Önvalóra ébredés

A lány mindent megbánt. Talán azt is, amit nem is kellett volna. Próbált és akart tanulni életének hibáiból. Ez volt az a pillanat számára, amikor felismert egy nagyon mély és bölcs gondolatot, tanítást, hogy dacos akarattal nem érhet célt!

Képtelenség mert ez az erő, energia nem lágy és hajlékony, mint egy elnyújtott és kitartott hang a hegedűn! Akarnokságából adódóan kemény és rideg, de ez által törékeny és porba hulló, akár csak egy múltban hagyott emlékkép.

Ébredését mindenki önmaga irányítja és nem külső erők hatnak a végső pillanatban felénk. Nekünk kell meghozni, megérteni a döntésünknek igaz mivoltát! A lány ismét egyedül volt. Magányának hűvös leheletét magára öltve a falnak fordulva a múltjának emlékeibe merült el ismét.

A könnycsepp, ami a szemének sarkából elindulva életre kelt a párnáját érintve a mélybe hullva hirdette önmaga kegyetlen fájdalmát. Ebben a könnycseppben minden benne volt! Tükröződésében a bánatnak egyedi, sötét színei megmutatkoztak. A könny a tisztulás jele és végső pillanata!

A lány érezte, hogy nincs tovább! Ezen az úton tovább menni már többé nem lehet! Eddig is érezte a szívének mélyén, de nem volt meg az a lélekerő, ami a fájdalom fölé emelte volna. Ébredni kell! Hajának bársonyos zuhataga ismét egy új pillanatot hirdetett önmaga és a világ felé.

A léleknek hangja ébresztette fel a Szívének hallgatag madarát. Mivé akarsz válni és végül lenni? Kérdezte a lelkének mélysége egy egyedül megélt pillanatában. Dönteni kell: élet vagy elmúlás? Aranyló Napnak fénye és szabad akarat vagy az eltompult és megfásult magány? Melyik vagy igazán?

Úgy is tudod a választ! Az egyetlen-Egy választ! Szívednek és Lelkednek Igaz arculatát és annak minden érintő, segítő szavát! Élj és ragyogj végre, hogy valóban élj, Te lány!