Szívedben- szívemben

Amikor azt hiszed, hogy nem gondolok Rád, én akkor is Téged hívlak szívemnek soha el nem múló morajával. Befelé hallgatózol mélyen önmagad szíve felé: hol mosollyal ajkaidnak szegletén, hol apró, de annál mélyebb kétségekkel szívednek udvarán. Egyszerre vágysz és várakozol. Engem hívsz. Talán túl sokszor próbáltál felejteni, de nem tudtál túllépni emlékeidnek árnyékán. Ezért vársz és várakozol. Tétova mozdulatlanságba hajlik egész lényed, lelkednek udvarán a múltad holdjának árnyéka rajzol furcsa rajzokat. Egy félig ébren, félig álomban lévő pillanatnak szorító ölelésében éled napjaidat.

Este van: elérkezik a misztikus pillanat, amikor minden tárgy és emlék, ami körülvesz Téged, árnyékával hirtelen átölel. Nem vagy egyedül. Hangok szűrődnek ablakodon át. Számodra ismeretlen érzések bontakozni ki és ablakodnak párkányára ülnek: némán figyelnek Téged. Boldog vagyok? – kérdezed önmagadtól! Válaszokat vársz és tiszta, szerelmes ölelésről ábrándozol. Vágysz és akarsz ölelni, szeretni, élni a teljes extázisnak sosem múló pillanatát. Mondd, mire vársz? Próbáltál kitörni nem létező ketrecednek ajtaján, de sosem volt bátorságod hozzá. 

Este és az éjjel számodra misztikum. Ilyenkor elhalkul minden és végül aludni tér. Minden és mindenki álomba szenderül és ki nem mondott vágyait álmodja önmaga felé. Szívednek ajtaja lakattal lezárva, csupán önmaga rabságát éli meg Veled. Szíved dobban: lobbanni akar! Lelked hívó szavára vár egész lényednek szerelme és végtelen óceánja. Lélektársad vitorlása már Feléd hajózik. Nálad egy napon partot ér. Ő keres és Te is keresed Őt. Ezer vagy év- milliárdok óta? Talán nincsen erre igaz válasz, csupán a felismerés, hogy a szeretet- szerelem, ami hallhatatlan, csak egyetlen egy van! Ezt keresd, ezt hívd! Meglásd: átölel.