Megtisztulva

Megtisztulva lobban a hajnali Napnak fénye Rád! Élmény újra élned, tisztán és szabadon elmúlt létidőd terheit magad mögött hagyva ennyi év küzdelme után. Lélegzel újra, érzed a forró Napnak ölelő melegségét. Ébredsz tisztán és örömmel teli lélekkel, szeretve lenni mélyen önmagad felé.

A múltad ma már csak árnyék számodra, amely falnak dőlve áll és Rád várakozik. A szobád sarkában ácsorogva némaságában elmerülve önmaga ismétlődő árnyékává lett! Milyen érdekes és furcsa meghasonulása ez a jelen pillanatának! A csend a döbbenettől mély hallgatásba zuhan.

Az ajtód már nem mindenki előtt nyílik és tárul szélesre. Elmulasztott kérdések és igaz válaszok nem lettek életre keltve, valami megrekedt önmaga létében, élettelenné vált így egy pillanat alatt. A percek felmorzsolták az érzéseket, amelyek megcsaltak Téged, akár mások egykoron.

A szekrényedben még őrzöl régi leveleket? Mondd, igaz vagy önmagad magányos jelenében? Mire vagy éppen kire vársz néma önzőséggel a szívedben? Vésd fel a lelkednek márvány falára, hogy ne veszítsd el soha sem önmagad! Bízzál és remélj szebb napokat!

Titkokkal és fájdalmakkal teli szobád ajtaját tárd ki szélesre! Ne a szerelemre várj, próbálj inkább újra éledni, érezni a halandóság elmúló jelenében az Örökkévalót! A szíved sosem csalt meg, a lelkednek tiszta szobájában minden érintetlenül várja egyetlen szerelmét. Minden vár és remél.

A szemeiddel mindenben a jövőt fürkészed és keresed. Kezeddel az árnyékodat érintenéd, mert magányod hűvössége már hideg leheletét fújja feléd. Érzel, de mégis félsz! Mondd ki végre! Mitől vagy kitől félsz igazán? Mire vársz, mi kell még, hogy megvalld igaz Hited valós szavát?

A tested a hangszered: rólad és önmagadról szóljon zenéd! Azt mondod, hogy nem tudsz játszani egyedi dallamot? Mondok valamit Feléd üzenve, amit nagyon jól jegyezzél meg és égess lelkednek kapuja fölé: élj végre úgy és olyan szabadon, ahogyan csak az Angyalok tudnak szárnyaikat bontva az angyalok kertjében minden hajnalon!