Érezni Téged

Érezlek, érintelek, gondolatban, teljes egyedüllétemben. Magamban Rólad beszélgetek lelkemmel, csak várlak és várlak szüntelen szívemnek megfáradt árkában. Álmod álmodtam, reményt dédelgettem éveken át és megtaláltalak! 

Sokszor voltam tétova, sokszor tévedhetetlennek látszó, de végtelenül sérülékeny mozzanata a jelen pillanatának. Az ébredésben is kerestelek, álomnak álmodtalak és végül igazzá lettél elmúló életem megfakult egének boltozatán. Bíborba öltözött nélküled az elmúló nappal aludni térő fénye. 

Tudom, hogy hozzám érkezel, illatodat idézem fel minden levegővételemben. Érezlek, befelé hallgatom szívemnek dobbanását, várlak haza, érezzél és emlékezzél újra bennem és én benned, mint egykoron. Az emlékezés mindig egy lelki szerelem újjászülető pillanata, egy érintés, ami szinte fáj! 

Beléphetsz ajtómon, előtted nyitva áll, az érintésed karnyújtásnyira van tőlem, a szív ilyenkor eszétvesztett ritmusra vált. A test mindent közvetít, érzed a szívemnek lüktető melegét? Miért nem éltük meg korábban ennyire mélyen ezt a Földi- csodát? 

Kérdések bukkanak fel ilyenkor, de tűnnek is el nyomtalan egy azon pillanatban! Mindenben jelen van az Örökkévaló, bennem- Benned, mindkettőnknek lelkében. Dobol, zakatol egy időtlen energia, ami próbál halandóvá lenni, de feszengve veszi tudomásul a testünknek körülhatárolt korlátait. 

Lélekben mindent megélhetünk, szárnyalunk és egymásnak lelkében fekszünk és alszunk el és másnap egymás szívében ébredünk. Megérezni a megfoghatatlant, megélni az Örökkévalót csak Veled vagyok képes!

Szívedben álmodom újra és újra lelkemnek igazzá lett álmát! Nyitott szívednek ragyogó pillanatával várjál önmagadba haza! Engem, aki mindig benned élt, mint nyitott könyvnek lapján egy megfakult könyvjelző, egy megválaszolatlan, megsárgult, soha el nem küldött szerelmes levél.