Suttogás

Pillanatok és elmúló érzések lobbannak és kelnek életre. Valami éppen elmúlik és búcsút int addigi múltjának és aludni tér. Valaki éppen megtalálja azt, akiben lelkének mélységével végleg hazatér. Életek, elmúló percek, mint óceánok végtelen hullámai ringatnak álmokat felénk. Én mindig is kerestelek Téged, kiben a szívem ébred és a lelkem álmot álmodva újra dalra fakad.

Hallom magamban az erdő mélységesen halk, de annál erősebben átérezhető szavát. Kérdések már nincsenek, csupán válaszok állnak lelkünk ajtajában, bebocsájtást várva a jelen pillanata előtt. Életeken át kutattalak és kerestelek, féltve őrizve így álmaimnak teljességét és elmúló, porba hulló csodálatosságát. Érintsd meg lelkemet, kopogtassál szívemnek ajtaján.

Utcákon áthaladva megyek és kísérlek, emlékeim sorfala között, miközben érezlek, és magamban látlak. Szívemnek oltárán, mint ragyogó rózsacsokor úgy árad felém időtlen illatodnak bársonya. Hívlak és kérlek szavaimmal, szívemnek sóhajával: találj rám és ölelj meg újra! Szívemnek sodró folyóján emlékeim közé emellek. Így egyszerre vagy jelenem, múltam és eljövendő szépséges holnapom. Reményteljes jövőmnek szépséges koronája.

Indulnom kell, éppen lelkemmel Rád várakozok. Érezlek, és mégis távolinak tűnik a pillanat, amiben maradéktalanul jelen vagy. Szívemnek hívó szavát átélve ajtómat zárom éppen, lelkemben a várakozásnak és indulásnak furcsa, mégis tiszta és szépséges madara bont éppen szárnyakat. Megpillantva Téged szívemben szárnyat bontott egy Angyal, szeretetednek ős- Angyala, kiben mindketten ott vagyunk, Mi- Ketten, maradéktalanul!