Múltból a jelenbe

Már nem aggódsz múltadon. Nem kopogtat létednek belső fájdalma lelkednek ajtaján, nem kér bebocsájtást többé. Most Ő maradt magára, némán, lehajtott fejjel hiába vár Téged. Nélküled létezése értelmetlenné lett és szertefoszlott, akár egy ereszről mélybe hulló esőcsepp. Minden szeglete szobádnak egyszerre sóhajt fel és könnyeket hullat, de ezek most nem a bánatnak könnyei. Ébredésednek felszabadult jelenvalósága, tiszta lelkednek őszinte megmutatkozása.

Itt és most! Ez a pillanat csak Rólad szól! Önmagad fényében hirtelen elmerülsz. Vágyak nélkül ébredsz és így próbálod keresni válaszaidat. Befelé figyelsz, hallgatod lelkednek visszhangját. Mit üzen Feléd? Érted valós szavát? Sok fájdalmat megéltél, könnyeiddel lélek- folyóid medrét árasztottad el. Viharban hajózva hánykolódott lelkednek óceánján szívednek vitorlása. Magadra maradtál megvívott csatáidnak kellős közepén.

Éj múlik, nappal váltakozik, minden pillanatával egy új arcát mutatja Feléd létezésed. Utat akar mutatni Neked, hogy megtaláld az ösvényt, amire lépve szíved hazatalál. Lélek ajtó. Tudtál róla, mégsem értetted valós üzenetét. Ma már tudod, hogy mit rejt magában. Ajtódnak kilincsét félve markolod, kilépni eddig még nem volt erőd, de most már tudod, nincs többé vissza út. Indulj el végre halandó önmagadtól – Időtlen Önmagad felé! Én itt vagyok Veled, szívem kezedben, lelkem- lelkednek völgyében várakozik Rád. Itt vagyok, térj haza és szorosan ölelj át.