Mosolyodban

Mosolyoddal beragyogsz mindent, ami szép és múlandó. Megismételhetetlen vagy, minden szabályával az élet korlátokat emelt köréd, de Te ezt legyőzted és végül félre tetted. Érezlek, és magamba rejtve hívlak a lelkemmel, mikor hall meg a szíved néma magányodban? Egyszerre kérdezlek és érintelek, szavak nélkül is megélem létednek szépséges mivoltát. Álmaidban kísérő Angyalod, nappali léted egének boltozatán fehér galamb leszek, így őrizlek mostantól Téged.

Éjszaka van, és most Én, dédelgetlek, szeretet-szerelem ős szavával hívlak és közben érintelek. Életeket és végtelenül nehéz, magányos utakat jártál.  Fájdalmakat láttál és éltél meg. Sebeidet magamba emelem és gyógyítom, így őrizlek Téged, szívemnek oltárán. Hangodnak csengése, szívből fakadó dallama, ma már én vagyok: ki félt, óv és szeretve adja lelkét és szívét Feléd!

Magamba tekintve még mindig itt vagy velem: azzal a délutáni pillanattal, amivel megajándékoztál engem! Egyszerre hívlak és érintelek, hol szavakkal, hol gyengéd ölelésemmel. Kereslek, kutatlak, várom lelkednek hívó szavát. Lélek tavadnak partján üldögélsz és rám gondolsz éppen: tudom, mert érezlek! Részem és életemnek értelme vagy, kiben egyszerre vagyok jelen, mint halandó Férfiú és Angyal, aki még Önmagánál, és mindennél jobban szeret Téged!