Vajon merre jársz?

Vajon merre jársz? – kérdezem önmagamtól. Egyszerre vagy emlékem és valóságom, de mégis, merre vagy,  hol jársz? Egy halk utcai zaj morajlik fel éppen, lelkem ébredni készül. Most is várlak, hívlak és szívemmel érintelek. Hajadnak hullámában elmerülök, csodálatos óceán. Illatod körbevesz és hirtelen átölel, szorít, és el nem enged. Érezlek, talán úgy, ahogy eddig még sosem.

Halkul és csitul a város zaja, az este éjfekete függönye szárnyat bont éppen. Titkait nekünk tartogatva emlékeket idéz és küld felénk. Érezzük magunkban a napfénynek szerelmes ölelését és azt a mámort, amit megéltünk éppen. Minden ölelésed egy újjászületésem, lelkemben élsz. Magamra zártam egyedüli pillanatom ajtaját, ezért mindennél jobban Rád emlékezem. Szobámnak csendjében is jelen vagy. Mindennél és mindenkinél jobban.

Hívó szava vagy szívemnek, titkos álma lelkemnek. Szemeidben egyszerre van bánat és remény, szeretet és reménytelen szerelem. Minden, ami vagy, minden, ami a lelkedben él és életre kel értem kiált, vajon most merre jársz? – kérdezed magányos szívedtől. Itt vagy mélyen bennem. Már én, sem engedlek el, bármerre is sodorjon az élet, távol vagy közel. Részem lettél, a lelkem vagy. Megmásíthatatlanul és örökké. Mindennél és mindenkinél jobban őrizlek Téged!