Várakozás

Várakozás egy örökkévalóságban! Ezt mondhatnánk életnek. Próbálkozások végtelen folyama áramlik velünk egy jelenleg még nem létező jövő felé. Áramlik-e folyó kavargó mélye, hol egyedül magára maradtan, hol felszabaldultan kavargó-örvénylő vízének fájó jelenvalóságával. Minden alakul és folyamatosan változik. Ez az életnek rendje. Rendben van ez így? Biztosan jól cselekszem mindennapjaimnak reményekkel átitatott pillanataiban, amely pillanatokban elültettem féltve őrzött emlékeimnek magját?

Kérdések sorakoznak elöttünk, mögöttünk. Sorfalat állnak mellettünk és néma csendjük ránk vetíti megrendítően egyedi jelenét. Hallgatása-e tiszta jelenvalóságnak metsző és hideg. A félelem titkos álmot szül és ébren álmodik. Önmagát keresi a lélek mélysége. Utak jelennek meg elöttünk és tűnnek el nyomtalan. Végig járhattuk volna ezen ösvények fordulatokkal teli és kövekkel kirakott, reményekkel szegélyezett útját. Merészségünk az álmainkban még erősek, de ébredéskor már halványnak látszanak. Menekülnek, futnak a semmibe. Szertefoszlik így minden esély, ami lehetőséget adott volna arra, hogy megtapasztalásaink által többek legyünk.

Menekülni egyszerű. Lélekben romboló érzelem bont ilyenkor szárnyakat. Egy pillanat bontott éppen szárnyakat és adott egy lehetőséget, de nem éltünk vele… Minden elszalasztott pillanat egy lelkünkbe vésett karcolat. Egy jel, ami talányként él mélyen bennünk…vajon mivé lehetett volna, ha egykoron eléggé következetesek és hűek vagyunk önmagunkhoz? A napfény érezhető simítása arcunkon egy korai, még alig éber reggelen egy Anyai-simítással felér. Behunyt szemeinkkel ébren álmodunk ilyenkor. A szívünk szárnyat bont a végtelen égbolt felé. Lelkünk szabadon engedi önmaga madarát. Az igazságnak és valós Hitnek tiszta fehér madarát. Szimbólum e madár! A léleknek jelképe, ami tisztaságra vágyik és álmodik mélyen bennünk. Ott, ahol már az elmúló idő és az elmúlás pillanata egy ősi folyóba merül el nyomtalan.