Vonaton

Az utazás egy érdekes és sok élményt tartogató pillanatok végtelenből fakadó, de véges sorozata. A lány, aki éppen útra kelt és vonatra szállt új utakat keresve tovább lépett a vélt és remélt szebb jövője felé. Érzékeny búcsút mondva az addigi életének, álmait és addigi érzelmeit egy csomagba zárta és eleresztette lelkének vad szorításából. Félve, de bízva önmaga Hitében: új ösvényre tért.

A vonatnak elindulása egy meghatározó pillanat, szinte egy önbeteljesítő felismerés: innentől kezdve már nincsen többé visszaút! Az életének egy új szakasza kezdődött el és bontakozott ki szinte pillanatok alatt. A múltjának ajtaja éppen bezárult mögötte, a régmúlt fájdalmainak kulcsa halkan, roppanva fordult a zárba: végére ért valami, ami addig rombolt és mindent porrá zúzott egy pillanat alatt. A csend életre kelt ismét.

A vonat ablakán a lány elmerengve a táj elmosódó, talán kevésbé éles, visszatükröződő képében önmagát vélte felfedezni. Az elmúlt években mindig kérdéseket várt, de választ sosem adott magának! A színek megkopottá lettek, az emlékek megsárgult falevélként hulltak alá a mélybe. Az emlékezés fájdalmai miatt a búcsúzás, amit önmaga felé megtett ma már inkább vigasztaló, mint sem önmagát vádoló.

Vonaton utazva, városokat érintve a megállóhelyek, mint életpontok- mérföldkövek jelennek meg. Nem célok tűnnek fel ilyenkor, hanem lehetőségek, amik félve mutatják meg valós és igazi arcukat. Az önmagát felvállalni akaró pillanat már a mögötte lévő vonat ülésén ücsörög és várja a lány hívó szavát. Reményeket kelteni csak akkor szabad önmagunk felé, amikor a szívünk erre engedélyt adott! Minden más csupán illúzió és önbecsapás!