Hóesésben

Hulló hópelyhek tengerében állsz. Szíved nyitott a jövőd felé, a lelked emlékezni akar. Egyedül vagy mélyen legbelül. Mosolyoddal mindig aranyló színbe borítottad szobádnak falát, magát az életed, de most még kivársz éppen: nevetni tanulsz újra. Szíved jeleket küld Feléd, lelkem ölelésével átkarol Téged mélyen legbelül. Nem vagy egyedül. Többé soha sem, mert megtaláltalak és már részed, titkod vagyok.

A boldogságnak tüze parázslik éppen, őrzi a múltadnak minden szépségét. Emlékeidben minden pillanat Téged akar érezni és megtalálni szeretetével. Nézlek, de nem érintelek. Talán túl korai lenne érintésemmel megérinteni és szerelmemmel átölelni szívednek csodálatosságát. Csend ereszkedik a jelen pillanatára, szinte megáll az Idő. Hallgatásommal üzenek Feléd. 

Hajadon a hópelyhek sokasága, fehérre festik selymes zuhatagát. Hirtelen történik valami: egy mosolyt vélek felfedezni gyönyörű arcodon! Szívem hatalmasat dobban, a szerelemnek érzése most érzem, hogy valóban megtalált. Szemedben valódi ragyogásod mutatkozik meg, ez a tekintet már nem az, ki eddig voltál. Lényed, szerelmes lelked megszületni próbál. Szívednek ajtajában állsz és beengedni akarsz. Kopogtatok éppen.

Én az ajtó egyik, Te a másik felén állsz. Nagyon sok ideje vártunk erre a pillanatra. Titokban éreztük, hogy a valódi szerelem már úton van felénk. Mindketten sokat éltünk és tapasztaltunk. Fájdalmakkal szegélyezett utunk a szerelem folyójához ért. A híd egyik felén a múlt és minden fájdalma, a másik partnak túlsó oldalán a szerelmünknek Éden- kertje már virágba borította mezejét.