Egy az út

Egy élet, egy pillanat, ami Hozzád elvezet. Korai reggelek ébredésében kereslek, érintelek lelkemmel, bárhol is vagy, bárhol is létezel. Vigaszom lettél, lelkemnek új- háza, hol a szívem- szíveddel egyesülve új otthonába hazatér. Érezlek, hallom a szívednek dobbanását, lélegzetedben ott lüktet a Benned élő, irántam érzett szenvedély. Gyönyörű lelkednek szépséges udvarán a Nap sugara minden kora esten szárnyat bontva jelzi az éjnek eljövetelét.

Hívogat az éjjel suttogó, halk szava Hozzám. Éjszaka minden el csendesül, halkul a nappalnak morajló szava, a szerelem lángja őrtüzeket lobbant a lelkem óceánjának partján. Apró, de annál fényesebb jeleket adok magamból Feléd, hogy tudd: lelkem nemsokára végleg Rád talál. Érintelek most is, gondolatban magamhoz hívlak és ölellek. Kérlek, és szólítlak néma szavakkal, elmúló pillanataim érintéssé nemesednek az Idő-folyó sodrásában.

Megtépázott múltam madara már szárnya szegetten nem repül többé. Múlttá lett és porba hullt egy pillanat alatt. Feledni kéne most mindent, ami fájó, de mégsem teszem. Szárnyat bont bennem a szerelem, mint egy Angyal, akiben arcodnak szépséges vonásait látva felfedezlek. Egyedül vagy ebben a pillanatban is, lelkedben a belső magány és a várakozásnak különös, de mégis reményekkel teli pillanata, tudom, hogy mennyire vársz rám.

Nem mondod, nem kiáltod felém elfojtott érzelmeid szépséges és tiszta, önzetlen szeretetét, mert igaz Hittel várod, hogy magamhoz ölelhesselek. Várlak! Hívlak, de ezt úgy is tudod jól, mert érzel a lelkeddel, szíved – szívemmel egy dobbanássá lett már az első pillanat alatt, mióta tudom, hogy vagy nekem, hogy létezel! Szeretlek!