Szívemmel kereslek

Ébredésben, álomban, magában az életemben is szüntelen kereslek Téged! Nem beszélek Rólad, nem említelek, nem tudok nem gondolni Rád! Szavaimat magamból adom és bontom ki Feléd, de mégis próbállak elfelejteni és ugyan abban a pillanatban mégis keresni akarlak! Mennyi idő telt el, hogy nem láthatlak, nem érinthetlek, nem érezhetem illatodnak mézédes mámorát, de látod: szüntelen kereslek! A nappalnak ragyogó fényében az arcodnak körvonalait látom, hangod csodálatos dallamát szívembe őrizve, gondolatban Hozzád igyekszem. Lelkemmel Feléd hajolva próbálok egy halk dallammal Szívedhez érni. Lelkednek kapuján újra belépni. 

Amikor nem érintelek, mit érzel mélyen Magadban? Álmaidban miről álmodsz igazán? Mélységesen egyedi érintésekről álmodva emlékezel rám? Szavaidban és emlékeidben már a régmúltnak megmutatkozása is jelen van. Felejteni szeretnél, de a szíved mindig felébreszt ekkor, ebből a sosem volt álomból. Lelkednek völgyében kis őrtüzek lobbannak fel, nekem üzensz, vagy éppen Magadnak adsz jeleket így, hogy ébredj fel abból az álomból, amiben a szíved engem a kapukon kívülre zárt? Elzárt övezetben lobbanni akaró szíved vajon mit üzen Feléd? Élni, lángolni kell, érezni mindazt, ami az égboltig emel! 

Az ébredő reggelnek ágyán felülve már tisztulni akar a lélek belső tája, a Szív, mint egy ragyogó Napsugár beragyogja lényed szobájának minden sarkát és szegletét. Emlékeiddel jelölsz meg mindent, ami rám emlékeztet. Egyszerre hívsz, és közben küldesz Magadtól. Érintenél, de mégis távolinak szeretnél látszani. Gondolnál rám tiszta szerelemmel, a lelkeddel nyitottan fordulsz szíved kis titkos szobájának ajtaja felé: bebocsájtást vársz oda, ahol kérdéseidre válaszokat kaphatsz. Érezni szeretnél vagy emlékezni? Ébredni a valós Valóságba sosem könnyű, élni merész pillanat, nagy kihívás!