Meghitt pillanat

Egymásra találni nem más, mint egy hazatérés! Egy új otthonra lel a két lélek és egy pillanattá lesznek! A sötétségnek éjfekete szövete álmokat ébreszt és generál, de a szív csak hallgatag, megfásult magányában él. Talán még mindig reménykedik, de továbbra is fél! Mire ez az önbizalom hiánnyal párosult kegyvesztettség önmagunkkal szemben? Miért van még mindig jelen ez lelket fojtogató, elhullóvá lett sötét pillanat? Még mindig itt áll ágyunk szélén, szinte minden mögé próbálva így eljutni és elrejtőzve lenni. Így élve meg megfásulttá lett jelenét.

Magunkat fájdalmaink alá gyűrve, kísértve a fájdalmak okozta sebek kínzó érzéseitől némán tűrünk és hallgatunk! A csalódásnak árnyéka masírozik továbbra is napjainkon át! Engedni kell, hogy ez a vadságában értelmetlen, sehová sem vezető út az életünkben mutogassa megromlott és feslett önmagát? Ugye, hogy nem kell! A szív elveti távolra, messzire magától és Örök-kárhozatra ítéli! A lélek csak nézi és remegő térdeivel próbál egyenes állni ebben a mindent letaglózó néma, de annál kínzóbbá lett viharban.

A szerelem barlangjának bejáratánál állunk. Kifelé nézegetünk a semmibe, ahol már a léleknek sivár jelene egy új virágot és szirmot bontana, de még mindig nagyon fél! A megbántottsága még a porba hullva is a múltba kapaszkodik, görcsösen ragaszkodva, rossz beidegződésekkel elmúlt önmagához! Olyan emlékképekbe is elmerülve, amikről kiderült, hogy létrejöttük pillanatában is hazugok voltak! Ilyenkor az érzés és a múlt fájdalma egy elcsukló hanggá halkul el és elhullik hirtelen a mélybe! A megtűrt és elviselt néma fájdalomba!

Minden múltból fakadó lépés, ami csak bántó és sértő volt számára még nem engedi el Őt, árnyékra viszi és szüntelen vádolja! Engedd el végre azt, amire ezen pillanatig rosszallóan gondoltál, amit megvetettél és végérvényesen kivetettél Önmagadból! Keress új pillanatokat, amiben a Szíved még képes lesz újra élni és szeretni, remélni, hinni! Találkozzál az életednek ismeretlen, de új szikrájával, amiből egy tiszta láng lobban és tüzet éleszt Benned újra, nagyon mélyen! Ne félj újra érezni és szeretni, szerelembe esni szabadon és a múltadat így átlépheted végre, mindenek felett!

Érezz át minden meghitt pillanatot! Éld meg újra az érintésnek új és tiszta varázslatát, minden csodálatos remegését, amit a Szívednek húrjain játszik el az Örökkévaló! Engedd, hogy átölelhessenek, így emelve Téged az égnek égszínkék boltozatáig! Oda, ahol már nem él és létezik a Te és az Én egymástól elválasztó fogalma! Engedd meg magadnak, hogy beléphess azon az ajtón, ahol vár Rád a meghittségnek valódi szépsége és tisztasága, ami végül egy szóban összegződik Feléd, mindkettőtökhöz szólva! Ez a szó: a Mi őszinte szava! A valós és egyetlen- Egy és igaz együttlét!