Visszavárlak

Döntésünk közös pillanattá kovácsolt bennünket! A láncszemek újra egy körré váltak, az ajtó ismét ránk záródott, halk puffanása ismét jelet küldött a hallgatag néma pillanatnak reménytelenné lett magányába. Talán nem így kellett volna tenni? Kérdések és azonnali válaszok váltakoznak, így állítják át a szív vasútsínének titokzatos váltóját, amit csak a lélek néz magányába fordulva.

Kérdeznék, de a lelkem Angyala azonnal a számra teszi kitárt szárnyait, hogy szavaimmal inkább hallgassak! Mások elvárásainak megfelelni akaró, végtelenül magányossá lett pillanata kígyózva tekeredik lényem felé és szorítását szinte magamon érezve: fulladok! Az életünknek pillanata úgy lesz teljes, ha ketten éljük át és tesszük ezt együtt, közösen Éden- kertünkké! Mézédes vagy keserű az életnek villanása?

Kicsi leány, kire mondasz igent? Vállald fel életednek igaz szerelmét! Próbálj meg úgy élni, ahogyan az Angyalok erre egykoron tanítottak Téged! Próbálj meg időtlenül emlékezni! Ébredj fel végre álmodból! Várakozásunk csendje egy új dallamot játszik hangszerén, ami nem más, mint lelkednek érzéki húrja, ami a szívednek völgyében visszahangozza időtlen dallamát.

Más utat próbálsz keresni, de tudom Szívednek igazát! Megtaláltad bennem a nappalt és az elmúló éjszakát. Kerestél válaszokat, hol kaptál, hol nem, viszont tapasztalatod az életednek hajnalán már magába olvadva lobban az éjjelnek pirkadni akaró boltozatára. Egyedül lépünk tovább az ösvényünk porral borított vonalán. Lépéseink már alig látszanak, lelkem az álmodat és egész lényedet keresi szüntelen.

Hová lettél drága Angyal, aki megérintettél és mézédes gyümölcsévé lettél halandó életemben minden éjszakán? Visszavárlak, a szívemmel hívogatlak. Jeleim keresik Szívedet! Emlékekkel árasztják el lelkedet. Lépéseid visszahangoznak az Örökkévalónak lélek- Templomában!