Az égboltnak színe a szabadságnak egy újabb ecsetvonása, amely a lélekig ér és életre kel. A kék szín egy spirituálisan egyedi rezgése a bennünk élő végtelennek! Sok élmény, emlék fűződik az égboltnak csodálatosságához, vajon észrevettük minden titkolt vagy éppen rejtett szépséges vonását?

Mikor az éjjel átveszi a szerepét, a kék szín arculatot vált. Talán ez elsőre megváltoztat bennünk valami addig élő csodálatosan egyedi érzést, de a mag, melyben a szépség jelen van, nem múlik el nyomtalan! Jelenléte érzékelhető. Az éjjel misztikusabbá lesz, a nappal mosolyt fest arcunkra.

Az égbolt nappali, kék tengerében fürdőzik szinte minden Ember, aki a szívével lát és a lelkével érez és éli meg mindennapjait. Pillanatokban keressük az életnek értelmét, de sokszor így is eltévedünk gondolataink labirintusában. Álmokat- álmodunk és emlékeket őrizgetünk magunkban.

Emlékszel, amikor még gyermekként hanyatt fekve a fűben egy nyári délután bámultuk az égbolton úszó bárányfelhőket? Milyen egyedi érzés volt! Szabadság a lélekben, szeretet a szívünk legmélyén és valami ős-misztikum volt jelen, ami egyedi érzéseket lobbantott lángra bennünk.

A kék égboltnak végtelen tengerén hajózunk, és örök zarándokok vagyunk! Hol képzeletben, hol egy emlékben, hol egy el nem múló szerelemben ébredünk fel és éljük át ennek a csodálatos égboltnak végső üzenetét. Szeresd életed, szeresd teljes lényedet, Hittel fordulj a világ és lelkednek legmélye felé! Álmodd újra és újra Időtlennek, elmúló Földi- önmagad!

 

 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Reményekkel indultál utadon. Távolba, a sosem látott, addigi jövő felé. Szívednek kapujában álldogáltál, és hittél úgy, ahogyan sosem, egészen eddigi életed során. A lelked álmodott szépséges álmot, nevetésben tört ki a szívednek mélye, álmodtál önmagad felé titkos vágyakat! Reméltél és hittél valami egészen egyedi és megismételhetetlen érzésben. 

A szívedben rejtegettél egy emléket egy olyan pillanatról, ami nem talált még Rád eddigi életed során. A szíved harcolni is kész, de mégis önmaga szelíd csendjében próbál szerelmet találni minden éjszakán. A lelkedben már készen állsz arra, hogy az új pillanatnak kertjébe lépjél, ahonnan nincsen többé visszaút a reménytelenség felé.

Szerelmeid sorában, amiket egykoron annak hittél és éreztél a jelen pillanatnak hűvös lehelete már szinte egy jeges kéz érintése a tarkódon. Most is vársz valamire vagy valakire, kire is igazán? Szebbé lettél általa lelkednek mélyén? Megbecsül Téged minden pillanatodban? Kérdezlek őszintén és nem kell, hogy felelj nekem, szavaid önmagad titkai maradnak rejtett birtokodban.

Hívtak és mentél. Hittél és lobbantál tüzes érzéssel a kék égboltnak végtelensége felé. Tétovázott a lelked, de a szíved indulni vágyott! A józanész érett bölcsessége ebben a pillanatban is jelzett Feléd, de lényednek szőnyege alá söpörtél minden olyan felismerést, ami jó útra terelni akart. Szívednek mélyén szeretve szeretni akartál, de nem így lett, másképp kelt életre a megálmodott pillanat!

Mindent adtál, amit adhattál! Álmot, szerelmet, reményt és hitet, érzéki érintésnek Angyali- finomságú érzéki leheletét, mikor csókolni akartál, de minden  a mélybe hullt! Hová lettél megálmodott álmom, mondd, mit takar és kísér felém ez az elkezdett út? Kérdések bukkannak elő lényednek rejtekéből. Amikor a szív helyét átveszi a hétköznapiság megfakult pillanata, már nincsen jelen a remélt szerelem!

Amikor lelkedben egy néma hallgatagság kietlen tája bukkan elő, már nem a szerelemnek édenkerttel egyenrangú kapujában álldogálsz! Ez a lelki csalódottságnak megroppant tornáca! A szív mikor szerelmes nem kérdez, hanem érez! A lélek, mikor lélek- Társát megtalálja, már önmaga táncát táncolja! A lényednek ős-fája mikor virágba borul tudod, hogy megtaláltad időtlen Önmagad a lélek- Társad által!

Szerelmet találni csak úgy fogsz, hogy szívedben, lelkedben és egész lényedben megmutatkozol! Tudd, és soha ne felejtsd el: igaz szerelemben mindig jelen van az őszinte szó! Nincsenek kifogásokkal párosult megtévesztő pillanatok! Értelmezhetetlen és nem átlátható gondolatok. Szerelemben egy másik lélek által Időtlen- Önmagaddá leszel! Érezz, láss és érintsd meg a világot, hogy szerelemedhez örökre elvezessen! 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Elveszteni csak egyszer lehet valamit vagy éppen valakit. Életünk során vannak pillanatok, amikor a Szív remél és bízik, a lélek néma magányában várakozik és hallgatózik. Várja egész lényünk a valós és egyetlen- Egy igaz válaszát a léleknek mélységében feltett kérdésére. A pillanatok változnak, az évek lassan gördülnek tovább a hónapok sínjeire fektetve, akár egy lassan haladó tehervonat. Mindig vártunk valami szebbre és jobbra, de utólag csalódtunk!

A szívünk előre megérez dolgokat, történéseket, eseményeket, amik már valahol, valakik által életre keltek. Döntést hozni ismeretlenül egy ember felett nem éppen lovagias tett és cselekedet! Tudom, ma már a lovagiasság ős-szabályai csupán nevetségesnek  tűnő, régmúlt sorokká alakultak át sok ember szemében. A bizalom és a tisztelet megrepedezve majd roppanva hull ilyenkor darabokra szét!

Ismeretlen távolságból vajon mindent jól lehet látni? Kérdezlek Téged! Hallgatunk a telefonba, szinte az ilyenkor életre kelt néma hang mélyebben vág a léleknek húsába, mint a legvadabb téli hideg metsző és kíméletlen szele. Várakozunk a telefonkagylóval kezünkbe, de tudjuk és érezzük a viszont választ, már szívünknek ajtaján kopogtat. Érdemes Őt beengedni és meghallgatni?

A távolság bizalmatlanságot szül. Ilyenkor gondolatok születhetnek, amik nem fedik a valós valóságot és tévedésre adhatnak okot. Miképpen lehet így döntést hozni egy másik ember felett? Az életben, a tiszta játékban szabályok vannak lefektetve. Szabályok, amiket betartunk és őszintén kimondva életre hívunk, ezáltal válunk a részévé még jobban. Őszinte szó nélkül nincsenek játékszabályok!

A hallgatag csendben szinte kitapintható a lelki fájdalom. Ilyenkor befelé próbálunk még jobban húzódni még saját Önmagunk lényétől is. Érezzük, hogy fáj valami nagyon belülről, őrlődünk önmagunk malomkövei között. Próbálkozunk még az igaznak fénye felé lépéseket tenni, de az árnyékos oldal ismét gyorsabb volt nálunk. Megelőzött bennünket, a lelkünkre tört!

Egy ember felett így ítéletet csak Égi- hatalom hozhat és hordozhat! Emlékezz az egyetlen- Egy szavaira: ne ítélj, hogy ítéltess!

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Érezlek, érintelek, gondolatban, teljes egyedüllétemben. Magamban Rólad beszélgetek lelkemmel, csak várlak és várlak szüntelen szívemnek megfáradt árkában. Álmod álmodtam, reményt dédelgettem éveken át és megtaláltalak! 

Sokszor voltam tétova, sokszor tévedhetetlennek látszó, de végtelenül sérülékeny mozzanata a jelen pillanatának. Az ébredésben is kerestelek, álomnak álmodtalak és végül igazzá lettél elmúló életem megfakult egének boltozatán. Bíborba öltözött nélküled az elmúló nappal aludni térő fénye. 

Tudom, hogy hozzám érkezel, illatodat idézem fel minden levegővételemben. Érezlek, befelé hallgatom szívemnek dobbanását, várlak haza, érezzél és emlékezzél újra bennem és én benned, mint egykoron. Az emlékezés mindig egy lelki szerelem újjászülető pillanata, egy érintés, ami szinte fáj! 

Beléphetsz ajtómon, előtted nyitva áll, az érintésed karnyújtásnyira van tőlem, a szív ilyenkor eszétvesztett ritmusra vált. A test mindent közvetít, érzed a szívemnek lüktető melegét? Miért nem éltük meg korábban ennyire mélyen ezt a Földi- csodát? 

Kérdések bukkanak fel ilyenkor, de tűnnek is el nyomtalan egy azon pillanatban! Mindenben jelen van az Örökkévaló, bennem- Benned, mindkettőnknek lelkében. Dobol, zakatol egy időtlen energia, ami próbál halandóvá lenni, de feszengve veszi tudomásul a testünknek körülhatárolt korlátait. 

Lélekben mindent megélhetünk, szárnyalunk és egymásnak lelkében fekszünk és alszunk el és másnap egymás szívében ébredünk. Megérezni a megfoghatatlant, megélni az Örökkévalót csak Veled vagyok képes!

Szívedben álmodom újra és újra lelkemnek igazzá lett álmát! Nyitott szívednek ragyogó pillanatával várjál önmagadba haza! Engem, aki mindig benned élt, mint nyitott könyvnek lapján egy megfakult könyvjelző, egy megválaszolatlan, megsárgult, soha el nem küldött szerelmes levél.

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Az életnek kezdetén minden mosoly örökké tart! Ilyenkor a szeretet végtelen ragyogásba kezdve önmagát mutatja felénk. Milyen különös érzések árasztanak el bennünket, még évtizedekkel később is mélyen emlékezik a Szív és a lélek. Hangok és a rezdülések különös hangulata már egy új ecsetvonássá lett életünk vásznán, annak is a szegletében. Ilyenkor érezni halandó mivoltunkban az Örökkévalónak el nem múló igazát. 

Az ifjúkor a maga telhetetlenségével és reménytelen szerelmeivel milyen különös kalandokra hívott el bennünket egykoron! Ilyenkor a lélek és a szív már meghaladta el nem múló önmagát, talán túlságosan is remél és bízik önmagában! Mindenben a szerelmet keresi, kutatja és próbálja megtalálni  az érzéseinek kiinduló forrását. Az érettség később sok-sok emlékkel párosult utat és megtapasztalást idéz fel, ilyenkor készít számvetést az ember.

Valamikor könnyek is hullnak, mint mélybe hulló esőcseppek egy őszi napnak korai reggelén, de így van ez rendjén. Van olyan pillanat, amikor talán felejteni kell! A boldogságnak és a boldogtalanságnak is megjártuk egyedi, néha porig alázó ösvényét! Megbánás sosem késő, a megtisztulás már csak egy lépés valós önmagunk felé! A felismerésekkel párosult vallomások egymás és önmagunk lelkéhez sosem késő! Az életünknek forrásai mindig a szeretetnek tiszta tavához kísérnek el bennünket!

Itt születik újjá minden, ami halandó, és ami egy napon újra Örökkévaló lesz! Érett korba lépve már a szerelem, mint emlék bukkan fel szívünknek oltárán. Sokan legyintenek ekkor, de a lélek újra ébredve mély álmából emlékezni kezd! Visszatekintve a közös pillanatok felidézése egy megható pillanattá lesz! Valami újból életre kelt általunk! Emlékek tengere áramlik felénk, nagyon mélyen és felemelkedve a múlton lehet így közösen emlékezni! 

Születésünk pillanatában már keresünk valamit! Keresünk, kutatunk, mert magunkkal hoztuk egy másik világnak ős- magját, amelyben benne van minden, ami Emberré tesz minket! A szerelem érzése időtlen fényként lobban, jelenléte kortalan és túlmutat Időn és Téren! Szívünkben hordozzuk lélek- Társunk lelkének igazzá lett fényét! Minden pillanatát, ami élettel tölt fel mindent! Mindkettőnket és rajtunk keresztül az Örökkévalót!

 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »