Ébredésen túl

Várakozok éppen a házad előtt. Ébredésed első hangja, fénye és szava akarok lenni. Ébredek én is Veled együtt, ilyenkor lélek a lélekhez kapcsolódik, és együtt álmodik újra egy utolsó álmot, így ébredés előtt. Múltam tavának tükrében régi képek villóddzanak, hol erősen tisztán látható, hol kevésbé mindaz a szépség, ami sosem fakul, és sosem múlik, csupán megszelídülve átalakul.

Szíved- ébred, érzem. Lelkemmel üzenek, hívlak, és kérlek: adj szavakat felém! Szemeimmel az ablakodra tekintek és Téged kereslek. Talán sok fájdalmat át, és megéltél, de szívednek kapujában még mindig ragyogó fényednek jelenvalósága él, létezik! Várakozunk egymásra, keressük egymást szüntelen, Te az álmaidban, Én itt a valóságban.

Kérted, vigyelek magammal a hegyeken túlra. Repítselek az égnek boltozata felé. Álmaidban is kövesselek Téged, szüntelen és mindig, észrevétlenül is árnyékod legyek, őrző- Angyalod. Szívednek kapuján mikor fogsz átengedni? Mikor a hegyeken túlra vittelek? Lelkedben meg nem álmodott képek sorakoznak és várnak életre. Hívnak új érzések, új pillanatok, de Te még mindig vársz és magadba nézve álmot- álmodsz, újra és újra.

Kapudhoz lépve a csengőn kezem, de mikor hívnálak, ajtód nyílik hirtelen. Ott állsz, előttem, teljességedben és maradéktalanul. Álmom vagy most, ebben a pillanatban? Mi ez a Csoda? Valóság vegyült az álomba vagy álom a Valóságba? Mi ez az érzés, ami felkavart és az égig repített engem, mondd kivé lettél mélyen a Szívemben? Már nincsenek szavak, csupán egy belső és közös, együtt megélt mély szívdobbanás!