Csend és lélek

Álmomban újra láttalak, mikor némán és hallgatagon emlékeidet kerested régi fényképeid között. Mennyi érzés, el nem feledhető pillanat mutatja Feléd múltbéli önmagát. Emlékeid apró mozaikok, amikből néha- gyakran szépséges és egyedi képet építesz. Szemeidet néztem, kerestem benne azt a ragyogást, amit mindig is láttam és átéreztem, amikor közelemben voltál. Kutattam a fényt, a lángot, amit magamból lobbantva lángra Neked ajándékoztam és lelkedbe ültettem el.

Megtaláltam! Őrzöd még mindig féltő és elmondhatatlan gondossággal, mint egy Édesanya első szülött gyermekét. Szobádnak sötét árnyékában ülsz, magadra maradtan régi emlékeiddel. Emlékezni sosem késő, minden szép és jó, ami megtörtént Veled. Egyedülléted nem más, mint lelkednek és szívednek kagylója, melyben igazgyöngyként vigyázol engem. Mondd, mikor volt olyan pillanat, mikor nem gondoltál rám?

Érezlek most is, annyira mélyen magamban, hogy szinte fáj, hogy nem érinthetlek meg, hiszen csak álmodom. Álmom voltál, igaz szavam lettél, minden érzéseddel, amit adtál felém. Titkom és szívemnek valósága vagy mindenkor, és minden pillanatban. Őrizlek most is! Álomban vagy ébren, már teljesen mindegy, mert részem vagy örökre és igazul, ajándéka szívemnek Te vagy! Álmodj rólam, hívj Magadhoz, hidd el nekem, hogy úton vagyok Feléd!