Álmomban láttalak

Álmomban láttalak. Hívtalak szívemmel, kértelek lelkemmel, hogy találj rám. Pillanatok elmúlásában élve, lassan lépkedve a Fény felé, álmomban lassan felébredek. Érzem és megélem jelenléted, testednek körvonalai egyre mélyebben kirajzolódnak és valóssá tesznek. Várok Rád, türelemmel, kitárt szívvel. Lelkemnek hídja már virágba borult, érzi és tudja eljöveteled. Idegen és mégis ismerős ez a táj, ahol lényed teljes szépségében éppen előttem tündökölsz.

Hajad, vállaid kecses íve, az alakod, a szemeid, minden rezdülésed, minden mozdulatod egyre élethűbbé varázsol Téged. Álmomban felébredve egy új valóságba érkeztem, oda, ahol érzéseim mély és egyszerre szabad megtapasztalását adják felém létednek. Szívemnek titkai, vágyai érinteni akarnak. Téged! Távoli fények színei különleges varázst adnak a tájnak, melyben egyszerre létezünk. Te és Én. Mi ketten, akik egy pillanattá lettünk ebben az új, ismeretlen világban.

Mostantól együtt álmodunk! Szerelem- folyóba lépve lassan elmerülünk, lélegzetünkben nincsen visszafojtott vágy, ami akadályokat gördítene elénk. Minden, ami mélyen a lelkünkben fogant, egymás szemében ragyogva teljességében megmutatkozik. Valósággá lettél az álmomban! Felébredek egy hajnali zajra, mely fülemhez ér. Ágyam szélén ülve most már tudom, hogy magamban életre hívtalak, álomból valósággá lettél. Hirtelen ajtómon kopogásod hallom, lépj be hozzám, régóta vártalak!