Szívemmel hívlak

Rád várok, de mégis elindulok. Úton vagyok házadnak ajtaja felé. Feléd lobban szívemnek fénye és utat mutat ebben a sokszor éj- sötét világban. Mikor a hajnal lobbanni készen áll az égboltnak vásznára, szívemben már Örök- fényt robbantott az égnek boltozatára a várakozásnak egyedi pillanata. Az első harmatcseppekben tükröződik arcodnak gyönyörű tükörképe. Szerelmet gyújtottál mélyen a szívemben, életet leheltél általam a körülöttem alvó- magányos világba!

Lépéseim is koppanva üzennek Feléd! Az utca zaja még mélyen álmodik, ébredésére még várat az elmúló pillanat. Az utca lámpáinak kora hajnali fénye, mint egy nyakláncnak gyöngyei, úgy sorakoznak és mutatnak utat Feléd. Segít megtalálni Téged az életnek lobbanó, korai hajnala, érzi, hogy a szívemben kereslek Téged, néma kiáltásomnak belső szólama vagy! Hitemben mélyen hiszek és vallok Feléd megkérdőjelezhetetlen szavakat. A házak ablakai figyelnek engem és kísérnek utamon.

Szelíd mosolyuk nyugtatja lelkemet, szinte érzem az együtt érző szeretetüket, oly’ egyedi ez a pillanat! A régi épületek kapui új világba vezetnének, de én csak Rád vágyakozom, minden sejtem könyörög Éretted! Az utcák kietlen csendjében nem érzem most magányosnak magam, mert itt vagy velem! Érted- Hozzád tartok sietős léptekkel, közelítek Feléd, de mégis értelmetlen utam, mert most is itt vagy velem! Mélyen lényem magjában. Lelkemben dallamokat játszanak az Angyalok.

Az éj sötétjének vászna egyre jobban fakulni látszik. A nappal utat törve követel magának életet. Élni, lenni kell igazán és szeretni szerelemmel Téged mindenek felett! Hozzád igyekszem, lépéseim Örök- jelekké lesznek az utcának macska- köves koppanásán. Halkul a belső dallam bennem, érzem és tudom, hogy közelítek Feléd. Elhalkul ilyenkor a vágy, lecsendesedve esdekel egy szívből fakadó szó szívemnek oltárán. Bebocsájtást kér a lelkednek házába. Megérkezem Hozzád és így szólsz felém: lépj közelebb Vándor fénylő lényeddel Éden- kertemnek Földi- ajtaja felé!