Egy eltompult utca zaj megtöri hirtelen a csendet, rian az elmúló pillanat ilyenkor, mint az olvadó jég. A kis olvasó lámpa fénye meleget ad, mikor kezeddel közel érintesz felé, de mégis, oly’ magányos ez a pillanat! A csend szárnyat bontott ismét, a testednek árnyéka őrt állva melletted Téged vigyáz vagy éppen ki nem mondott szavaidnak hű őrzője? Szobádnak falai szavakat suttognak Feléd, hívnak, és egyszerre kérdeznek. Újra feszegetik az elmúló napoknak érzéseit. A párnád bársonya érinti arcodat, érintése emlékeket ébreszt szívednek mélyén.

Az álmok világába hajlanak vágyaid, álmaidnak hívó szavára vársz. Szó, érzés, érintés. Emlékek szívednek rejtekében. Vigyázol rájuk és Ők is vigyáznak Rád! Bársonyos takaród érintése egyszerre hűvös és mégis égető, mert emlékeket szakít fel szívednek hátsó udvarából. Szíved billentyűi egyedi dallamot játszanak, vajon mit üzennek Feléd? Egyedül vagy éppen. Kérdések kapaszkodnak a lelkednek lehelet finomságú függönyén, amit a magánynak jéghideg érintése már némán tűr és elfogad. Érzések keringenek szíved körül, mint bolygók önmaguk forgásában, mikor az éj túlhaladva a nappali fénybe lép.

Hirtelen minden érzés újra megmutatkozik! Egymás előtt álltok, Te és az árnyékodnak kivetült rajzolata. Kérdések oszlopos csarnokában álldogálsz, ahol már a szerelem emléke újra születni akar. Csend és magány, várakozásnak feszült pillanata és emlékezésekkel teli percek váltják egymást, mint robogó vonatnak fém kerekei, váltókat lépve át az új és ismeretlen felé száguldva. Elmerülsz gondolataidban és újra álmodsz. A szívednek pályaudvarán állsz és várakozol. A vonatra, amely elrepít az érzéseidnek legmélye felé. 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Az ébredésnek korai reggelje már régen magunk mögött, de ennek ellenére még mindig együtt álmodunk. Álmokat adunk át egymás lelkébe, életre keltjük őket és szárnyakat adva nekik, szabaddá engedjük mindegyiket, akár a szárnyaló képzeletünket. Amikor megérintesz, újra szabaddá leszek önmagam mély börtönében, ahonnan mégis van szabadulás és új élet, amit eddig még nem is sejtettem. Érzéseket és vágyakat dédelgettünk egymás felé, ébredéskor minden új értelmet nyer és tükörbe néz ilyenkor a lelkünk, hogy lássa végre, ki az Ő szerelme, aki éppen közelít felé. 

Előtted ülök a szobádnak szőnyegén, érintem azt a csodát, akiről éber álmot álmodok minden napomnak újabb reggelén. Arcodnak vonásait érintem, látom és olvasom, mint nekem címzett, olvasatlan és el nem küldött levelet, amit Szíveddel írtál és a lelkeddel dédelgettél felém, mint szerelmes érzésedet. Bátorságot adtál, hogy megtegyem azt, amire titokban vágytam, megérintettél kezeddel. Életet adtál belém, és érzéseket rejtettél mélyen szívembe, amikor elérkezettnek érezted, hogy az enyém legyél. Kezednek érintésével átélted zakatoló szívdobbanásomat, ami feszegette szerelmünknek meglévő határait.

Utakat kerestem Feléd, de óceánokat találtam: a szerelmünk tengerét! Szerelmet kereső lelkek vagyunk, vágyakozunk egymás szíve felé! Egyszerre ébredünk, és egyszerre álmodunk valósággá lett álmot. Kérdéseink egyre inkább elhalványulnak, érzéseink hatalmas óceánján a szerelmünk hullámai már a csillagokat akarják érinteni, ilyenkor egymást akarja átélni a halandó és az Örök végtelen! Álmodja rajtunk keresztül újra és újra magát az ős- szerelem! Minden pillanatunkban jelen voltunk szívünknek minden szerelmével, de emlékeink álmát még féltve őrizzük. Úgy, mint egy soha el nem múló emléket, amit életünknek falára együtt festettünk fel szerelmünk egyedi ecsetjével! 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Álmodtál és álmodjál továbbra is álmot, amit csak Te érzel, amit csak Te érthetsz, mélyen a szívedben. Kérdéseiddel önmagad felé fordulva szerelmes szívedre leltél egy meghitt pillanatban. Egyedüllétednek álmát mélyen elrejtetted a világ elöl. A szívedbe ültetted magját, a lényednek szűz földjén nevelgetted, dédelgetted és a lelkeddel vártál rá, hogy igazzá legyen léted egének boltozatán.

Vártál és csak vártál, de Hited mindenek fölé emelt Téged! Igazzá lettél életednek legfontosabb előadásán! Érzéseid egyre jobban megértek Benned. Érettebb lettél! Szíveddel éreztél, láttál a mélyben lévő titkokat, amit érteni és érezni szerettél volna és végül így lett minden a Tiéd! Szerelmet kerestél, mint szomjazó vándor a sivatagban egy oázist, ami életet adva az életbe visszaemel Téged!

Sikereid szépsége beragyogta az életednek napjait, de valami még mindig hiányzott! Mélyen, titokban reméltél és vártál valakire minden éjszakán! Ki volt Ő? Bevallod végre Önmagad szíve felé? Kicsi életet adtál a világnak! Álmodat élettel teli valósággá tetted, a szívednek dobbanását egy pici gyermek arcában látod vissza tükröződni jelen önmagad felé. Mennyi szépséget adtál saját életeddel, de most ezzel a kicsi élettel feltetted a létednek koronáját!

Életedben most teljesedtél ki! Szívedben az aggódásnak és a féltésnek csodálatosan tiszta érzése éltet tovább. Már álmodat őrzöd, nevén szólítod, itt van Veled! Érezni valakit, ennyire mélyen szerelmeden kívül eddig sosem sikerült és nem is lehetett! Életednek életét tartod a karodban. Én csak némán figyellek Bennetek! Álmot álmodtunk életünknek minden percében együtt és végül minden valósággá lett és kiteljesedett! 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Elérkezett a pillanat. Megtalált az Isteni- kegyelem, ami segít abban, hogy kiteljesedjél. A szívedben emlékeidnek, legmélyebb érzéseidnek végtelen tengerei rejtik saját maguk hullámába azokat a titkokat, amit csak Mi- ketten tudunk! Vajon most mire gondolsz? Mit hallasz szívednek őrületesen zakatoló dobbanásában? A múltunkat idézed fel éppen vagy a közösen megálmodott jövőnknek élet- filmjébe néztél bele szívednek tisztaságával? Te vagy számomra a fontos, aki éppen jelen vagy Angyali- fehér ruhájában.

Csend, ami életre kelt Téged szólít, és kísérőid imára szólnak körülötted, akik vezetni fognak az oltárig. Várlak szívem dobbanásával! A színek még színesebbé lettek, az érzések még mélyebben rajzolják csodaszép nevedet az égbolt templomának csodálatosan szép kupolájára. A csendben életre kelt és kimondott ima már megidézte az Angyalokat! Szárnyuk csapásának halk dallama már Neked jelez, és így küld Feléd jelet, hogy életedben ilyen boldog, mint most sosem voltál! A szemedben a meghatódottságnak könnycseppje terebélyesedik ki és éppen saját medrét keresi, hogy így jelezze a világnak, hogy a lelked már engem megtalált.

Ébredésed egy kiemelkedő pillanat, megérkezel hozzám, valós és egyetlen otthonodba újra hazaérkezel. Indulásra vár a szív és a lélek ébren álmodik! Kezek a válladon a bíztatásnak megmutatkozása, ami Feléd ad újabb erőt, hogy megéld valósággá lett álmodat. Az Éden- kertjét keressük, de végig a közepén álldogálunk. Az életben már minden, ami egykoron értelmetlen vagy értelmezhetetlenné vált, most a végérvényesen a helyére került. Az élet senkinek sem marad adósa, megadja a lehetőséget arra, hogy szabaddá legyél! Önmagadba nézel, érzem és tudom.

Rám gondolsz ebben a pillanatban is, arra adsz hívó jelet, hogy siessek Hozzád! Kezedben a jövő! Szívedben az Örökkévalóval és lelkedben a Teremtő Istennel igent mondtál Rám!

 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Mit jelentesz nekem? Mindent, amit szavakkal még elmondani sem lehet ebben a jelen pillanatban. Az ágyamnak szélén ülök, Téged kereslek magamban a reggeli ébredésemkor. Itt vagy velem, szólok Hozzád, kérdezek Tőled, de a szívem válaszol helyetted, mert Te ott élsz mélyen bennem! A szemeidnek ragyogásában mindent elrejtettél, szavaid, mint kesztyű a kézre olyan bársonyos finomsággal simul hozzám! A vágyaink minden érintésükkel kényeztetnek bennünket. Az érzékiségnek érzése újra az egekbe repít!

Kezeden a bőröd bársonyának egyedi rajzoltát látom, ami megérint engem és álmokba ringat, mint mesét álmodó kicsi gyermeket egy Anyai- oltalom az éjszaka elérkezésének pillanatában. Az ablakomhoz lépek, Téged hívlak most is a lelkemmel, nem vagy itt, de Szíved egy napon újra hazatér hozzám! Az utcának csendje szinte vallomásként szól a szívem felé, ebben a halk suttogásban is a hangodnak lágy dallamát érzem, ugye tudod, hogy így is megérintesz engem? Érezlek, akarlak!

Telefonomra pillantok, felhívnálak, hogy halljam hangodnak megnyugtató dallamát. Megnyugtatsz, érzéseink szerelmes óceánján hajózom. A kikötőt keresem,  a szárazföldet, hol partot érek, és végleg hazaérkezem. Ez a sziget a Szíved, a ragyogó égbolt a lelked. Pillanataink egy másodperc múlva már emlékké érnek, így festenek Örök- színeket a szerelmünk templomának ajtajára. Belépni kell ide, a szerelem Angyala vár bennünket! Gyűrűjét adja felénk. Egyiket Neked, egyiket Nekem, hogy végre hozzám hazaérkezzél! Egymásba olvadjunk és így jussunk át az Örökkévalóságnak hídján!

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »