Beszélő falak

Az épületnek egyedivé lett arculatát, amelyről írok minden reggelen az ébredő Nap fénye ragyogta be. Micsoda megtisztulni akaró és őszinte pillanat volt ez a jelen életükben! A falakon ott volt az egyediségnek és letisztult kifinomultságnak minden egyes rajzolata. Mesteri ecsetvonásai ezek egy valóban különleges és szimbolikus, időtlen pillanatnak, ami aztán az időnek múlásával karöltve, egy örök jelképpé vált. Ez az őszinte tisztaság szinte mindent felülmúlva beragyogta az elmúló világot és a falak sok pillanatot így megőriztek jelen önmagukban. Mennyi ember haladt el mellettük az évek idejét múlt és emlékké lett folyamában!

Lépteik koppanásai visszhangzottak az épületek falainak tisztaságán és szórták szerteszét önmaguk magányossá lett külső jeleit. Egyedi színét a Napfény érlelte, majd évek múltán fakította, ott hagyva így önmaga kézjegyének egyedi árnyalatát. Azok az emberek, akik elhaladtak valaha is mellette, éppen az adott pillanatban szinte fel sem mérték, hogy milyen igaz csodát látnak! A beszélő falak a szépségükkel egy sajátosan egyedi és tiszta módon megmutatkozó építészeti remekművé lettek a múlttá változott elmúló idő folyamában. Megmutatkozásuk néma csendje tiszta, de annál inkább őszintébb volt mindennél!

A csendjükkel az őszinte barátságot mutatták ki és ajánlották felénk, halandó Emberek felé! Tették ezt mélyről fakadó jelenvalóságukkal. Szinte szótlanul és éppen akkor, amikor teljes magányukban észrevétlenül figyeltek bennünket, minket: önmaguktól menekülő Embereket! Mit kérnek ezek a falak vajon mindezért a barátságért cserébe? Merült fel bennünk, emberekben egy mélyről felbukkanó gondolat. Gyarlók és gyanakvóak vagyunk. Az elménkben ezen gondolat szinte azonnal megmutatkozott! Mit remélnek, és mit akarnak e falak ettől az új barátságtól? Miért van jelen ez az őszinteséggel párosult tisztaság és annak valósággá lett jelene?

Kétségek keltek életre és robbantak felszínre az emberi léleknek hátsó udvarán. Kizárólag a halandó Ember az, kinek fejében megfordulhat egy ilyen kétkedéssel párosult gondolat, amelyben ott van szinte egy azon pillanatban az önvádló viaskodásnak őszintétlen és hazugságra épült egész áradata. Az önzetlenség a beszélő falaknál jelen van minden pillanatban! Az általuk megélt évek, hónapok, hetek, napok és órák mind benne vannak abban a jelenvalóságban, amit mélyen őriznek önmaguk letűnt múltjában. A létezés ezen falakon keresztül egy teljesen új  lenyomatot rajzol az emberekbe és azok emlékeibe!  A tiszta pillanat így hívja végül életre megkövült önmagát! A beszélő falak legendává váltak önmaguk jelenvalóságában! Adnak az emberiségnek egy Örökkévaló pillanatot igazzá lett önmagukból! Így lesznek teljessé és végül hallhatatlanná! Számukra nincs többé elmúló Idő!