Az út

 

A célunk sosem változik: boldoggá szeretnénk lenni jelen életünkben! Minden nap a reggeli ébredésnek álombéli előszobájában ácsorgunk. Nem tudjuk eldönteni hirtelen, hogy álmaink valósak vagy jelen életünk lett egy valótlan álommá? Két világnak határán ébredünk reggelente, az önvalóra eszmélésnek Senki- földjén! Tétova és esetlen pillanatok ezek. Magunkba zuhanva újra kapaszkodókat keresünk!

Mi határozzuk meg azt, hogy megtervezett életutunk milyen irányba haladjon? Vajon mi, akik főszereplői vagyunk ennek az életnek hívott elmúlásnak, valóban készen állunk arra, hogy lépjünk végre a várva várt jövő felé? Merészség vagy éppen bátorság kell ehhez a döntéshez? Mennyire vágyunk arra, hogy kiléphessünk önmagunk megfáradt jelen pillanatából?

A jövő mindig csodálatra méltó és érdekesnek látszó illúziók sokasága! Elkápráztat minket színes ragyogása, amely Las Vegasnak esti fényeit idézik felénk! Sok szín, ami megmutatkozik nem mindig valós a lélek számára. A túlzott bizalom ellentettjébe fordulhat át és ellenünk lépve mattot adhat életünk sakktábláján. Véletlenek nincsenek és sosem voltak!

Indulni kell és  megjárni utunkat úgy, mint még soha! A túlzott önbizalom bukáshoz, a kevés tétovázáshoz vezethet minket. Van egy helyes középút számunkra? Lenni kell egy ösvénynek, aki ismeri minden rezdülésünket és bízik bennünk, éppen ezért hallgassunk mindig intő szavára! A válaszok, amiket vártunk nem értek el hozzánk. Egy másik útra lépve talán eltévedtek?

Egy ilyen pillanattal vajon mit akar az élet felénk jelezni? Várakozzunk megfásult jelen ösvényünk árnyékában vagy lépjünk a Napnak ragyogó fényébe és merjünk végre többé lenni! Többek, mint jelen pillanatunknak  fájdalma. Magunkban hordozzuk a felemelkedésnek, de a bukásnak is lehetséges pillanatait! Mivé akarunk válni? Mivé szeretnénk lenni? Tényleg bízunk eléggé magunkban?

Az út, ami előttünk áll, lehet egyenes vagy éppen kanyarokkal teli. Kavicsokkal elhullajtott és néhol járhatatlanná lett, de kellő bátorsággal mégis járható! Ösvények ezek, amik teljes életre tanítanak minden pillanatukban, hogy érdemes menni és keresni önmagunk elhulló, múltban felejtett szavát. Erdők és völgyek sűrű ösvényein járva a tövisekkel belénk vésett jelek karcolatokká nemesednek!

Az utunk valódi célja és értelme a keresés és a végső megértés önmagunkról- Önmagunkért! A tetteink mi magunk vagyunk! Az emlékeink mély múltat őriznek. Az érzéseink bennünk élnek a lelkünknek titkos kamrájában, ahová a szívünknek dobbanása is csak ritkán hallatszik el! Életünket keressük és az Örök és egyetlen szerelmet! Talán egy életen át?  

Valamikor tagadjuk még önmagunk előtt is, hogy  vannak olyan percek, amikor elfedjük ezt az érzést, de keresésünkben Igaz-szerelmet találhatunk egy napon. Élni csak tiszta Szívvel lehet! Az Igazak útja tövisekkel kirakott, sebekkel teli. Vérző és fájó sebek által megélt tapasztalások mutatják fájó arcukat felénk. Nem szabad szomorúságba fedni a szívet! Élni kell újra a Napnak fényében!

Az indulás előtti, végső pillanat elérkezett! Tétovázunk még, de csak egy pillanatig. Dobban a szívünk és a tekintetünkkel még egyszer utoljára körbenézünk szobánk hűvös, magánytól megroskadt jelenében. A kezünk már az ajtónak kilincsét markolja. Gondolatainkban már messze járunk. Ott már úton vagyunk! Kilépve a szobánk ajtaján egy régóta várt lelki megkönnyebbülés lesz rajtunk úrrá! Újra élünk és végre Igaz- Önmagunkká lettünk egy pillanat alatt!