Fehér pillangók

Fehér pillangók vagyunk. Egymást keressük, lelkünk egymásba fonódott. Jeleket küldünk egymás szíve felé, és közben némán hallgatózunk, mint az angyalok. Pillanatok rezdülésében önfeledten kézen fognálak, de nem teszem, mert eggyé váltál velem, fehér, gyönyörű pillangó. Lelkemnek zárjában a szíved a kulcs, ami hozzám örökre és méltó módon elvezet.

Érezlek annyira mélyen és tisztán, ahogyan eddigi létemben sosem érezhettem. Szárnyat bont a hajnali fény, a kettőnk lelkének alig látható rajzolata egy csodálatos színt fest a hajnalnak ébredni vágyó falára. Eszmél az erdő minden hangja, ami a szerelemnek igaz érzését hordozza, és mélyen magába rejti.

Megtaláltuk egymás felé az utat, amely ma már nem kérdez, és nem is keres válaszokat: inkább érez, lüktet és mélyen lobbant életre egy eddig ismeretlen szerelmes érzést mindkettőnk szíve felé. Az erdő hangja morajlik, a Nap sugara szárnyainkon keresztül villantja meg időtlen önmagát. Egyszerre ébred bennünk az elmúlásnak és az öröklétnek mozdulata.

Szárnyammal hívlak új utakra. Bizalmadba fogadtál. Szívednek kapuját kinyitottad előttem. Belépni kell ezen a csodálatos ajtón. Megilletődve, szerelemtől lobbanva lelkem őrtűzként hagy nyomot ős- szerelmi lángolásával a magunk mögött hagyott éjszakának sötét vásznán. A múltat sem elfelejteni nem lehet, sem letagadni. Emlékezni kell, méltón, mély alázattal az ősök felé.