Újra az úton

Útra kelni, ébredni és az álom sarkából kilépni a napfénytől beragyogott, halandó pillanatba csupán egy mozdulat vagy egy döntés eredménye? Tudod, a választ vagy csak eljátszod önmagad hihető, de esendő szerepét? Minden álom egy új valóság. Minden perc egy új ébredés! A várakozás hol eredménytelen, hol építő jellegű, de van olyan pillanat, amikor tisztulni kezd a belső világunk beborult égboltja.

Az égbolt kék tengerén minden szín egy pillanat alatt életre kel. Álmodni kezd ebben a pillanatban a lelkünk legmélye. Önmagát és önmagunk legbelső, legtisztább szépségét emeli ilyenkor még magasabb lelki- síkok felé. Építi magát általunk, rajtunk keresztül az Örökkévaló ebben a halandó létben. Megtettünk mindent, amit kért tőlünk a lelkünk múltban felejtett, bölcs szava?

Válaszolni szeretnénk, de sokszor késik a pillanat! Mikor született meg valójában ez a felismerés bennünk? Minden félve feltett kérdésre szinte azonnal tudjuk a választ. Ezt hisszük és valljuk! Hol szégyenlősen, hol bátorságunkat emelve önnön létünk fölé. Megtapasztalásaink minden szintjének lépcsőjét bejártuk ma már! Tényleg így van?

Próbatételek sokaságát átélve mindenki, de leginkább saját magunk előtt hisszük és valljuk, hogy az Örökkévalónak csarnokába lépve már mindenen túl vagyunk! Ténylegesen és érezhetően megéltük, megtapasztaltuk ezt az ős- felismerést? Halandó életünkben önmagunk színdarabját rendezzük, írjuk és éljük egy pillanatba sűrítve és így az Örök- végtelent, amit megélünk ritkán önmagunk rejtett, belső szobájának sarkában.

Ebben a zárt szobában őrizzük emlékeink legtisztább, de legrejtettebb emlékeit, titkait és minden pillanatát annak a halandó kép-életfilm sorozatnak, amiben Mi- Önnön magunk vagyunk a főszereplők! Életünk egy esély arra, hogy jobbá legyünk! Hallhatatlanságunk belső kezének intő és utat mutató simítása a jel a léleknek és annak az egyetemes pillanatnyi rezgésnek, intelligenciának, ami Mi magunk vagyunk!

Ébredni és álmodni nagy bátorság! Akár elmúló vagy éppen Örökkévaló mozdulata vagy ennek a végeláthatatlan, de annál egységesebb időtlenségnek ragyogó udvarában, legyél újra ébren álmodó! Álmodd meg újra régmúltban temetett, esendő, elmúlónak vélt, reményt vesztettnek megtapasztalt egykori, de soha el nem felejtett valóságodat! Úton voltál mindig, minden élet percedben!

Valahová tartoztál ebben az életnek hívott szűkös ketrecben. Minden gondolatoddal az Örökkévalóra vártál, de magányos utat jártál. Nem építetted, hanem romboltad eddig Önmagad! Ne tedd meg ezt újra és újra! Építsd fel végre lelkednek ős- hagyatékát, emelkedj árnyékod bánatából a Nap fényének ragyogásába! Élj, ébredj fel, szeress és bízzál lényed legmélyebb és egyetlen Istenében: valós és Igaz-  Önmagadban!