Várlak Téged
Várlak és közben Önmagamat vigasztalom, hogy újra minden rendben lesz. Álom ez a részemről vagy csak elnyomott, és magára hagyott illúzió, ami próbál megszületni? Sokszor eredménytelenül és ismételten újra porba hull a léleknek keze, ami béke jobbot nyújt feléd. Minden pillanatban egy új és tisztulni akaró érzés próbál megszületni, de ma már érzem, minden elveszett!
A belső félelem sosem jó tanácsadó. Szavai néha kétkedőek vagy teljességgel értelmezhetetlenek. Megfáradt lelkünkre ez az érzés és a tétova magány újabb nehéz zsákja nehezedik. Ez a teher a múltunk romjai, amik szinte már hegyekké emelkedtek bennünk. Mindig válaszokat vártunk arra nézve, hogy minden miért is lett így eldobva, ennyire szánalmassá téve?
A gondolataink elrévedve futnak önmaguktól menekülő köröket. Az érzéseink még mély álomban alszanak. A befelé figyelés pillanatának nagyszerűsége nehezen akar szívűnk felé találni. A csendben van egy tisztulási vágy, amitől azt gondoljuk, talán jobban leszünk. A sebeink mélysége éppen ennek az ellenkezőjét mutatják felénk. Mit tegyünk önmagunk totális elbukása ellen?
Az ajtónak dőlve a vállunkról próbáljuk megfáradt lelki terhünket letenni, de ez a jelen helyzetben nem egyszerű. Tisztulni akarunk, tovább lépni, lenni és létezni, majd tovább állni utunk köves ösvényén. Álmokban ringatott életünk eddig tartotta önmagát. A bizalom felé is megtört és megroppant! A vágyaink egy magukba forduló, meghasonlott álmot alszanak. A fájdalom injekciójának lélekre gyakorolt hatása mindent elzsibbasztott bennünk végérvényesen!
Boldoggá tudok lenni még valaha? A kérdés, ami éppen felszínre ér, és mint úszó bója a tengeren ringatózni kezd és jelez felénk! Tedd azt, amit a szíved akar! Tedd azt, amit a lelked ígér éppen ebben a pillanatban! Ne őrlődjél folyton abban a megfáradt és rideggé lett ördögi keréknek forgásában, amiben hosszú ideje benne vagy! Ébredj fel végre és éleszd fel ismét önmagad! Higgy végre már!
Hirtelen arra eszmélünk, hogy a csend így az ajtóban állva elhatalmasodott felettünk és a magánynak sötét felhőjét végre eltaszította messzire. A hangokat, amiket vártunk egykoron mostantól szabadon engedjük. A Napkorongnak fénylő sugara szinte torta szeletekké vágja a fáknak lombjait metsző sugaraival. A természetben éled át újra azt az Ős- erőt, amelyből meríteni és ébredni lehet!
Elmúló pillanatokká lettünk mindannyian ebben a történetben. Ami egy kicsit mese, egy kicsit a megfáradt valóság. Bizonyítékokat vártunk önmagunk felé, hogy mindent jól tettünk és cselekedtünk az elmúló hónapok vagy éppen évek alatt. Hazudtunk önmagunk felé! Bátortalanul és leszegett fejjel próbáltunk egyenesen nézni, de sosem sikerült!
Ez volt talán bukásunk egyik oka? Lehetséges vagy éppen mindennek ellenkezője az igaz? Vádaskodni már nem akarunk, felesleges indulatokat már nem generálunk az életnek küszöbén állva. Néma hangunk kiteljesedni látszik önmagunk fényében és hallgatagságában. Újra élnem kell! – merül fel a lélek mélyén egy régi, de mégis új gondolat! Élj teljes extázissal úgy, hogy megélhesd igazán az életednek őszinte, tiszta mélységét és valódi szépségét!