Álmaidban

Álmodni akarsz, de még ébren vagy ebben a pillanatban. Szobádnak minden szegletében apró fali lámpádnak fénye kelt életre árnyakat. Emlékek sorakoznak polcodon, érzéseidet mélyen Magadba rejtetted mindig, féltve és vigyázva őrködsz felettük. Múlhatnak évek, percek milliói haladnak önmaguk útját járva a múltnak kitaposott ösvényén, de Téged már nem érintenek. 

Csend kopogtat ajtódon, alig hallható ez a jel, ez a hang, amit csak a szíved érzékel igazán. Beengedjem Őt ezen az ajtón, ahol minden érzésemmel, csalódásommal tisztán és egymagam vagyok? Kérdéseid életre kelnek és hirtelen álomba zuhannak, nem engedik, hogy misztikus álmod Magadra hagyjon. A csend ajtód előtt áll: beengeded. Meghitt nyugalom simít végig arcodon. Megnyugvást hozva így szívednek. 

Hajadon végigsimítasz, szemedben hirtelen egy könnycsepp jelenik meg, utat találva a szemed sarkából válladra hull. Szobádnak színei mind emlékeidnek szivárványai. Fényképek sokasága őrzi azt az érzést, amikor tisztán és boldogan ragyogtál. Múltad kezével megérinti szívedet, nem akar többé elvenni Tőled semmit ma már. Jövőd ágyad mellett álldogál és könnybe lábadt szemmel Rád vigyáz és várakozik.