A valóságot éljük, de az álmok világát keressük! Egymásban, a pillanatban, amiben mindkettőnk szíve együtt dobban. A reggelek korai, ébredésből fakadó jellegzetes, magányos pillanatai már magunk mögött állnak. A szemünk íriszén a szobánk ablakának sarkából szelíden be lopózó fény keres egy kis sajátos ösvényt. Elindul, mint egy csörgedező kis patak önmaga medrében és utat talál hozzánk!

Vonala ennek a fénysugárnak szívet melengető. Érezni Őt nagyon mélyen csak kivételes pillanatokban lehetséges. Vajon miért is van ez így? Tudod a választ vagy még éppen velem együtt Te is keresed? A kérdések mindig kérdéseket szülnek, ilyenkor tétova az ember, megtorpanni látszik. Egy félig alvó, de már ébredő mozdulat. Vajon képes vagy tenni Önmagadért? Őszintén kérdezlek!

Az ágyamhoz közel az estnek könyve még mélyen alszik, lapjai most is álmodnak misztikus álmokat. Az emlékek archívumában már sorakoznak az újabbnál újabb emlékek, a múltba néha, sőt egyre gyakrabban visszavágyunk, de tényleg helyes ez így? Mit gondolsz erről? Kérdezlek, de végül önmagamnak válaszolok helyetted is. Magányod hangját már régóta ismerem!

A reggelnek hívó szavára már ébredni kezdesz az általad átélt, de általam látott egyedi álom-világból. Szemeidben még mindig ennek a különös világnak csodálatos színei ragyognak, de a tested már ébreszti önnön magát. Ébredni egy álomból sosem késő! Egy életből vajon tényleg fel lehet ébredni? Mi az élet, amit éppen élünk? Álom vagy álommá lett képzelet, ami csak a lélekben él és végül kivetíti a házak falára sajátos filmjének drámáját?

A testünk teszi a dolgát. A szívünk hol halkan, hol erőteljesebben dobban! Minden ritmusa egy egyedi szólam ezen a különleges hangszeren, amit a testünknek hívunk éppen ebben a pillanatban. Keresünk, kutatunk kérdéseket és várunk reményekkel teli válaszokat, de így csak az élet elhalad mellettünk! Megélted önmagad álmainak egy részét, amiről sosem mondanál le? Kérdezlek ismét, de most sem válaszolsz! Belépni lelkednek kapuján mitől félsz?

Szorongásod mélyén milyen titkokat őrzöl még? Reggeli készül, az asztalon az étkezésnek tipikus evőeszközei, ismétlődő napok és reggelek tengerén hajózunk. A boldogságnak önmagát kell megszülni és végül élettel ellátni minden pillanatában! Bennem a múlt egy ikonná lett! Visszagondolni azon időkre valamikor dicsőség, valamikor egy szégyenlős, önmagát hibáztató pillanat, ami próbálja elrejteni magát a világ és jelen önmagunk elől. 

Reggelizés közben sok gondolat van jelen, talán így nagyon leterheltté lett a meghitt pillanat! Gondolataink folyómedrében a megoldatlan feladatok vize áradni kezd hirtelen. A kéz remegve érinti az asztalnak kellékeit, a hang elhalkulva némaságba száműzi önmagát. A másik lélek, aki itt van velünk és a Társunk, meglepő pillanatot él át, szinte remegni kezd körülötte a levegő. Engem figyel!

A szem a léleknek tükre! Bele mersz igazán őszintén nézni? Felvállalod végre Önmagad? A múltunkat egy kis lakattal lezártuk és így emlékkönyvünkké lett!  A jelent még ízlelgetjük, de néha- gyakran még így is csalódunk fanyar ízének keserűségében. A jövőt tervezzük, de először megjavítottuk a jelen megroppant hídjának pilléreit? Élni és tovább lépni csak úgy lehet, amennyiben megértetted mindenkori jelen Önmagad!

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Az ősznek egyedi színei új színekbe öltöztette a tájat. A fák lombjai, mint sűrű ecsetvonások sokasága mutatja felénk egyedi arculatát. Mélyen a lelkünkben még él a nyárnak egyedi varázsa és mámoros, édeskés illata, de a szívünk már újból ajtót nyitott az ősz felé.

A nyár magunk mögött hagyott, el nem múló dallama egyre jobban elhalkulóvá lesz. Érzelmek és új érintések ébrednek fel bennünk. Egyszerre kerül felszínre az ősznek varázslatos szín világa, amely festménnyé alakítja át a körülöttünk létező világot. Magunkból adunk új színeket a tájhoz!

Amikor beköszönt az ablakunk apró résén az ősz, szinte elfeledett titkok kapnak erőre bennünk. Érzések, amik egykoron belénk égettek jeleket, ma már megbocsájtással önmaguk felé barátként ölelnek át bennünket. A megnyugvás időszaka ez a csodálatos évszak.

Voltak megválaszolatlan kérdéseid egykoron? Amennyiben nem, akkor most tedd fel a varázslatos színekbe öltözött fák ragyogó lombjai felé! Kérdezz Tőlük és végül önmagadtól, kérdezz önmagad lelkéhez fordulva igaz válaszért! A megnyugvás egy harmonikus pillanattá lehet így benned!

A fák lombjainak egyedi színei jelek, amik mindenben a jót adják a világnak. Az elhulló falevél elhagyja megszokott otthonát, megnyugodva hull alá a fának ágairól a mélybe. Minden elcsendesül. Nincsen ilyenkor már kétség, sem fájdalom. A tisztaság van jelen egyedi színekbe öltöztetve.

Sétáltál valaha a lehulló falevelek zuhatagában? Érezted a lenyugvó Napnak őszi érintését? Életedben megtapasztaltad úgy igazán az ősznek egyedi illatát, amely szinte a lelkedig ér? Amennyiben nem, tedd életednek kihagyhatatlan és varázslatos élményei közé, emeld magadba ezt a szépséget!

A nyár már előkészítette a helyet az ősznek. A változás lehelete már a tarkónkon érződik. Ilyenkor készít az Ember számvetést önmaga gyarlóságairól és mindenről, ami miatt egy napon szembe is kell néznie a tükörbe pillantva Igaz Önmagunkkal! 

Ébredve reggel a nyitott ablakhoz közel, szinte érezni lehet így az ősznek illatát, ami a leírhatatlan pillanatok egyike! Az álom talán gyorsabban múlik ilyenkor, de nincs mit megbánni a világ felé. Az ősz a felismerések és igazán megérett pillanatok összegződése. A bátor lélek ilyenkor új utakat talál, remél és bízik!

Az őszi táj már estefelé közeledvén egyre jobban visszatalál önmagához. Minden más, mi egykoron fontossá lett, ma már elmúló pillanattá nemesedik és nem talál többé vádaskodó szavakat önmaga felé. Minden megtalálta a helyét és valós szerepét ebben a hatalmas színházban, amit életnek és világnak hívunk idelenn, ebben az elmúló, de mégis csodálatos létidőben.

 

 

 

 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Egy Édesanya a gyermeke számára a bölcső, a mag. A kezdet és a befejezés, a teljes kör, ami magát az életet jelenti most és mindörökké! Egy Édesanyának a gyermeke a Szívének legszebb Napsugara, amely milliárdszor élesebben ragyogja be arany színével az ébredő hajnalnak villanását, mint bármi más ezen az elmúló világon!

Az anyai ölelés minden kisgyermeknek mennyire, de mennyire fontos! Édesanyának lenni egy Szent-pillanat, amely életet ad önzetlenül az Örökkévalóból fakadva az elmúló világnak! Egy pillanatban összpontosul a halandó és az Időtlen, a két örök harcos, aki megvívja év milliárdok óta tartó újabb csatáját idelenn, ebben a halandó létezésben.

Ölelni valakit nagyon egyedi pillanat, de ami a legfontosabb: mindig őszinte és Igaz legyen! A tiszta és önzetlen Szeretet nem tud és nem is akar hazudni, mert így önmagát hullajtaná a porba, az Örök kárhozatba! Az ölelés a végtelenből fakad és bennünk, emberekben nyer újra egy egyedi formát. Megélni mindezt felemelő dolog, egy kegyelmi állapot!

Édesanyához lépni és átölelni Őt egy beteljesedés! Egy lelki misszió önmagunk és a végtelen felé, egy őszinte vallomása ez a szívünknek és a lelkünknek! Édesanyának lenni hatalmas felelősség! Egy olyan út ez, amelyben az önzetlen és tiszta szeretet önmagát felvállalva megtesz mindent azért, hogy a szívdobbanásunk mélységében egy ős- vallomást tegyen arról, hogy igazán kik is vagyunk valójában!

A gyermek Édesanyja jelenléte nélkül csak egy félkarú óriás. Egy apró kis törpe a mesék erdejében, magányos szívvel párosulva! Édesanya közelsége, Hite és megmagyarázhatatlan ereje, ami mindent felülírva megmutatkozik felénk a tisztaságnak és az őszinteségnek egy egyedi vallomása! A gyermek az Édesanyja ölébe hajtva fejét és így ismét megpihen. Érzi: hazaérkezett!

Édesanya kezének bársonya lehelet finomságú fátyolként simul az arcára a kicsi gyermeknek. Milyen mély szeretetnek kell lenni ahhoz, hogy ebben a két Emberi testben élő és létező lélek így egymásra találjon? Édesanya és gyermeke a beteljesedés! Lélekben, szívben! Az érintésben, ami ilyenkor életre kel, már minden útravaló benne van, amit egy gyermek valaha megkaphat.

Édesanya szemének ragyogása a csillagokon is túlmutat, ez is jelzi Angyali lelkületének valódiságát! Mindezt a gyermek érzi, tudja és megéli mélyen önmagában. Boldogságában a gyermek szinte táncra perdül, ez a szívének és lelkének közös násza, egymásra találása! A kapcsolat, ami életre kelt kettejük között, egy dallammá nemesül hirtelen! Kitárulnak ilyenkor a szív kapui, befogadva az Igaz életet.

Érintés, ölelés, egy erektől megrajzolt kézfej, ami a sok házimunkától már lehet, hogy megfáradttá lett sok-sok pillanat által, milyen csodálatos érintéssé tudott lenni, ennyi év után is! Édesanya képzeletben az öledbe hajtom fejemet, Rád emlékezek így is, gondolatban ismét Veled szárnyalok! Érints meg újra engem, dédelgesd a lelkemet, építsd meg szomorú szívemnek lerombolt, megtépázott hídját, ami elvezet újra az Örökkévaló felé! Hozzád, a valós és egyetlen bölcsőm felé!

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Találkozási pontok mindig vannak az életben! Pillanatok, amikor megismerhetünk addig ismeretlen érzéseket, érintéseket és felemelő mozdulatokat, amiktől hirtelen egységesebbé leszünk szívűnk legmélyén. Találkozások ezek, sorsfordító villanásai jelen életünknek, amik hozzánk tartoznak, mint a hangunk, lelkünk és minden gondolatunk, amiktől egyediek vagyunk ebben a jelen világban. 

Vágyakat hordozunk lelkünk kis kosarában. Végtelen álmokat álmodunk minden éjjelen! Van mikor egyedül, de együtt álmodni egy csodálatos álom az álomnak is a legbelső kertjében. Életet remélni mindig lehet, de megélni a tiszta szeretetnek igaz szavát és időtlenné lett jelenét már egy másik világnak előcsarnoka!

Harsonák zúgnak lelkünk felé, éled ilyenkor a szív belső mosolya. Boldogságodat kerested és mondd, megtaláltad? Mikor néztél mélyen és őszintén lelkednek tiszta tavába? Emlékszel még egykori boldog önmagadra? Kérdéseket küldök Feléd, tudom már rég néma és hallgatag válaszod. Itt vagyok és segíteni próbálok, de valóban akarod? Mitől zárult be ennyire szívednek minden titkos ajtaja?

Bizalmat jöttem adni és nem elvenni Tőled! Mély csendnek titkolt pillanatában érkeztem. Ajtód előttem tudom, hogy mindig nyitva van. Álmokat őriztél és ma már átadtál felém. Titkokkal terhelt szívedben most milyen érzésekkel küzdesz, vagy éppen harcolsz? Ne küzdj Önmagad ellen! Engedd el azt, amitől már nem érhet el a Nap ragyogó, aranyló színekben öltözött sugara!

Kezedet ne zárd, és ne szorítsd ökölbe görcsösen! Ébredj fel az álmodból végre! Itt vagyok Veled és az Örökkévalóval a lelkemben! Szívednek mosolyával és igaz szavával, túl az Időnek kapuján!

 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Megtisztulva lobban a hajnali Napnak fénye Rád! Élmény újra élned, tisztán és szabadon elmúlt létidőd terheit magad mögött hagyva ennyi év küzdelme után. Lélegzel újra, érzed a forró Napnak ölelő melegségét. Ébredsz tisztán és örömmel teli lélekkel, szeretve lenni mélyen önmagad felé.

A múltad ma már csak árnyék számodra, amely falnak dőlve áll és Rád várakozik. A szobád sarkában ácsorogva némaságában elmerülve önmaga ismétlődő árnyékává lett! Milyen érdekes és furcsa meghasonulása ez a jelen pillanatának! A csend a döbbenettől mély hallgatásba zuhan.

Az ajtód már nem mindenki előtt nyílik és tárul szélesre. Elmulasztott kérdések és igaz válaszok nem lettek életre keltve, valami megrekedt önmaga létében, élettelenné vált így egy pillanat alatt. A percek felmorzsolták az érzéseket, amelyek megcsaltak Téged, akár mások egykoron.

A szekrényedben még őrzöl régi leveleket? Mondd, igaz vagy önmagad magányos jelenében? Mire vagy éppen kire vársz néma önzőséggel a szívedben? Vésd fel a lelkednek márvány falára, hogy ne veszítsd el soha sem önmagad! Bízzál és remélj szebb napokat!

Titkokkal és fájdalmakkal teli szobád ajtaját tárd ki szélesre! Ne a szerelemre várj, próbálj inkább újra éledni, érezni a halandóság elmúló jelenében az Örökkévalót! A szíved sosem csalt meg, a lelkednek tiszta szobájában minden érintetlenül várja egyetlen szerelmét. Minden vár és remél.

A szemeiddel mindenben a jövőt fürkészed és keresed. Kezeddel az árnyékodat érintenéd, mert magányod hűvössége már hideg leheletét fújja feléd. Érzel, de mégis félsz! Mondd ki végre! Mitől vagy kitől félsz igazán? Mire vársz, mi kell még, hogy megvalld igaz Hited valós szavát?

A tested a hangszered: rólad és önmagadról szóljon zenéd! Azt mondod, hogy nem tudsz játszani egyedi dallamot? Mondok valamit Feléd üzenve, amit nagyon jól jegyezzél meg és égess lelkednek kapuja fölé: élj végre úgy és olyan szabadon, ahogyan csak az Angyalok tudnak szárnyaikat bontva az angyalok kertjében minden hajnalon!

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »