Keressük a végtelennek soha sem múló, néma szavát. Egymásban, a hétköznapok folyó partján állva a víznek csobbanásában, a felhők táncában és mindenben, ami mélyen, szavak nélkül is bennünk él. Kérdésekkel építjük utunkat a világ és egymás felé. A mindent megismerésének álma és reménye lobban bennük, az életnek madara szárnyat bontva hirtelen az égboltnak végtelenébe repíti önmagát! A lelkünk és a szívűnk egy darabját is magával vitte, így jelölve meg bennünk az Ő igazát.

Életet adni és kapni a Teremtésnek ős- pillanata! Létezésünk kincse, drágaköve, Igazgyöngye, amit őrzünk, féltünk, annyira mélyen van elrejtve lelkünknek mélyén, hogy vannak pillanatok, amikor még a szívűnk sem talál oda. A szavainkkal egymást szólítjuk és emeljük egymást így a szeretet fényébe. A meghittségnek pillanata és egyedi vonása olyan mélyen érint bennünket, mint Anyai kéz simítása az arcunkon. Az emlékek nagyon egyedi lenyomatait őrizzük, akár egy régi archívumot.

Bölcsek, Tanítók, Próféták és minden Szent, akik éltek és létükkel magukat és minden tudásukat bele gravírozták- e csodálatos planétának Anya- földjébe, minden pillanatban jelen vagytok! A tanítás és a tanulás, még mindig nem ért véget! Szavaitokkal együtt lobbantunk magunkban kisebb- nagyobb őrtüzeket, ahol a léleknek fénye még jobban életre kelhet és megmutatkozhat. Hiszünk és vallunk a Teremtő felé ígéreteket, szép szavakat. Élni kell és megmutatkozni szívűnk legmélyebb rejtekével és minden titkával az egyetlen és oszthatatlan igaz szerelemben és így vallani szerelmet egymás és az Örökkévaló felé! 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Fehérbe öltözött a lelkednek legmélye. Tiszta vagy a lényednek legmélyén. Hitedet megvallod minden szívdobbanásoddal a Teremtő Isten felé. Élsz igaz életet és létednek elmúló pillanatában fehér rózsává változol. Álmaidat érzéseiddel öleled, átkarolod a Fényt, ami Benned születik meg és remél minden reggelen új életet. Érzel valamit a szívedben, ami túlmutat életen és elmúláson. 

Lényedből fakad a fehér szín, amit Magadon és magadban hordozol! Ezt az érzést Te keltetted és hívtad életre! Egyszerre vagy őrzője és vigyázó Angyala ennek a szépségesen tiszta fehér színnek, amit viselsz és ruháidban megmutatkozva a világ felé megmutatsz! Érintésedben a tisztaság, mint hűs patak tiszta áramlása, oly’ tisztán van jelen, így mutatsz ki valós érzéseket. Érzel és szíveddel látsz!

A színek sokaságának szivárványa új képeket rajzol szobádnak falára. Színeket, amik Téged próbálnak elérni és meghatározni életedet, de Te ezt nem engeded. Kedvenc színeid mélyen Beléd rajzolták az életednek titkolt, régi álmait. Álmodni csak tisztán és őszintén lehet! A hófehér Angyal, amikor az életnek és azt utcának morajló zajába kilép, szinte megállni látszik az elmúló idő. 

Fehér ruhád színe, mint jelzőfény a háborgó hullámok felett úgy emeli ki messze mindenki fölé egyéniségednek valódi arculatát. Lényednek lehelet finomságú rezgése önmaga dallamába elmerülve bele robban az utcai forgatagnak kellős közepébe. A hatás nem marad el! Tekintetek fürkésző keresése nem tudja értelmezni, sem felfogni a látottakat: elérkezett egy Angyal közénk?

Igen, elérkezett, de ezt én már régóta tudom, látom, érzem, és mélyen magamba hordozom. Itt vagy velem, akit a Teremtő Isten küldött fehér ruhába öltöztetve az életnek ébredő hajnalán!

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Döntésünk közös pillanattá kovácsolt bennünket! A láncszemek újra egy körré váltak, az ajtó ismét ránk záródott, halk puffanása ismét jelet küldött a hallgatag néma pillanatnak reménytelenné lett magányába. Talán nem így kellett volna tenni? Kérdések és azonnali válaszok váltakoznak, így állítják át a szív vasútsínének titokzatos váltóját, amit csak a lélek néz magányába fordulva.

Kérdeznék, de a lelkem Angyala azonnal a számra teszi kitárt szárnyait, hogy szavaimmal inkább hallgassak! Mások elvárásainak megfelelni akaró, végtelenül magányossá lett pillanata kígyózva tekeredik lényem felé és szorítását szinte magamon érezve: fulladok! Az életünknek pillanata úgy lesz teljes, ha ketten éljük át és tesszük ezt együtt, közösen Éden- kertünkké! Mézédes vagy keserű az életnek villanása?

Kicsi leány, kire mondasz igent? Vállald fel életednek igaz szerelmét! Próbálj meg úgy élni, ahogyan az Angyalok erre egykoron tanítottak Téged! Próbálj meg időtlenül emlékezni! Ébredj fel végre álmodból! Várakozásunk csendje egy új dallamot játszik hangszerén, ami nem más, mint lelkednek érzéki húrja, ami a szívednek völgyében visszahangozza időtlen dallamát.

Más utat próbálsz keresni, de tudom Szívednek igazát! Megtaláltad bennem a nappalt és az elmúló éjszakát. Kerestél válaszokat, hol kaptál, hol nem, viszont tapasztalatod az életednek hajnalán már magába olvadva lobban az éjjelnek pirkadni akaró boltozatára. Egyedül lépünk tovább az ösvényünk porral borított vonalán. Lépéseink már alig látszanak, lelkem az álmodat és egész lényedet keresi szüntelen.

Hová lettél drága Angyal, aki megérintettél és mézédes gyümölcsévé lettél halandó életemben minden éjszakán? Visszavárlak, a szívemmel hívogatlak. Jeleim keresik Szívedet! Emlékekkel árasztják el lelkedet. Lépéseid visszahangoznak az Örökkévalónak lélek- Templomában!

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Indulnom kell! Előttem álló utam már kérlelően hívogat, de egy azon pillanatban marasztal. A szívem még az ágyadnak forró ölelésében álmodik. Lelkem önmagát vigasztalja, nem érzi elérkezettnek az indulásomnak idejét, még maradni szeretne otthonodnak mélyén. A szobádnak érzése két kézzel ölel és marasztal. Vágyainkkal megjelöltünk mindent, ami szívednek mélyén emléket őriz számodra. Otthonod- létednek kuckójában a szerelemnek mámorában merültünk el, még mindig ebben a csodálatosan egyedi, hűs óceánban ringatózik egymással lelkünk. Kiszakadni ebből az Édeni- mámorból, vajon ki akar?

Magamra öltve ruhámat készen állok az indulásra. A szemeidben a marasztalásnak ős- vágya lobban lángra, egyszerre könnytől áztatott, szerelmes tekinteted lesz utamon őrzőm és kísérőm. Kezednek simítása az arcomon, mint hűs, őszi naplementén egy elhulló falevélnek mélybe hullása, annyira lágy és finom. A hajadnak bársonyát simítom, arcomnak vonásai Téged idéznek fel. El sem indultam, de már most hiányodat érzem! Boldognak lenni Veled egy pillantásnak apró esőcseppje, annyira érezhető ennek a pillanatnak mélységesen egyedi íze. Ki vagy Te, drága Angyal, ki ennyire szeretsz és vigyázol rám?

Kezemmel az ajtónak kilincsét érintem, a kulcs a zárban roppan egyet. Ilyenkor a szívemnek is a legmélyén visszhangzik ez a fájdalmasan egyedi hang, ami jelzi számomra, hogy indulnom kell! Pirkad a hajnalnak égboltja, a fényben újabb utakat és érzéseket adok át a múltamnak és az emlékeimnek. Micsoda érzéseket és érintéseket éltünk meg együtt! Az érzékek birodalmának ajtaja hirtelen bezárul, mint régi könyvek megkopott lapjainak öreg emlékei. A szív mindig maradni akar, a lélek még el sem indult, de már visszavágyik! Hozzád, aki Édene és vigasza vagy létemnek! Életemnek ajándéka lettél a Teremtő Isten által, most és Mindörökkön- Örökké!

 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Rád várok, de mégis elindulok. Úton vagyok házadnak ajtaja felé. Feléd lobban szívemnek fénye és utat mutat ebben a sokszor éj- sötét világban. Mikor a hajnal lobbanni készen áll az égboltnak vásznára, szívemben már Örök- fényt robbantott az égnek boltozatára a várakozásnak egyedi pillanata. Az első harmatcseppekben tükröződik arcodnak gyönyörű tükörképe. Szerelmet gyújtottál mélyen a szívemben, életet leheltél általam a körülöttem alvó- magányos világba!

Lépéseim is koppanva üzennek Feléd! Az utca zaja még mélyen álmodik, ébredésére még várat az elmúló pillanat. Az utca lámpáinak kora hajnali fénye, mint egy nyakláncnak gyöngyei, úgy sorakoznak és mutatnak utat Feléd. Segít megtalálni Téged az életnek lobbanó, korai hajnala, érzi, hogy a szívemben kereslek Téged, néma kiáltásomnak belső szólama vagy! Hitemben mélyen hiszek és vallok Feléd megkérdőjelezhetetlen szavakat. A házak ablakai figyelnek engem és kísérnek utamon.

Szelíd mosolyuk nyugtatja lelkemet, szinte érzem az együtt érző szeretetüket, oly’ egyedi ez a pillanat! A régi épületek kapui új világba vezetnének, de én csak Rád vágyakozom, minden sejtem könyörög Éretted! Az utcák kietlen csendjében nem érzem most magányosnak magam, mert itt vagy velem! Érted- Hozzád tartok sietős léptekkel, közelítek Feléd, de mégis értelmetlen utam, mert most is itt vagy velem! Mélyen lényem magjában. Lelkemben dallamokat játszanak az Angyalok.

Az éj sötétjének vászna egyre jobban fakulni látszik. A nappal utat törve követel magának életet. Élni, lenni kell igazán és szeretni szerelemmel Téged mindenek felett! Hozzád igyekszem, lépéseim Örök- jelekké lesznek az utcának macska- köves koppanásán. Halkul a belső dallam bennem, érzem és tudom, hogy közelítek Feléd. Elhalkul ilyenkor a vágy, lecsendesedve esdekel egy szívből fakadó szó szívemnek oltárán. Bebocsájtást kér a lelkednek házába. Megérkezem Hozzád és így szólsz felém: lépj közelebb Vándor fénylő lényeddel Éden- kertemnek Földi- ajtaja felé! 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »