Egy kávézóban ülünk. Mélyen magányod hűvös jelenében vagy elmerülve. Én Téged figyellek, hangtalan jelenvalóságom szinte átölel. Kérdéseket nem intézek Feléd, hiszen még nem is ismerlek. Nézlek, és tekintetemmel próbálom megérteni szívednek magányos jelenét. Hallgatok belső szavamra. Nézlek, mert nem néztem így Nőre, ahogyan éppen Rád figyelek.

Emlékeidnek kulcsát még kezedben szorítod. Titkokat kevésbé találnék, de szívednek régi emlékeit és elmúlt szerelmednek megkopott karcolatait annál inkább. Lényednek, lelkednek egész múltja kivetülve a kávézó falára mutatja meg tisztán és őszintén, hogy a múltban felejtett érzéseid még mindig jelen vannak. Elmerülök lényednek igaz és tiszta valóságában.

Szívemnek dobbanása egy ütem, egy jel, ami eljut Hozzád és végül megérint. Gondolatban lelkemnek kezével éppen válladnak bársonyát érintem. Érzem ezt a selymes csodát, olyan egyedi érzés ez, mint egy lágy, szerelmes simítás az arcomnak vonásán. Már most ennyire mélyen és egyedi érzésekkel hatsz lelkemre. Szívemmel hívlak és még így is elérhetetlennek tűnsz! Távoli utakon jársz megfáradt szíveddel.

Tekinteteddel az ablakon át vajon kire vagy mire vársz? Kit hívsz, vagy éppen ellöksz Magadtól? Kire tettél esküt mélyen a szívednek oltárán? Kit szerettél egykoron jobban még elmúló Önmagadnál is reménytelenebbül? Kérdések sokasodnak bennem, válaszok még mélyen a csalódásaid hegyein túl álmodnak titokban szép szerelmet. Feloldozlak Téged minden bánatod alól, mert szívemnek dobbanása mostantól Téged is éltet.

 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Éjjelente mindig kopogtatok szívednek ajtaján. Álomban vagyok, mélyen utazom lelkemmel Hozzád. Oda, ahol megnyugszom igazán: szívednek tavához. Bennem élsz, mélyen rejtegetlek szívemnek ajtajában állva és így emlékezek kettőnkre. Reménytelenül, csordultig szerelemmel szívemben csak várlak és várlak, fáradhatatlanul.

Éjjel minden elcsendesedik, de a szívem zakatol, mert most is Rád gondolok. Hívlak, de egy azon pillanatban ringatlak is Téged. Féltelek, óvlak. Vigyázok Rád! Álmod- országának határához érve hirtelen megtorpanok és belém hasít a gondolat, egy mély felismerés: mennyire őrzöl engem a szívednek bölcsőjében?

Kérdez az elmúlás néma, alig hallható hangja, az álom végtelen csendje átölel és mélyen érezteti velem, hogy nem vagyok egyedül. Boldogtalan vagyok nélküled, de egyedüllétem magánya tisztára mostam bennem a szerelem- folyójának áradó, sebes vizét. Reménykedem a feloldozásodban, hogy megbocsájtasz és újra Magadhoz ölelsz. Tétova nappalokkal a hátam mögött most itt vagyok, itt állok álom országodnak határán.

Nem kérdezek magamtól felesleges kérdéseket, válaszok vannak bennem, hogy érezzem és tudjam, mit kell megtennem, hogy boldoggá legyek. Lépések hívogatnak, belső szerelmes dallamok szegett szárnyú madara dalolni kezd szívemnek ablakában. Valami hirtelen életre kelt, megmozdult mélyen lelkemnek sziklái alatt. Elindultam Feléd, lépéseim nyomait magam mögött hagyom.

Látható jeleket rajzolok így álom- országodnak ösvényeire. Már érzem közelségedet, érzem lényedet. Hozzád tartok, mert összetartozunk! Te és Én. Akár az éjjel és a nappal, mint folyónak meder, olyan részemmé lettél, mindig is az voltál, bármit is tettél vagy éppen cselekedtél. Amikor elmerengve nem néztél rám, akkor is éreztem, hogy gondolataidban éppen átölelsz. Ismerlek, érezlek, hiszek Benned. Szeretlek!  

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Ágyam szélén ülök és kezemben fényképek. Elmerülök emlékeimnek áramló vízében. A tegnap már mögöttem, árnyéka kivetülve a szobámnak falára engem néz: így együtt hallgatunk. Érintésednek nyomait magamon hordozom, testem így emlékezik arra a pillanatra, mikor az Éden- kertjében éreztem magam. Halványulnak a nappalok, az este közeleg. Minden, ami éppen körül vesz, hirtelen érdekes álruhát húz magára. Talán a múltnak sebeitől van bennem egy visszafogott lélek állapot.

Este lett hirtelen, lámpám fényénél még jobban érzem, hogy a nyárnak képei mennyire egyedivé lettek az elmúló időben. Választhattam volna, de nem tettem. Kérdezhettem volna, de nem mertem. Érintettelek volna, de akkor még nem éreztem át szívednek mindent átölelő és dobbanó ritmusát. Önmagam tétovázása árnyékommá lett, így lettem egyszerre magamra maradt és félszeg, aki szívében Téged dédelget azóta is minden éjszakán. Ágyamra fekszem, az emlékek tengerén hullámzik egyedüllétemnek csónakja. Várlak és hívlak Téged.

Álomra hajtanám fejem, de nem teszem. Ébren álmodok, ismét lángra lobban lelkemnek minden kihunyni akaró tüze. Fények és árnyak egymással ölelkeznek, minden emlékezni akar lelkemmel. Szívemnek kapujában emlékeim lenyomatai festettek szépséges virágokat lelkemnek falára. Szerelmünk mezején már minden virágba borult emlékeim szépségétől. Tudom, Benned is jelen van egy soha nem múló érzés, hogy többek vagyunk annál, amit eddig megéltünk és átadtunk egymás felé!

 

 

 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Terheidet letéve a szobádnak sarkába, hirtelen rádöbbensz: szívednek kapuja újra nyitva áll! Lehunyod szemed és a ragyogó napfényt keresed, arcodon végigsimítasz, táncot jár bőrödnek bársonyán az ébredő tavasznak fénye. Lelkedben valami nagyon mélyen felszabadult. Érzed, hogy Női mivoltodban újra kiteljesedtél. Emlékeidet szívedbe mentetted el, fájdalmaid húrjai már nem játszanak többé magányos dallamot. Élsz, létezel, szárnyadat kitárva szíveddel nem menekülsz többé semmi és senki elől.

Városod  jellegzetes hangja már Beléd íródott, házak ablakában még tükröződnek emlékeidnek lenyomatai. Behunyt szemmel is tisztán érzed, hogy éppen merre jársz. Lépéseidben ott van a jelen, a múlt, amit lezárva tettél lelked könyvtárának polcára. Szemeidben a házak tetején megcsillanó fény egyedi sugara látható, szívedben újra érzel. Félelmeid még nem múltak el, talán sokat csalódtál. Szerelmet találni és élni szeretnél, nem elbújni a holnap elől. Álmokat álmodsz, őrzől és dédelgetsz szíved közepén.

Szívemnek hívó szava éppen Feléd tart, mint egy megírt szerelmes levél, amelyben őszintén vallok lelkemmel tiszta érzéseket. Nem érintettelek, nem éreztelek még soha sem. Szobámban ülök én is, éppen Rád gondolok. Hallgatom szívemnek üzenetét, melyben válaszokat várok. Kérdéseim már elhalványultak, lelkemnek érintése szívedig elér. Érzed a törődésemet, hogy mennyire figyelek Rád. Elmúló időben vagyunk, de szívünk szerelme az Időtlenségnek- hegyein túlra repíti lelkünket. Mindkettőnket a szerelem völgye tárt karokkal hazavár.

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Üzentél felém, szavaid kincseimmé lettek mélyen lelkemnek titkos kertjében. Minden szó, amely elhagyja ajkadat, szívembe fogan és egy gyönyörű rózsát hajt és mutat a világ felé. Szívednek mosolyából már régen tudom, hogy boldogságodnak vágyott madara újra Hozzád visszatalált. 

Magadban hordozol engem, mélységes és tiszta szerelemmel vágytál arra a pillanatra, amelyben újra szeretve, megbecsülve éled és érzed önmagad. Velem ismét szerelembe estél, így ölelsz át újra és nézel mélyen szememnek ragyogó udvarába. Féltelek, óvlak, szerelmemmel átölelve a szívembe zárlak. Várakozásod nem volt sosem elveszett idő. Álmaidat nekem készítetted elő lelkednek mélyéről.

Éppen most is Rád gondolok. Mit csinálsz éppen? Mi zajlik lelkednek tiszta tavában? Várlak, mert még ilyen Hittel és mély szeretettel-, szerelemmel sosem éreztem át Nőt, kinek létezése aranyszínnel vonja be életemnek égboltját. Ragyogjál nekem életem végéig, csodálatos és tiszta Angyal, ki szerelmem lettél és mostantól velem álmodsz egy igaz álmot egy életen át.

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »