Szívednek vitorlása

Lelkednek kikötőjében már új életednek vitorlása készen áll az indulásra. Életednek sebei, elmúlni nehezen akaró emlékeid és megbocsájthatatlan tetteid sorakoznak fel a kikötő partvonalán. Sorfalat állnak mindazon érzéseid, akik ma már megfáradt múltaddá lettek. Letűnt emlékek egy vonalon mutatják meg igaz jelenük sérülékeny mivoltát.

Sebek és hazug érintések furcsa egyvelege érinti és markolja szívedet. Kitörni akarsz ketrecedből, lelkednek keze a Napnak fényébe kapaszkodik. Új életre vársz. Indulj utadra! Boldogságod vajon hová lett megfáradt és megroppant múltadnak tükrében? Kérdéseket halmoztál fel önmagad lelkének mélyén, amik később gátakat emeltek így a szerelemnek folyója előtt. Falakat emelt az élet köréd.

Nem éreztél, nem éltél át régóta igaz ölelést, érintést, amitől szívednek rózsája újra kibomlott volna. Megmutatva így igaz szerelmét, de csalódásod ekkor már régen túl lépett rajta! Szépséges lelkednek vágya és alig hallható hangja néma csendben várakozik. Bőröndöd előtted, múltad és fájdalmaid malomköve ajtódnak küszöbén hever, de Te átléphetsz rajta! Próbáld meg, állj fel végre, kérlek!

Küzdj önmagadért, azért az életért, amit mindig is álmodtál magadban titokban! Emlékezz arra a fogadalomra, amit egy régi nyáron tettél! Érezz a szíveddel, láss a lelkeddel, hallgasd meg önmagad tisztaságával az éjnek néha alig hallható, de annál fontosabb hívó szavát! Lépj a kikötő felé, a vitorlásod már indulásra készen áll! Vitorlákat dagaszt a remény és egy eljövendő szerelemnek igaz és tiszta szele. Ébredj fel ebből a múltba révedt álmodból! Szeress annyira mélyen, hogy a kihunyni akaró parázsból újra az égig lobbanjon szívednek lángja. Rajzold és írd fel az égnek boltozatára csodaszép, szerelemtől ragyogó nevedet!