Ébredj!

Ébredj fel álmodból! Élj, ragyogj újra önmagad fényében, csodaszép Angyal, akit elküldött, elhívott erre a csodálatos planétára az Örökkévaló. Árnyékom, testem kivetülése most is ott áll melletted, nem szólít, nem hív csak csendben hallgat Téged, és Rád figyel. A szíved dobjának zajában érzem a lüktetésed, belém hatol ilyenkor vérednek heves áramlása, mint egy folyó a vad sodrásával: így vagy jelen bennem. Nézlek, csodállak, nem tudok betelni lényeddel, lelkednek csodaszép tisztaságával. 

Az ágyadnak szélén ülsz éppen, bársonyos kezeiddel a lepedőd szélét markolod, emlékek bukkannak fel ismét szívednek szegletéből, teljesen váratlanul. Egész lényed hirtelen emlékezni kezd, újra éli önmaga érzéseit. Kezed árnyéka különös rajzot fest az ágyadnak hófehér mezejére. Árnyak játéka kezdődik el, különös színházi előadás, melyben Te vagy a főszereplő. Tested némán hallgat, tudod jól, nem kellenek most szavak. Érzelmeidnek ajtaján kopogtatsz, kérdéseid a hátad mögött állnak és válaszokat várnak Tőled. 

Szemedben könny jelenik meg, melyben a fájdalom és az elmúlt szerelem furcsa íze, zamata okoz édes, de mégis keserű ízt: tudja a szíved valahol nagyon mélyen, nem kell többé a fájdalmaidra emlékezni! Szíved nagyot dobban, lelkednek völgyében visszhangzik ez a mélyről előtörő, mindent átívelő dobbanás. Kezeidet egymáshoz érteted, tenyered egymáshoz ér, olyan ez a pillanat, mintha imára készülne. Önmagadnak akarsz igaz vallomást tenni. Ébredj fel végre: élj újra szabadon!

Érezd a Nap fényének simítását, lobbanj a hajnali fénnyel a horizont fölé, szállj a lelkednek hegyein túlra: emlékezz arra, hogy boldognak, szerelmesnek és Igaz- Nőnek születtél!