Emlékezz velem

Emlékeid könyvtárához lépve az ajtók, melyekre áhítozol, hogy beléphess rajtuk: zárva vannak! Önmagadnak legféltettebb titkaihoz még Te sem férhetsz hozzá, egy kód, egy jel még kell a belépéshez! Lelkemmel jelöltelek meg minden érintésemben, minden ölelésben, minden simogatásom árkokat vájt lényednek végtelen tájain, engedve így a szerelmünk folyójának szabad áramlását.

Mikor lépsz, egyedül vagy a pillanatban, nincsen jelen a szívem ritmusának hangtalan simítása! Keress mélyen magadban, keress az álmaidban, keress a ki nem mondott szóban, keress a szíved rám emlékező dobbanásában és annak is a legmélyebb visszhangjában! Szemeidben mélyén keress, akkor lelsz rám teljesen, amikor a ragyogásuk már túllépnek az Örökkévalóságnak minden létező és sosem volt határain!

Szívednek mélyére kiálts egy szót, amire esküt tettünk mindketten! Simogatásod, érintésed Angyal-szárnyait ne rejtsd el lelkednek megkopott szekrényébe. Hangodban visszahangzik az éjszaka csendje, a dallam, ami a szerelem templomának tornyában kongatja a szíved vágyakozó harangjait! Lépéseid merre tartanak nélkülem?

Érzed még a jelenvalóságomnak tarkódon végig simító, forró érintését, még élek és lobbanok Benned, még ott vagyok Veled! Ezért lépéseid erősek és szerelemtől lobbanók! Amikor a hang, a szó, az érzés, ami vagyok Neked, hirtelen elhalkulva elengedi kezed és magadra hagy, akkor mi lesz Veled- velünk? Mondd: hogyan tudnál elengedni engem, amikor a szíved, lelked vagyok?!