Kék égbolt

Padon ülve, a szabad égboltnak kék vászna alatt felemelő érzés! Megélni így a szabadságnak tiszta jelenét leírhatatlan! Ilyenkor magára ismer a lélek és a szív. Minden emlékezni és érezni akar egyszerre, szinte egy pillanatban! Minden megremeg és életért kiált! Minden, ami élettelen, önmaga mély álmából tör hirtelen felszínre az önvalóra ébredés felé. Megszüli magát a pillanatnak lobbanó fénye. Lángja még halvány, de léte már az ős-tüzek igaz fényét vetíti elénk. A boldogság érzete megtapasztalást nyer általunk. Gondolatunk mélyén egy régi emlék bukkan elő, mosolyt csalva arcunkra a régi idők fényében.

A szemünk ragyogása az égboltot kémleli. Elmerülni ebben a meghitt pillanatban egy örökkévalósággal egyenlő! Az emberi lélekben helyet követelő megosztottság ilyenkor eltűnőben van. Életre kel az időtlen lelkünk mélyén. Felettünk madarak szárnycsapásait hallani. Szabadok és végtelenül boldogok. Ők még ismerik az önfeledt boldogság igaz fogalmát. Együtt vannak az égboltnak tisztaságával. Szárnyaikkal vonalakat rajzolnak, amik láthatatlanok az emberi szemnek, de annál mélyebben érezhetőek a lélek számára. Milyen jó lenne nekünk is szárnyakat bontani és magasan szárnyalni?- merül fel bennünk ezen gondolat. Minden, ami széppé lett a létezésben, mélyen él bennünk és szívünkön keresztül álmodik!