Villanás

Egy megfáradt napnak a végére érve jó elcsendesedve lenni és megérezni így a bennünk élő léleknek igaz és őszintén tiszta pillanatát. A parton ülve megcsodálni egy önmagába visszahajló és vörösen izzó naplementét! Az érzés felemelő és magasztos! Ilyenkor megérint bennünket valami, ami túlmutat mindenen, életen és halálon. A villanás csak egy pillanatnak a törtrésze, de ettől függetlenül hatása a lélekre leírhatatlan és maradandó!

A szívünk sok mindent őriz és félt, hol rejtegetve kincseit, hol kitárulkozva és árulva őket, mint olcsó portékát egy vásári forgatagban. A két lélek egy pillanatban ülve várakozik! A Férfiú és a Hölgy nem egymásra néznek, ezt nem dacból vagy érdektelenségből teszik. Éppen ellenkezőleg, egy magasztos pillanatot élnek át együtt! Ezen pillanat egy lélekegyesülés a két lélekpár között!

Nem csak a testiségnek egyedi összeforrásában lehet csak megtapasztalni azt az örökkévalót, akit kimondva-kimondatlanul, de egész létünk során folyamatosan keresünk. Magunkban vagy lélektársunkban. Milyen szép és meghitt pillanatokat képes kreálni és élettel feltölteni a halandóvá lett időtlen pillanat! Ilyenkor szinte belassul minden mozgás, akár egy megkopott mozivásznon futó filmet néznénk, ahol ma már mi vagyunk a főszereplők.

A kézben egy pohár bor, a léleknek nedűje. A frissítő és ellazító, édes-keserű szomorúságot feledtető ízek összessége! A külvilág ebben a meghitt pillanatban egyre jobban háttérbe szorul. A lélek ajtaján kukucskál egy félig megfáradt pillanat, bebocsájtást remélve a jelennek megtisztult pillanatába. Emlékezni kezd ilyenkor az ember! Az emlékek hirtelen örömtáncot lejtenek!

A bornak mámorító hatása egy lágy dallamra kezd a léleknek mélyén és a testünk visszajelez! Minden egy időtlen harmóniába kerül ilyenkor. A Férfiú a mellette lévő Hölgy kezéhez ér, most értette meg igazán, hogy mit is kapott személyében az örökkévalótól idelenn, ebben a jelen létezésében. A szívnek hallgatag és megfáradt madara életre kap hirtelen. 

Az életnek minden energia részecskéje egyesül és összpontosul egy pillanatban. A napkorong egyre hátrébb esik a látómezőnek síkján. A levegő atmoszférája, illata is megváltozik ilyenkor. Valami előkészületben várakozik önmagára. Mindez a pillanat az éjnek eljövetelét jelzi és mutatja a világ felé. Az éjszaka egy mindenki által félt és mégis csodált pillanatoknak összesége, része az életünknek.

Ilyenkor már minden elcsendesedik és néma magányába borulva hallgatni és befelé figyelni kezd. Az elveszett és rommá tört emlékek apró darabkái egymást keresik. A kép, amely a lelkünknek mélyén minden pillanatával minket szólít, kitartóan és igaz szeretettel vár bennünket. A pohár alján egy utolsó korty bor rezdül meg, szinte alig láthatóan.  

A testünk kéri, szinte követeli ennek a csodálatosan egyedi íznek utolsó ízét, illatát! Önző pillanatában a test csak önmagára figyel, a lélek mosolyogva figyeli tettét. Nem haragszik rá ezért, inkább éberen nézi a jelenvalóságának érdekes, mámortól elgyengült pillanatát. A két lélek egymásra pillantva megérzett valami időtlen szót, amelyet önmaguk titkos kertjében rejtettek el a tolakodó és érzéketlen külvilág elöl.

Az elindulás kezdetét veszi. Minden tárgy, pohár, nemes bornak kiüresedett üvege a helyére kerül, valami ismét a végére ért. Az este fekete függönye már kibontotta sötét színét és hagyta lobogni szabadon fekete vásznát a halandóságnak ebben a csodálatossá lett percében mindenek felett. Fények gyúlnak és elindulnak a meghitt pillanatok újra önmaguk mély álmai felé. Minden megnyugodni látszik. A megfáradt napnak legvégén egymás kezét megfogva elmondhatjuk, hogy újra közös élményt éltünk és szereztünk. Meghittségében újra éltük az örökkévalónak nemes és megtisztult szavát! Két lélek, aki egy szívdobbanás!