Szembenézés

Az ébredés a lélek mélyén egy születés. Egy új kezdési pont. Valami egyedivé lett pillanat, ami belőlünk táplálkozik és kel életre. Ébredni nem más, mint emlékezni mindenre, amit a Szív és a Lélek mélyen őriz magában. Hangtalanul, csendesen, végtelen türelemmel. Múltunk néma sorfalat áll emlékeink össztűzében. Boldog és boldogtalan pillanatok emlékképei csatároznak az elménk megfásult, belső világában. Hatalmas küzdelmek és ütközetek tornyosulnak az emlékek romjai felett. Az Idő némaságba burkolta önmaga válaszát felénk. Megvilágosodni a lélek mélyén egy valós ébredés!

Álmot álmodni mindenki tud. Éjjelente érdekes és félig ismeretlen világokat járunk elménk útvesztőiben, próbálunk önmagunk maradni a múltnak hibái ellenére. Kapaszkodva lépkedünk a jelen rianó jégtábláján, talán nem bízunk önmagunkban többé? Barátságokat kötöttünk, barátokat fogadtunk magunk mellé és végül magunkba. Bizalmat adtunk és szavaztunk ismeretlen emberek felé. Talán túl szélesre tártuk a Szívűnk kapuját és az is bebocsájtást nyert ezen a tiszta kapun, akinek sosem volt helye, sem jelene e kapukon belül. 

Megrekedtek a múlt szilánkjai bennünk és metsző fájdalmakkal teli pillanatokat generálnak így jelenvalóságukkal a Szívünknek legmélyén. Fájdalmakat cipelünk szüntelen, a gerincünk már hajlik és feszül egyszerre, nehéz terheket letenni nem elég: megérteni kellene létezésüket! Válaszokat kértünk az élettől, hol kaptunk, hol reménytelenül várakoztunk és semmi jel nem érkezett többé! A Hit ilyenkor megbillenni látszik, lépései tétovázásokkal ötvözött mozdulatokká lesznek. A boldogságnak színei elhalványulnak és a múltunk ismét kísérteni kezd önmagunk hibáit mutatva felénk. 

Fogadalmakat tettünk számtalan alkalommal, fogadkozások tengerén hajózunk ismeretlen vizeken át. Próbálkozásaink, amik reménnyel töltöttek el, ma már kopott fényképekké lettek a belső világunk fényképezőgépének villanásai előtt. Van még tovább lépés ebből az örvénylő folyóból? Ígérgetések végtelen mezején kóborolva vándorlunk- vánszorgunk, magunkat és múltunkat magunk mögött húzva és vonszolva, egyre csak fáradunk és fáradunk. Lelki- testünk már hajszálrepedésekkel teli jelei a végső összeomlásnak hírnökei. Van még erőnk tovább lépni? 

Leülve a belső világunk Senki- földjének kapuja előtt teljességgel hinni kezdünk újra, hogy minden, ami történt így volt szükségszerű megélt életünkben. Tisztulni kezd a belső horizont! Látszanak kontúrosan egyre jobban a határvonalak és a színek, amik megmutatják mi a valós és hamis. Látszat világban éltünk eddig! Valahol sejtettük, hogy ez így van, de nem mertünk szembenézni létének valódiságával. Próbáltuk és akartuk kikerülni azt, amit semmiképpen sem lehet. Álmot vetítettünk oda, ahol már a Fény semmilyen formában nincsen jelen. 

Ébredésünk pillanata egyszerre megrázó és véletlennek ható vagy annak tűnő, de tudjuk jól, hogy nem az, hanem szükségszerű, mert valami a végére ért! Ezen gondolatunkra a Szív fejbólintással jelez felénk, a lélek pedig csak csendben mosolyra fakad. Érzik mindketten, hogy az ébredés felé haladunk! Kifogások temérdek sokaságában vesztünk mindig el, azt hittük, hogy valaki vagy éppen valami megváltoztatható és nem reménytelen! Rádöbbentünk ezt csak mi gondoltuk és hittük, de a valós valóságban más játékszabályok vannak érvényben. 

Egyszer csak egy meghitt csendbe érkezünk önmagunk jelenlétében. Ilyenkor a tiszta érzés és gondolat felerősödik, életre kap és a múlt kegyetlen fájdalma homályosulni kezd, és szinte menekülni próbál. Nem fog sikerülni neki, mert a Szívünk és a Lelkünk már nem kijátszható többé! Szívünk szeretete hálót szőtt körénk az elfásult, megtépázott éveink alatt. Nem is láttuk, nem is éreztük valódiságát. Álomnak éltünk meg pillanatokat, amelyek később igazzá lettek. Sorsunkban a fájdalmak felkiáltó jelekké lettek, így mutatkozva meg a jelen életünk előtt. Megváltásra várva bennünk várakoznak. 

Kérdeztél igazán önmagadtól érthetően valaha lélekbe metsző kérdéseket? Feszegettél olyan belső kapukat, ahol már a rozsdás lakat minden fájdalma metsző sebeket vágott Beléd? Próbáltál valaha is akár egy pillanatra újra Önmagad lenni és nevetni önmagad rossznak látszó lépésein? Tettél magad felé lépéseket, amit a Szeretet épített fel egy megfáradt hajnalon? Kérdezni nem szégyen! Gondolkodni a múltunkon nem hiábavaló! Visszanézni egy megfáradt, de tiszta pillanatunkban nem elvesztegetett villanás!

Kérdezz, válaszolj, élj meg magadban mindent, amitől Embernek éled és érzed Önmagad! Eszmélj fel ebből a furcsa, de annál valóságosabb álomvilágból, ami jelen pillanatában önmagad elmúló élete. Ébredj fel végre egy korai hajnalon a Napnak tisztító fényében!