Szívedben élek

Hajnalom, ébredésem vagy, akiben ott ragyog minden érzésem. Hűvös leheletem vagy egy téli, hóval borított utca jéghideg csendjében, amikor éppen Rád várok reménytelenül és sosem múló szerelemmel. Egy lágy szellő sem érhet olyan szelíden arcomnak vonalához, ahogyan kezeidnek bársonya magadhoz hívogat. Emlékeimet őrzöd, magadba zártad. Hitem Benned örök és sosem múló, olyan tiszta és valódi, mint egy hegyi pataknak kristálytiszta vize, miben pisztrángok úsznak.

Városom utcáit járom, nélküled, de most is itt vagy velem. Emlékeimnek poharában a mögöttem hagyott múltnak vize. Szomjas vagyok, de nem iszom belőle. Friss és élettel teli pillanatokra vágyom, hangodra, hogy törje fel lelkemnek egyedüli magányát. Szeretnélek magamhoz ölelni, tudom, hogy titokban Te is ezt akarod.  Félelmeim már nem kopogtatnak lelkem szobájának ajtaján. Kérdéseim egyre inkább válaszokká lesznek. Hitemben elmerülve újra Rád gondolok.

Fényképed keretben asztalomnak sivár felszínén. Nézlek, mélyen magamban szólítalak. Nincsenek szavak, sem ki nem mondott mondatok, elmúló fájdalomban megmutatkozó érintések. Tiszta szerelem vízében merülök el, lényem ismét újra szabad és szerelmes. Lelkednek minden íze és zamata, ölelésednek lágy és selymes zuhataga most éppen átkarol és elringat. Óceánom, tengerem vagy, akinek hullámain egyszer és végleg Hozzád visszatalálok.