így az évek múlásával jéghideggé lettek. Önzők és egoisták voltak! A bohóc a tükörbe nézve meglátva önmaga elfáradt arcát szinte egy pillanat alatt ismét mosolyra fakadt. Megértett és felismerte, hogy minden, ami volt egykoron és örök emlékké lett már nem árthat neki.
A múltban hagyni valamit nem azt jelenti, hogy elfeledve magára hagytunk éppen valakit. Emlékezni annyit jelent, hogy őrizzük még a lángot, azt az emléket, amely egykoron lobbanva bennünk megmutatkozott. Minden emlék ma már egy lenyomat az emlékkönyvünk lapjain. Megőrizni csak azt kell, amitől többek lettünk és tanultunk, épültünk általa. A bohóc kezébe véve törölközőjét arcáról elkezdte letörölni a színes festék- mosolyát, amit maga rajzolt szájának szegletébe. Lassan a színek eltűnnek és látszani kezd a bohóc valódi arca!
Vonásai, amik mély érzések megtapasztalói voltak egykoron. Érzelmek okozta ráncok a homlokának felszínén apró folyó mederként megmutatkoztak. Látható jelek ezek, amik elárulják azt, hogy a bohócunk egy ugyan olyan halandó, Emberi lény, mint bármelyikünk ebben a jelen valóságban! Valódisága és emberi arculata újra hétköznapi fénybe került. A valódi Ember és férfiú újra önmaga hétköznapi szerepének jelmezét öltötte fel magára! Szekrényébe akasztva bohóc ruháját a kitalált és nevetésre sarkalló és szeretett lényt újból elrejtette a kíváncsi szemek és a külvilág elöl. Visszavonulva ismét aludni tért a jelmez. A bohóc ruhája újra némaságba burkolta önmagát!
Minden elcsendesedve várja az estét. Bohócunk hátradőlve székén, önmagával néz újra farkasszemet a tükörbe nézve és elgondolkodik sok mindenen! A gyermekkori álmát valósnak álmodta és valóra váltotta: bohóc lett ebben a kemény és érzéketlen világban! Mosolyok színes pillanatát adja Ő, aki sok mindent megélt élete folyójának erős sodrásában. Minden pillanatában a Szeretet önzetlen átadása volt a legfontosabb számára, és ezt érezték meg nagyon sokan, akár kicsi gyermek vagy felnőtt volt előadásain jelen. A hivatásának végső üzenete az emberek és a világ felé ez volt: minden pillanatban törekedjetek a Szívetek által a jóra és a szépre mindenek felett!
« Újabb bejegyzések •
Régebbi bejegyzések »
