Régmúlt idők

Bátorságban élni az életet nagyon nagy kihívás! Megélni, lenni, létezni igazán és felvállalni a szívnek hívogató, őszinte szavát. Érzelmeket adunk és kapunk, mindenben a boldogságot keressük! Kérdéseket intézünk magunk és egymás felé. Repülni akarunk, de szárnyaink még mindig zárva vannak!

A múltunk egy örök talány marad a lelkünk mélyén. Mindig visszagondolunk rá, az életünknek szerves része, ami megkerülhetetlen! Valamikor tagadjuk, valamikor elfeledjük és vannak pillanatok, amikor teherként van életünknek pillanatában. A régmúlt.

Az életünknek minden egyes villanása egy mozdulat az Örökkévaló felé, valódi önmagunk felé. Keressük azt az utat, amit csak a szív és a lélek képes megtalálni és felismerni és senki más! Miért menekülünk akkor minden olyan pillanat elől, ami mélyebben néz életünk tavába?

A tragikus pillanatok, amikről azt hittük, hogy a végső elbukásunknak hírnökei ma már karcolatok életünk kupolájának boltozatán. Megmásíthatatlan csapásnak élve meg egykoron ezt a magára hagyott, elhulló pillanatot, amely mély sebeket ejtett teljes lényünk lehelet finomságú falán, érzéketlenül érezzük magunkban.

A jelenben vagyunk, mint mindig és a most pillanatában éljük meg az életünknek azon jelenvalóságát, amire éppen készen állunk. Valóban ez így van? Mindenre felkészülten várakozunk a létünknek jelen előcsarnokában? Mi mozgat bennünket valójában? Tudjuk a választ?

A régmúlt egy örök és időtlenné lett lenyomata az életünknek, ahol minden egyszerre van jelen. Érzelmeink, vágyaink, szerelmeink és minden, amit mélyen rejtegetünk magunkban a világ előtt. Tanultál valaha hibáidból? Szembenéztél egy magányos estén Önmagad tükörképével?

A múltat feledni akarjuk vagy éppen megtagadni! A jelent eltaszítjuk magunktól, hogy esélye se legyen arra, hogy a lelkünk egy darabjává legyen!  A jövőt már eltékozoltuk, elherdáltuk és zálogba tettük egy megroppant pillanatunkban! Ébredj fel végre önmagad Senki- földjén, ahová száműzted magad egykoron, a régmúltad ködös éjjelén.