Itt várok Rád

Egy pad az esőben. Az égboltnak aláhulló könnyében. Itt várok Rád, kedves! Minden pillanatommal Téged táplállak, szívedet- szívem érinti, érintésedet elképzelve szemem lehunyva álmodni kezd az éber valóságban: minden kapu szívemen újból nyitva áll! Vágyak kertje alatt sétálunk ketten, még nem éltük át egymás érintését, ölelését. Szívünk tükörképét egymásban találjuk, lelkünk hangja éppen a szerelem tornyában kongatja harangját: jelet adva arra, hogy újra szeressünk, tisztán és igazán!

Mennyi év és mennyi fájdalom úszik el közben a mellettünk áramló múltnak folyóján. Örvényei vadul kavarogva megfáradt emlékeket vetítenek felénk, de szemünkben már a ragyogás csodálatos fénye lobban: egymásra várunk éppen, keressük-, kutatjuk lelkünk tiszta és szerelemre született igaz arculatát. Lépéseink már nem megtörtek többé: élni, lenni és szeretni vagyunk egymás felé! Gondolatban már megpillantottalak, álmaim mélyén már végig simítottam arcodnak bársonyán!

Megfáradtan és megtörten is hittem Benned: tudom ki vagy és mit rejt a szíved! Érezlek, mint még soha senkit, ebben az elmúló életben. Minden utat megjárok Érted, minden kaput lelkemmel kinyitok, hogy lépéseiddel szabadon lépdelj a szerelemnek ős- mezeje felé. Szívemnek völgyében őrtüzek lobbannak. Érted szólnak a fények! Nappalok és éjszakák váltakozva üzennek egymás felé. Remények és életre keltett álmok ölelnek át szorosan: létük többé már megkérdőjelezhetetlen! 

Az eső csendes zuhatagában vagyok éppen és Rád gondolok: szeretlek Téged! Minden esőcsepp, egy vallomásom Feléd. Itt vagyok és hívlak egész lényemmel! A padon ülök az esőben, nem érdekel, hogy ruhám az esőtől áztatott: lelkemben én most is boldog vagyok, mert érzem mélyen szívednek szépségét és vágyom lelkemmel illatod. Mit adhatok Neked: tisztán és őszintén önmagam! Szívemet, lelkemet, Hitemet, melynek templomában várlak Téged! Lépj közelebb, hogy a képzelet valósággá legyen és tiszta szívemből fakadó szerelemmel átölelhesselek, kedves!