Változás

Egy szóra vártál a lelkednek mélyén. Hívtad és szólítottad. Megérkezett és végül megtalált. Reményeid szívednek mélyén virágba borultak, lelkednek árnyéka egyre kisebb lett és semmivé lett. Vágyakat őriztél szívedben, álmokat, amiben talán csak félve és titokban hittél és nem teljesen. Valóság az, amiben élsz vagy csak az álomnak előszobájában álldogálsz egyedül, magadra maradtan?

Kérdeznélek, de már hangtalanul és csendesen magadba, befelé figyelsz, szívednek szavára vársz. Kételyek fognak körbe, álmodat magadba fojtva a fény felé igyekszel. Álmodat életté akarod tenni. Leveleim asztalodon hevernek, szavaim betűi, mint apró gyöngyszemek, előtted mondják el Neked, szívemnek igazát, mondd hallod lelkemnek vallomását, amit elküldtem Feléd?

Ősz van, minden lassan elhalkul ilyenkor, olyan ez, mint egy számvetés önmagunk felé. Kérdéseid sorfalat állnak és szorosan körbe vesznek. Belső üvegtornyod kalitkájába zártad Magad. Mesékben hittél és így reméltél igaz szerelmet, de a valóságot teljesen figyelmen kívül hagytad. Magadat tetted céltáblává, csalódásaid nyílvesszője éppen Feléd száll, vajon eltalál? Te tudod rég a választ. Miért nem hívtál, miért nem engedtél közel Magadhoz? Mi tartott vissza? Félelem, egy elfojtott és ki nem mondott vágy, amit szégyelltél még előttem is? Mondd, mire vársz? Beszélj hozzám, kérlek!