Reggel van, ébredőben a tavasznak első pillanata. Alszik még ilyenkor a szívednek vágya, szerelemnek lobbanó reménye éppen ébredezik lelkednek mélyén: hirtelen minden változik! A világ, amelyben élsz és létezel, éppen a hajnalnak harsonáit fújja. Szíved önmaga csendjével szelíden átölel, lelkednek belső mosolya álmában egy eljövendő szerelmet álmodik: valóra váltani akarja önmagát a vágy és az elrejtett képzelet. Reggel ébredünk a múltból a jelenbe, aztán hirtelen, félig ébren már képzeletünk a jövőben keresi egykori, elfeledett önmagát.

Reggeli készül ébredésed után, tétova, esetlen mozdulatokkal a tested próbálja visszahozni a tegnapnak formáját. Szíved dobbanásával belerobban a kora reggelének néma csendjébe. Lelked alszik és mélyen álmodik: ő valójában még mindig nem ébredt fel! Régen elkezdődött már jelen fájdalmad: még nem is létező jövődbe minden pillanatoddal vágyakozol! Elveszett szerelmek és elhagyott érintések erdejének mélyén éppen ezért nem találod valós és egyetlen ösvényedet. Álmot keresel, néma csendet vársz, ahol egyszerre vagy a kérdés és a válasz!

Utakat kerestél, de csak kérdéseket találtál. Letértél ösvényednek vonaláról, önmagad csapdájába estél. Szemedben a beszűrődő reggelnek fénye vetíti ki szobádnak falára jelen életpillanatodnak filmjét. Te vagy a főszereplő és az áldozat is, aki egykoron elbukott talán, de mégis talpra állt! Hitedet nem tudod többé a falak közé elrejteni, lelked az ős- anyatermészetnek elhulló esőcseppjéből önmagad fájó könnycseppjévé vált. Benned tükröződik az ős- múltnak hangja és egyedi villanása: jelenléteddel új színt adsz életednek és így a világnak.

Boldogtalannak lenni sokszor saját döntésünk végső eredménye. Válladat az ablakod keretéhez érinted, fájó tekintetedet az utcán haladó emberek tömege felé fordítod: álmaidat keresed odakint, éppen most, ebben a pillanatban is. Mi a valós- Valóság? Mondd el nekem! Lassan a belső álom a végére ér. Felébredtél fájdalmaidnak megroppant ágyából, hirtelen lelkednek reménytől vágyakozó mezején találod Magad. Ilyenkor érzed nagyon mélyen, hogy létezésed, életed a szeretetnek talajával érintkezik: megpezsdül és életre kel valami eddig ismeretlen érzés, lelkednek mélyén igazán!

Kulcs a kézben, szívednek ajtajában állsz: egész lényed sosem múló fényével indulsz el az ismeretlen szerelem igaz ajtaja felé. Szívedben elringatsz még egy múltnak szóló búcsúzkodó álmot, lelkedben jövőd felé nézel és ragyogni kezdesz hirtelen. Egy hirtelen mozdulattal az ablakodhoz lépsz, tekinted, az üvegnek tükröződésén mutatja meg igaz arcodat! Szemedben megbánás, hűség Önmagad felé, végre túllépted egykori, múltban felejtett esendő árnyadat. Élj, szeress, létezz újra megfáradt szíveddel! Érezz olyan mélységes szerelemmel, ahogyan még eddigi életed során sosem mertél!   

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Lelkednek kikötőjében már új életednek vitorlása készen áll az indulásra. Életednek sebei, elmúlni nehezen akaró emlékeid és megbocsájthatatlan tetteid sorakoznak fel a kikötő partvonalán. Sorfalat állnak mindazon érzéseid, akik ma már megfáradt múltaddá lettek. Letűnt emlékek egy vonalon mutatják meg igaz jelenük sérülékeny mivoltát.

Sebek és hazug érintések furcsa egyvelege érinti és markolja szívedet. Kitörni akarsz ketrecedből, lelkednek keze a Napnak fényébe kapaszkodik. Új életre vársz. Indulj utadra! Boldogságod vajon hová lett megfáradt és megroppant múltadnak tükrében? Kérdéseket halmoztál fel önmagad lelkének mélyén, amik később gátakat emeltek így a szerelemnek folyója előtt. Falakat emelt az élet köréd.

Nem éreztél, nem éltél át régóta igaz ölelést, érintést, amitől szívednek rózsája újra kibomlott volna. Megmutatva így igaz szerelmét, de csalódásod ekkor már régen túl lépett rajta! Szépséges lelkednek vágya és alig hallható hangja néma csendben várakozik. Bőröndöd előtted, múltad és fájdalmaid malomköve ajtódnak küszöbén hever, de Te átléphetsz rajta! Próbáld meg, állj fel végre, kérlek!

Küzdj önmagadért, azért az életért, amit mindig is álmodtál magadban titokban! Emlékezz arra a fogadalomra, amit egy régi nyáron tettél! Érezz a szíveddel, láss a lelkeddel, hallgasd meg önmagad tisztaságával az éjnek néha alig hallható, de annál fontosabb hívó szavát! Lépj a kikötő felé, a vitorlásod már indulásra készen áll! Vitorlákat dagaszt a remény és egy eljövendő szerelemnek igaz és tiszta szele. Ébredj fel ebből a múltba révedt álmodból! Szeress annyira mélyen, hogy a kihunyni akaró parázsból újra az égig lobbanjon szívednek lángja. Rajzold és írd fel az égnek boltozatára csodaszép, szerelemtől ragyogó nevedet!

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Mosolyod egy villanása Nőiességednek. Egy apró jel szívem felé, hogy várakozásom nem hiábavaló. Lelkednek kapui előtt állsz, érzések virágcsokra kezedben, illata szívednek vallomása felém: szeretlek! Szavak kelnek életre és a szívednek tavához tartanak, a belső vágy elárasztja egész lényedet. Két part vagyunk még, de a létünk színei már egyedi képet festenek szerelmünk belső világának boltozatára. 

Bánatot megélve, néha félve, de nyitott szívvel lépünk a világ felé. Kihívásokat kerestünk és titokban reménykedtünk egy el nem múló, tiszta szerelemben. Képzeletünkben egy álom válik valósággá. Szívünk keresi önmaga tiszta igazát, lelkünk érezni, megtapasztalni akarja az örök és egyetlen egynek igazát. Várom a hangot,  azt a belső kiáltást, amit szívem intéz felém, amiben kimondja végre gyönyörű nevedet! 

Múltunk már magunk mögött, szívünk eltompult fájdalmai már halványodni látszanak. Jövőnk még előttünk járja járatlan és még önmaga számára is ismeretlen és idegen útjait. Vajon hová utazik a képzelet? Jelenünk a valósnak valósága, az egyetlen biztos pont, hogy megtaláljalak és magamhoz öleljelek. Érzed az érintésem érzéki bársonyát?

Érzed lelkeddel azt a mindenségből fakadó csodát, amit magamban hordozok? Neked adom, önzetlenül. Tisztán lépek Veled együtt ebbe a csodaszép lelki megtapasztalásba. Otthonom vagy lelkeddel, hazatérésem vagy szerelmeddel, amit adsz tiszta szívvel felém. Adni jöttem és szeretni Téged! Magamba emelni és elringatni egy gyönyörű álomba lelkednek csodaszép Angyalát. Szeretlek!

 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Hajnalom, ébredésem vagy, akiben ott ragyog minden érzésem. Hűvös leheletem vagy egy téli, hóval borított utca jéghideg csendjében, amikor éppen Rád várok reménytelenül és sosem múló szerelemmel. Egy lágy szellő sem érhet olyan szelíden arcomnak vonalához, ahogyan kezeidnek bársonya magadhoz hívogat. Emlékeimet őrzöd, magadba zártad. Hitem Benned örök és sosem múló, olyan tiszta és valódi, mint egy hegyi pataknak kristálytiszta vize, miben pisztrángok úsznak.

Városom utcáit járom, nélküled, de most is itt vagy velem. Emlékeimnek poharában a mögöttem hagyott múltnak vize. Szomjas vagyok, de nem iszom belőle. Friss és élettel teli pillanatokra vágyom, hangodra, hogy törje fel lelkemnek egyedüli magányát. Szeretnélek magamhoz ölelni, tudom, hogy titokban Te is ezt akarod.  Félelmeim már nem kopogtatnak lelkem szobájának ajtaján. Kérdéseim egyre inkább válaszokká lesznek. Hitemben elmerülve újra Rád gondolok.

Fényképed keretben asztalomnak sivár felszínén. Nézlek, mélyen magamban szólítalak. Nincsenek szavak, sem ki nem mondott mondatok, elmúló fájdalomban megmutatkozó érintések. Tiszta szerelem vízében merülök el, lényem ismét újra szabad és szerelmes. Lelkednek minden íze és zamata, ölelésednek lágy és selymes zuhataga most éppen átkarol és elringat. Óceánom, tengerem vagy, akinek hullámain egyszer és végleg Hozzád visszatalálok. 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Álmot látni csak a lélek mélyén lehet. Mesék és érzések, amik hatással vannak érzékeny lelkedre. Szíved gyermeki tisztaságával vár és kérdezni akar, de mégsem teszi. Kivár, türelemmel, mint téli estéken az ébredő hajnalnak lobbanni akaró fénye. Vágyaid Benned élnek, vigyázod őket, óvód és félted. Titkaidat magadba zártad és így kalandozol lényed egyedi- belső világában. Ösvényedet járod, azt az utat, amit szíveddel választottál. Tétova nappalok és élettel teli éjszakák után. Szerelmes voltál valaha igazán? Miért nem mesélsz többet belső magányodról? Mitől félsz?

Itt vagyok, vigyázlak és féltelek.

Álmomat- Hitemet adom Neked, minden érdek nélkül: önzetlen szeretetem minden érintése a lelkedet akarja. Szemeidben minden ott van, ami Te vagy itt és most maradéktalanul, ebben a megtisztulásra váró pillanatban. Érinteni akarlak, érezni illatodnak hűvös, de érzékien ható vágyát. Magamhoz ölelnélek, de még várom a jelet, melyben igazán közel léphetek Hozzád. Magamba fogadlak és elringatlak szívemmel. Érzed ezt a csodálatos és lágy érintést, ami a hajadon végigsimít? Sosem élted még át ezt a csodálatosan meghitt pillanatot, igaz?

Mindig reménykedtél, hogy viszonozzák szerelmednek minden csodáját. Szemeidben lángra lobbant a tűz, amitől lelked őrtüzeket éleszt fel egy elmúló éjszakán. Csend ölel át mindkettőnket, hirtelen eltűnőben vannak régi fájdalmak, sebeink már nem fájnak annyira. Gyógyulásom és ikonom vagy, lélekben,- szívben. Előttem állsz, a szívednek kapuját szélesre tárva magadhoz szólítod szívemet. Hozzád lépek, átölellek. Magamba rejtelek. Érezlek! Szívemnek néma és szerelmet valló dobbanása lettél. Itt élsz mostantól bennem. Mélyen a szívemben, ahol mindig is vártalak.

 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »