Az elindulásnak pillanata mindig egy nehéz döntésnek végső eredménye. Tétovázások szülte mozdulatok, mint emlékek gravírozódnak lelkünkbe ilyenkor. Félve indulunk az ismeretlen felé. Évek hosszú, magányos óráiban megrekedt lelkünk mélyén egy minden pillanatában merész és önmagában tökéletesen megbízó lelkiállapot. Félreértett sugallatok, meg nem értett információk alakították a lelkünknek pillanatnyi állapotát. Minden a belső félelemre épült ezekben a mozdulatokban.

Utazás. Ismeretlenségbe hajló út, amiben félig hiszünk. Reményekkel táplált gondolatainkat elrejtjük a világ elől. Sokszor még önmagunk elől is. A szívünk mindig válaszokat vár, még akkor is, amikor kérdés sem születik. Ő a nagy reménykedő, aki mindig bízik, és sosem adja fel! Nem is szabad és nem is kell semmit sem, léleknek igazsága csak és kizárólag általunk lehet valóssá. A belső  nyugalom pókhálója hajlékony, szinte törékeny, de lényegét tekintve ellenálló.

A megkezdett út egy befejezett pillanattá és felismeréssé lesz egy napon. Tanulásunk célja, hogy ráébredjünk arra, hogy kik is vagyunk valójában, mi mozgat meg bennünk mély lelki szálakat? Az ismeretlen utazás egy mindenre kíváncsi, érdeklődő utast kíván maga mellé társnak. Együttlétükben az út értelmét megtalálva széles mosollyal üdvözli az eddig idegennek ható és tűnő világot. A boldogságot, ami életre kelt a belső bizalom hozta létre, most már minden olyan egyszerű!

Utazz a fellegek felett, repülőnek géptestével, ami ember alkotta monstrum, de madarak szárnyát utánozva repít az álmaid felé. Engedd végre lelkedet szabadon! Szabadságodban új illatát fogod érezni a létezésnek, új színeket veszel észre, amiket eddig mélyen magad rejtegettél. Hangokat hallva teljesen új dallamait fogod megtapasztalni ennek az elmúló világnak. Szíveddel is új utakra térsz. A lelkeddel új terveket készítesz és reménykedsz abban, hogy egyszer egy eljövendő napon így végre hazatérsz! 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Az elveszettnek hitt régi álmok visszatérnek egyszer. A pillanatnak ragyogása éppen hírnöke lesz ennek a csodálatos ébredésnek, ami az igaz szerelemhez elvezet. Minden, amiről azt hittük, hogy örökre elveszett, egyszer csak arcunkat simítva ölel át bennünket. Visszatérő álmaink önmagunk emlékei, amik hozzánk tartoznak. Kegyelmi állapot ez a lélek számára. Lehetőséget kapunk ilyenkor, hogy bepillantást kapjunk önmagunk lelkén keresztül az örökkévalóba.

A szív ilyenkor önmaga mosolyában fürdik és a lélek csodálattal nézi Őt. Minden pillanatában velünk együtt a végtelen lét- Idő is táncot lejt, minden szeretet érzés, elfojtott vágy és remény ilyenkor ébred fel mély álmából. Boldogság tiszta Angyala ébredj fel újra bennem! Kérlek Téged, engedd magad újra szabadon az egykori, régmúltban hagyott, önmagad alkotta kalitkájából! Tárd szélesre magad köré zárt szárnyaidat!

Bontsd le a falakat, amelyek valójában sosem léteztek! A szív nem ismer határokat, sem korlátokat! Szabadság érzete messze túlmutat mindenen! A lélek mélysége ilyenkor könnyekkel küzd. Igen, ezek a könnycseppek a lélek óceánunk belső cseppjei, amik az örömnek könnyeivé váltak. Megtorpanni látszik egy érzés hirtelen, mert annyira erős benne a vágy, hogy kilépjen végre a börtönének falain át oda, ahová mindig is vágyott!

Álmot álmodott bennünk az elmúló éjjel, sötétségével nem árnyékot, hanem reményt és Hitet adott nekünk. Boldoggá lettünk újra egy pillanat alatt és a szívünk kilépett a fénybe! Az ajtóban állva a léleknek csarnokában már nem félünk, hitünk és vallomásunk a végtelen felé szárnyaikat kitáró, fénytől ragyogó Angyalok képében jönnek el hozzánk és így köszöntenek! Érzed Magadban végre a szerelemnek megismételhetetlenül egyedi illatát? 

Az örök élet reményében mindenről lemondtunk egykoron, de ez a lépés csupán egy várakozással párosult illúzióvá lett szívünknek legféltettebb kis szobájában. Az arcodra van írva a lelkednek minden szava, olvasok Belőled, mint egy nyitott könyvből. Lapjaidon a szerelemnek himnusza! Lépj közelebb, vesd le szárnyaid, csodálatos Angyal!

Éld meg örökkévaló mivoltodnak halandó életét és essél végre szerelembe úgy és annyira mélyen, ahogyan megálmodtad álmaidban egykoron! Add csókra lehelet finom ajkadat! 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Dédelgetett álmainkat mélyen magunkba rejtve őrizzük. Elrejtettük egykoron szívünknek legtitkosabb szegletébe. Emlékeinkkel őrizzük, óvjuk, talán még az életünknél is jobban, vajon miért? A választ csak a Szívünk dobbanása, egyedi lüktetése adja meg számunkra. Boldognak lenni egy kivételes állapot! Kikövetelni nem lehet, kiérdemelni annál inkább lehetséges! Ez egy kegyelmi pillanat! A mély hallgatásban a csend újra kinyújtja a kezét és már nem követelőzik akarnok módon, csupán érintésével szeretetet adni akar felénk.

A lélek erre önmaga rezdülésével felel, vagyis érzelmi állapotát újra az égnek boltozatáig emeli fel. A harmóniában életre kelt emlékek végtelen folyamata egy eddig sosem volt pillanatként új arcot ölt. Egyedül lenni jó, de ennek ellenére keresünk, mert érezni akarunk. Azt a lelket, aki számunkra az egyetlen! Ilyenkor számvetést készíthetünk jelen önmagunkról, a múltunk sosem feledhető emlékeiről és mindenről, ami belőlünk született újjá vagy éppen öröklétűvé.

Egyedül lenni sokáig egy próbatétel is egyben, mert hosszú idő után a magány szele érinti arcunkat, ajtónkon kopogtat! Egy teljes egésznek csak nagyon ritkán érezheted Magad. Ilyenkor a lélek már nem kérdez sem mástól, sem önmagától. Befelé figyel a szíve felé, hallgatózik és vár. Hallgatásba burkolózik a belső táj és a szívünk, mint lebukó Nap a horizont felett, aki egyedi színeit mutatja éppen felénk! Érezni akarunk mélyen és igazán és ezért kutatunk- keresünk valakit, akit önmagunknál is jobban szerethetünk! Keressük Őt szüntelen!

Belső magányunk kapujában állva már megszoktuk elmúló napjaink árnyékának egyedi rajzolatát. Nem kelt bennünk idegennek ható, ismeretlenül szokatlan érzéseket ez a pillanat. Találkozási pontok voltak, vannak és lesznek is az életben. Minden út önmaga válaszát keresi, de leginkább saját- Önmaga tükörképét, amiben szerelemre talál. Lélekben érezni valakit egy felemelő pillanat! Szívünkkel látni Őt egy megrendítően egyedi villanás ebben a halandó lét- Időben. Ilyenkor az elmúló Idő is lelassul egyre jobban és szinte megáll.

Amikor jelen van a szívünk és a lelkünk egy másik léleknek egyedi energiájával, akkor kel életre az a szó, amire mindig is vártunk életünk során: szerelem! Mi is a szerelem? – kérdezed, de már tudod a választ! A válaszban már benne van minden: múlt, jelen és a jövő. A szeretetnek a szerelem egy magasabb rezgése, ami utánozhatatlan! Egyszerre érezve, bárhol is legyél, egy és ugyanaz, de magját tekintve egyedülállón csodálatos, mert Te magad vagy! Az a valaki, akiben a Napnak sugara fényt bontott ki és lelki- együttlétet lobbantott lángra pillanatok alatt!

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Az éjjelnek ismeretlen, de annál mélyebb hallgatag csendje életre lobbant legbelül egy eddig nem ismert érzést, nem várt gondolatot. Megmutatkozik ilyenkor valami, ami jól rejtve önmagát várt és várt: türelmével megmutatta valós létének legbelsőbb, féltve őrzött titkát! 

Minden, ami nem látható valójában már élettel teli! Nem látni valamit nem zárja ki létezésének igaz valódiságát! Mennyi olyan dolog, felismerés és pillanat él, létezik ebben a világnak-életnek nevezett halandó forgatagban, amiről talán nem is tudunk, de sejtünk mégis valamit.

Kimondva szavakat- mondatokat formálunk, így szólunk a másik ember szívéhez. Érzelmek sodrásában lelkünk kis bárkájában evezünk egy ismeretlennek tűnő, de mégis ismerős óceán felé. A léleknek belső igazsága és önzetlen szeretete, mint Anyai-kéz simul megfáradt arcunknak vonásaira.

Utak vannak és lesznek, amelyek hol közömbösen vagy éppen minden kérdés nélkül választási lehetőségeket adnak, mutatnak felénk. Ismeretlen kis ösvények minden pillanatban jelen vannak mélyen legbelül, de kivárnak, és nem mutatkoznak meg egyszerre még előttünk sem. Életre várnak!

Az életünk állandóan változik. A pillanatok teljes színei és hangjai egyedi rezgéssé és végül szívünknek dallamává lesznek, akár egy pillanat alatt! Ezt a dallamot Te is jól ismered, hiszen számtalanszor dúdoltad magadban. Talán eddig ezt észre sem vetted?

Az életünkben már megjárt utak, mint kiszáradt folyók medrei mutatnak és tükröznek vissza emlékeket. A jelen pillanatának kirajzolódó ösvényei reményekkel teli jelekké formálódnak és így akarnak segíteni és megértetni velünk eddig ismeretlennek ható dolgokat és összefüggéseket.

A jövő előttünk áll! Mindig kutattuk, kerestük és próbáltunk szólni felé számunkra alig hallható szavakkal. Cselekedtünk, de nem mindig sikerült. Próbálkozni, lépni az életnek szebb és jobb pillanatai felé szinte már kötelező! Belső ígéretünknek így kell megfelelni! Tettünkre a lelkünk igazsága a hófehér papír. Hitünk pedig mindazon sorok, amik olvashatóvá lesznek általunk. Lépésünkre így a szívünk lesz a végső pecsét! 

 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Egész életünkben vártunk. Hol magánytól terhelve, így hajolva el önmagunk lelki bánatának árnyékából a fény felé. Akár egy szomorú fűzfa, aki saját álmait keresi és siratja el minden egyes pillanatában. Álmodni csak tiszta Szívvel lehet. Lehet másképpen is, de az már nem valós! 

Mindig reméltünk és vártunk lelkünk valós álmára és az Igaz-lélektársnak eljövetelére. A napok, mint megkopott malomkövek, olyan lassan gördültek előttünk, helyet készítve így az új pillanatnak, amit szívünk legmélyén még önmagunk előtt is titokban tartottunk és félve őriztünk. Vártunk és elérkezett Ő.

Az álom valósággá lett, kérdezni már nem fogunk lelkünk legmélyebb tavának tükrétől. A valós válaszok érzésekké alakulnak hirtelen. Az álom, amely eddig velünk dédelgette és őriztette éltének minden egyes magányos pillanatát, hirtelen önvalóra ébredve kilépett a szívünk ajtaján. Feléd! Hozzád.

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »